A masszázs illegális
Gyalogutak, ösvények szabdalják itt a vadont, a helyiek sokszor nem is libegőznek, hanem földlépcsőkön másznak fel a Maokongra. Őket persze nem a dzsungel érdekli, hanem az erdő szentsége – a hegyen buddhista templomokat rejtenek a lombok. Volt egy bennszülött útitársunk a kabinban, ő imádkozni indult. − Az Athenaeum Kiadó szombati naplóját Szabó Tibor Benjámin írja.

Mielőtt a pénteki élményekről mesélek, egy apróság: az Athenaeum műhelynaplója az idei Tajpeji Nemzetközi Könyvvásárra koncentrált. Hárman képviseltük a kiadót az ázsiai expón. Magyarország díszvendégként vett részt a TIBE 2016-on, a programokat és a delegáció tevékenységének mindenféle ügyeit a Balassi Intézet szervezte, intézte. Hét kiadót vittek Magyarországról hivatalosan, az Athenaeum nem volt ezek között (kiadói csoportunkat szépirodalmi imprintünk, a Magvető képviselte Dávid Anna főszerkesztővel). Nagyon fontosnak tartottam, hogy jelen legyünk, amit néhány hónapos előkészítéssel, Mészáros László szerzőnk és a Líra Könyv Zrt. szakmai segítségével és erős anyagi áldozatvállalásával tudtunk megvalósítani. Mindezek a körülmények együttesen követelték meg, hogy mi a részvétel hatékonyságra koncentráljunk. Rövidített, üzletiesített kiküldetésen volt az Athenaeum a kelet-kínai kvázi állam nagyon is nem-kvázi valóságában, egy nappal a delegáció után érkeztünk, és az utolsó tárgyalásunkat követően repülőre ültünk hazafelé – a többiek még maradnak a hétvégére. Az eddigi naplókból is látszott, de most direktben is leírom, hogy a Balassi folyamatosan segítette kinti munkánkat, részt vehettünk az összes közös eseményen, helyet kaptunk a nemzetközi tárgyalásokhoz a nemzeti pavilonban, az érkezéskor kapott konferencia-csomagban a belépőktől a metrótérképig mindent megtaláltunk, Szabó Zsuzsa és Varannai Zoltán (a Balassi tisztségviselői) biztosították a feltételeket – a többi (hogy ezekkel mit kezdenek) már tényleg a kiadókon, vagyis rajtunk múlt. A mi esetünkben a munka mellett vélhetően a szerencse is közrejátszott abban, hogy olyan partnerekre (és reméljük, barátokra) találtunk, mint a Tajvanon többek között Stephen Kinget és Lee Childot gondozó Crown Publishing Taiwan Company, a Tajvanon Paulo Coelhót és Patrick Modianót kiadó China Times Publishing Company, vagy az egyik jelentős tajvani független kiadóház, a Robert Feldmant és Peter Harrisont is piacra vezető Flaneur Culture Lab. Ezért mentünk a Föld másik oldalára, miközben, ahogy a mai naplójegyzetből is kiderül – történt azért más is.

Lacibá (akit az egész MICE alapítvány meg a menedzserszövetség Lacibának szólít, tiszteletből) kérte, hogy mostantól inkább Laci legyen, ami nagy tisztesség, ráadásul tényleg direktben láttuk, mitől más az, amikor egy Szilícium-völgyi nagymenő leül valakivel beszélni. Az egyik tali után konkrétan is elmagyarázta, miért és hogyan koncentrál tárgyalás közben, hová néz, mire figyel, hogyan beszélteti a másikat. A hatás nemcsak nekünk tűnt fel. Amikor megjelentek a fotóriporterek, előbb egy, aztán még három-négy, villogtak a vakuk, pedig nem pódiumon, csak egy asztalnál történt, ami – de annyira erős Laci aurája vagy mije, az energiamező, ami létrejön körülötte, hogy ezt azonnal érzékeli a környezete.

Pénteken még két szakmándi ügyet leboltoltunk a World Trade Centerben, de az utolsó fél napot az expón kívül töltöttük. Elmetróztunk például az állatkerthez, hogy a zoonál is sokkal látványosabb kirándulást tegyünk a tajvani teakultúra központjába, a Maokong-hegy dzsungelébe. Bár Tajvanon most szokatlanul hideg van, az ország trópusi éghajlatú, ezért, ahol az ember nem pusztította ki, még esőerdőket is találni. A Maokongra európai léptékben gigantikus méretű libegőrendszer szállítja az embereket. Beszállsz a város szélén, és a kabinok ötven-hetven méterrel a föld felett (a fák lombjától sokszor csak néhány méterre) a monszun miatt most felhőben úszó őserdőbe röpítenek. Rambo-filmek díszlete lehetne a környezet, mindenről csöpög a víz, a burjánzó, egzotikus növénytakaró levelei között arasznyi pókok vadásznak, miközben az erdőből vonyító állattok hangja szűrődik át. Gyalogutak, ösvények szabdalják itt a vadont, a helyiek sokszor nem is libegőznek, hanem földlépcsőkön másznak fel a Maokongra. Őket persze nem a dzsungel érdekli, hanem az erdő szentsége – a hegyen buddhista templomokat rejtenek a lombok. Volt egy bennszülött útitársunk a kabinban, ő imádkozni indult. Mindezek fölött pedig, a Maokong legtetején a tradicionális (vagy magukat annak mutató) teaházak sorakoznak. Jó rutinnal nem álltunk meg a teaföld Váci utcáján, hanem nekivágtunk a tájnak az egyik ösvényen, és egy eldugott kis teafarmon vettünk elhozható helyi teát, kóstoló után – kaptunk hozzá főzési tanácsokat. Leültünk azért az egyik központi teaházban is, kértünk a három legjellegzetesebb teából egy-egy kannányit. Azt hiszem, a tökéletes élvezethez kellene a sprituális töltés is, mert nélküle kicsit fűízűnek tűnik a híres ital. Az indiai, egyszerre savas és olajos cserjékből főzött, erős teákhoz képest a tajvani legenda ízélménye könnyű és felejthető – a környezet, amelyben fogyasztják: nem az. Maokong teamezője tényleg ősi kultúra, nem úgy, mint az állam. És esszencializálódik is ebben a helyben maga Tajvan, az üzenete: a még századik születésnapját sem elérő, a kínai kommunista diktatúrával szemben létrejött ország identitását az adja, hogy a kínai kultúra ősiségét nem a Kínai Népköztársaság szekuláris, internacionalista-szocialista közege, hanem Tajvan őrzi, és élteti tovább. Talán emiatt is lehet, hogy bár Dél-Kína a kantoni nyelv területe, Tajvanon sem nem ezt, sem nem a pekingi dialektust, az egyszerűsített kínait használják, hanem a teljes mandarint, az ősi hivatalnoki-értelmiségi réteg nyelvét. És ápolják a teakultúrát.

Az erdőjárás után a Liuzhangli sikátoraiban keressük a helyi temetőt. Tíz embertől kérdezzük meg, merre van, tízfelé irányítanak. Angolul senki sem beszél, illetve néhány szót mégis, és az egymást kizáró útbaigazításokból végül megértjük, hogy Tajvanon a karlendítéssel mutatott irány nem azt jelenti, hogy arra van, amit keresel. Hanem azt, hogy illetőnek fogalma sincs, mit akarsz. A „Milyen messzire van?” kérdésre adott sztenderd „five minutes” válasznak pedig semmi köze a dolgok közötti valós távolsághoz. Ez náluk egy univerzális kvantor. Annyit tesz, hogy a világ végtelen és gömbölyű, elindulhatsz bármerre, a kiindulási pontra jutsz úgyis. A „five minutes” azt jelenti: hun-tun, az őskáosz, a rendezetlen, megismerhetetlen téridő-kiterjedés. A valahová eljutni eleve hibás, a szándék maga hibás, az utadat úgysem te határozod meg. Hát, nem is találtuk meg a temetőt. Végső esélyként egy amerikai fejű és nagyon is amerikai angollal beszélő helyi férfi állítja, hogy temető a környéken sincs (az amcsi útikönyvünk szerint de), telefonján mutatja, hol szálljunk magasvasútra. A férfi gond nélkül beszél a kicsődülő boltosokkal, az arcára van írva a vélhetően sűrű múlt, ránézésre öt év két hónap, fegyházban, Laci is érzékelheti, mert hamar elköszön tőle, aztán halkan, magyarul megjegyzi, hogy ha egy amerikai annyi időre merül el egy ázsiai külvárosok feneketlen, ellenőrizhetetlen, áthatolhatatlan rengetegében, hogy a helyiek nyelvét is megtanulja, annak általában oka szokott lenni. Erre a partnerre is nagyon erősen figyel beszéd közben. Amit lát, attól nyugtalan lesz. Aztán az útbaigazítót elnyeli a szüntelenül hömpölygő emberáradat. Mi meg nem ülünk magasvasútra, hanem csak teszünk még egy kört nap-nem-látta boltkavalkádban. Temetőt nem találunk. Bátortalan véleményem, hogy itt egyáltalán nincs szükség temetőre, a terjengő bűz alapján gyanítható, hogy ebben a városrészben egyáltalán nem temetnek el senkit. Lám, kínai ősigazság ez is: szaga van az életnek.

Visszamegyünk még a központba, néhány ázsiai plázán végigrohanunk, és mindenhol a majmokat látjuk, mert a vörös majom éve kezdődik, a találékonyság, éles eszűség ideje, a meglepetések éve, a kínai mitológiában a majom őseleme a tűz (biztos emiatt vörös), és amikor a majom uralkodik, a világra rászabadul unchained energia. Hogy lángba borítja vagy felemeli, az már rajtunk múlik.

Este tizenegykor száll fel a hazafelé tartó gépünk, előtte még beugrunk a hotelbe a csomagjainkért, és várakozás közben megértjük újra, miért nem működhet Tajvanon a rúdtáncos könyvünk. A recepciós hölgyet hívják az egyik szobából, segítséget kér. Természetesen, állunk rendelkezésére, mit szeretne, kérdezi. Mi nem halljuk azt a valamit, csak látjuk a recepciós elváltozó arcát. Ebben nem segíthetek. Nem, sajnos, nem, egyáltalán. Nem, semmilyen módon, sajnálom. Zavart hallgatás, majd a verdikt: azért nem segíthetek, mert ebben az országban a masszázs illegális. A továbbiakat már nem követjük, de gondolom, akupunktúrát ajánl helyette. Khm... a tűvel szurkálás értelemszerűen nem képes a masszázs minden funkciójának kiváltására. Tajvan szemérmes ország. Mi pedig dubai átszállással, alvás és internet nélkül repülünk nyugat felé tizennyolc órát, hogy tizenkettővel az indulás után érkezzünk (időzóna-varázs). Már bódultan hallgatjuk az arab reptér transzferében az éneklő hangon beszélő bemondónőt, ahogy profán müezzinként hív beszállásra, nem naponta ötször, de kétpercenként: Tarajan al-Imarat, Tarajan al-Imarat, Tarjan al-Imarat.

Szabó Tibor Benjámin

Athenaeum Kiadó

 

http://www.litera.hu/netnaplo/a-masszazs-illegalis

Sherrilyn Kenyon
Sötét Vágyak Vadásza 9.
A Vérvadászok világában az erősebb felfalja a gyengébbet. Minden nap halálos veszélyt hozhat. Senkiben sem szabad megbízni