Amikor lemeztelenítve állunk a partnerünk előtt és egy hang sem jön ki a torkunkból
Honnan tudom, hogy egy kapcsolati krízis esetén túl hamar szedem a sátorfámat vagy még érdemes lenne maradni és megoldani a helyzetet? Hogyan mondjam el a másiknak, mi bánt, ha rendszeresen vitába fulladnak a beszélgetéseink? Megoldhatjuk-e magunk a (párkapcsolati) problémáinkat vagy mindenképpen érdemes terapeutához fordulni? Mindezekről Csapody Kingával beszélgettünk, a Hogyan mondjam el neked…?! című párkapcsolati kibeszélőkönyv kapcsán.

– Honnan jött a párkapcsolati kibeszélőkönyv ötlete?

– Egyrészt, ha körbenézek a környezetemben, azt látom, szinte mindenki válik. Kis fekete humorral keverve azt szoktuk mondani, hogy vannak, akik már elváltak, és vannak, akik még nem. Nem akarok károgni, és a nagyanyáinktól örökölt „bezzeg az én időmben” szólamot továbbvinni, de valóban riasztó a Magyarországra jellemző hatvan százalékos válási arány, ami szerint tíz házasságkötésből hat biztosan válással végződik. Olyan, mintha valami elkezdene kicsit kerregni, vagy hibajelzéseket küldeni, akkor már dobjuk is ki a kukába, jöhet egy újabb. Manapság ugyanis inkább vesszük a motyónkat, és továbbállunk, ahelyett, hogy megpróbálnánk megmenteni a kapcsolatainkat, közösen dolgozva rajta. Persze az sem jó, ha minden áron benne maradunk olyan kapcsolatban is, amelyeknek nyilvánvalóan nincs jövője. A könyv ezt segíthet felismerni.

Másrészt viszont, amikor ott állunk egy párkapcsolati konfliktusban, gyakran előfordul, hogy képtelenek vagyunk úgy elmondani a mondandónkat, ahogy azt elterveztük. Mert már falra mászunk a másik fél egy tipikus nézésétől, vagy bezárkózunk egy hanglejtéstől.
Egy-egy vita során vagy mi sebezzük meg durván a másikat, vagy mi sérülünk, akár annyira, hogy szégyenkezve, szinte lemeztelenítve állunk a partnerünk előtt és egy hang sem jön ki a torkunkból.

Ebből jött az ötlet, mi lenne, ha a probléma megfogalmazása írásban zajlana, ezzel is segítve azt, hogyan kezdjünk egyáltalán bele egy ilyen beszélgetésbe? Ez egy kitöltős könyv, a pároknak kell „megírni”, ők alakítják, mi csak támpontokat adtunk hozzá. Tanultam pszichológiát, de nem vagyok végzett pszichológus, de azt tudjuk, hogy ehhez hasonló módszert gyakran alkalmaznak terápiákon is. Nem megmondani akarjuk a tutit, hanem csak elindítani egy dialógust, és nem azt sulykolni, hogy egyik vagy a másik fél a hibás. Sőt legesleginkább azt, hogy legtöbbször ezek a helyzetek annyira tipikusak, és olyan könnyű elbeszélni egymás mellett. A kiadóval hiszünk abban, hogy ez a könyvecske igen is segíthet megtenni az első lépést a másik felé, vagy a segítségével akár felmérhető, mennyi hajlandóságot mutat a másik fél a közös munkára. Hiszen a gondolatébresztők után el kell vonulni, át kell rágni, mit is akarunk mondani a partnerünknek, mindezt leírni, majd amikor végeztünk, a könyvben található fólia kirakásával jelezhetjük, elkészültünk a válaszokkal. Innen tudja a másik, hogy „üzenete érkezett”, amit ajánlott nem a mi jelenlétünkben elolvasnia.Hangsúlyozzuk, hogy nem akarjuk azt sugallni, hogy nem kell egymás szemébe nézni, át úgy is megbeszélni, ez csak az első lépés(ek).

– Manapság amúgy is gyakran használjuk az írásos kommunikációt, gyakorlatilag okostelefonjainkon pötyögve alakítjuk kapcsolatainkat: gyakran smsben, cseten vágjuk a másik fejéhez a dolgokat, vagy éppen békülünk ki.

– Igen, ott viszont egyből vissza is törölhetjük a mondandónkat vagy éppen túl hamar, átgondolatlanul nyomunk rá a küldés gombra, ráadásul az egész egy virtuális térben zajlik, nincs meg az a plusz, hogy leülök, rászánom az időt, és átgondolom, mi történik bennem, bennünk, köztünk. Mert ha teret és időt teremtesz ehhez, valószínűleg nem a vádaskodással kezded, hogy már megint nem figyel rád. Hanem sokkal inkább az igényeid megfogalmazásával: mit szeretnél, hogyan szeretnéd, számodra mi okoz nehézséget. Higgadtabban. Van varázs a papírra írásnak, és annak, hogy nem gyűrheted össze a fehér lapot és ívelheted bele a szemetes kosárba. Mert mindig annak a legnehezebb mondani, akit a leginkább ismerünk, és nagyon szeretünk. A kötet tényleg pozitív, azoknak szól, akik meg akarják menteni a kapcsolatukat: mondhatnánk azt is hogy a megtartás könyve.

– Akkor gyakorlatilag úgy működik, mint a párterápiákon, ahol ezt bevett módszerként használják. Nem lenne egyszerűbb inkább terapeutához járni?

– A tapasztalatok szerint sokan még mindig ódzkodnak pszichológushoz menni, mondván, senki ne turkáljon az agyukban. Ráadásul nagyon gyakorlati visszatartó erő is van: a családi költségvetésbe sokaknak nem fér bele, hogy párterápiáira járjanak, mert ha választani kell, hogy a gyerek menzapénzét fizeti be, vagy elmegy a pszichológushoz és több tízezer forintot fizet havonta a beszélgetésekért, akkor nyilván nem az utóbbit választja. Pedig adott esetben sokan szívesen kipróbálnák, élnének a szakember segítségével. A könyv viszont megadhatja a kezdő lökést ahhoz, hogy leüljünk, először mi magunk is szembenézzünk, majd elkezdjünk beszélgetni a problémáinkról.

– Mert megszokunk vagy megszökünk, ahogy azt az első, címadó fejezetben is olvassuk. Honnan tudjuk, hogy meddig érdemes „megszokni”, és mikor kell inkább továbbállni?

– Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy aki már egyszer mindent borított, az utána könnyebben lép ki a kapcsolatból és teszi meg újra. A menekülés viszont csak látszólag könnyű, és nincs garancia arra, hogy a következő partnernél nem jönnek elő a problémák. Nyilván előjönnek, ugyanazok is, meg más jellegűek is. Ha viszont maradunk, kiderülhet, tudunk-e, és akarunk-e tovább csiszolódni. Mennyire hajlandó komolyan venni a másik a jelzéseimet? Van-e benne kompromisszumkészség? Rögtön dobálózik és ránk aggatja az összes negatívumot?

Van, amikor mérlegelni kell, és ha azt tudjuk mondani, sok idegesítő dolga van ugyan, és sokszor veszekedtek, de látom magunkat, akkor is, amikor az unokáinkat kergetjük, és naná, hogy más nem cserélhetné az ágytálát – az enyémet sem, na, akkor érdemes lehet dolgozni azon, hogy több röhögés és kevesebb vita legyen. Hiába ment már jól az együttélés, a munkamegosztás, vagy épp volt irigylésre méltó hely a hálószobánk, ez nem olyan, hogy egyszer már levizsgáztam belőle, itt már többször nem kell semmit sem tennünk… minden élethelyzetben újra és újra van alkalmassági….

– Ez a fajta tudatos cselekvés viszont nagyfokú önismeretet feltételez, ami szerintem sokaknál hiányzik, és abban a tévedésben élnek, hogy majd a másik féltől lesznek egészek. Megérett a társadalmunk arra, hogy igen is szembenézzen a problémákkal és ne rögtön a szőnyeg alá seperje őket?

– Azt gondolom, hogy erős hajlandóságot mutat. Nézzük csak meg, hány olyan portál, magazin, netes cikk létezik, ami nem valós pszichológiai háttérrel, de az önismeret útjára próbálja terelni az olvasókat. És vegyük a megmondó embereket – nem a neves pszichológusok könyveiről beszélek –, hanem a hatásos tollú, jól felépített szerzőkről, akiknek a bölcsességeit falja a közönség. Nekik már elhisszük, hogy mindez fontos. Azt miért nem hisszük el, hogy mi maguk is tudunk segíteni magunkon, és igen is nekünk kell dolgozni a problémáinkon?

– Terveznek a jövőben is hasonló tematikájú könyvet megjelentetni?

– Ötleteink már vannak, a kérdés, már csak az, hogyan fogadják az olvasók a Hogyan mondjam el neked…?! -et. Adja magát még jópár, fejben készen is van három további koncepciója, de ez már egy következő beszélgetés témája lehetne.

Forrás: http://librarius.hu/2016/01/19/amikor-lemeztelenitve-allunk-a-partnerunk-elott-es-egy-hang-sem-jon-ki-a-torkunkbol/

 

 

 

Török Gábor
Az emberiség egyik legfontosabb és legveszélyesebb találmányával építeni és rombolni is lehet. A politika önmagában, egy lakatlan szigeten vagy élettelen bolygón nem értelmezhető, hiszen csak az emberek...
Karin Tidbeck
Fordította: Babits Péter
Vanját, a fiatal tájékoztatási asszisztenst hazájából, Essre városából Amatka zord és fagyos kolóniájába küldik, hogy adatokat gyűjtsön a kormány számára. Vanja azonnal megérzi, hogy valami nincs rendben:...
Török Gábor
Az emberiség egyik legfontosabb és legveszélyesebb találmányával építeni és rombolni is lehet. A politika önmagában, egy lakatlan szigeten vagy élettelen bolygón nem értelmezhető, hiszen csak az emberek...
Karin Tidbeck
Fordította: Babits Péter
Vanját, a fiatal tájékoztatási asszisztenst hazájából, Essre városából Amatka zord és fagyos kolóniájába küldik, hogy adatokat gyűjtsön a kormány számára. Vanja azonnal megérzi, hogy valami nincs rendben:...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép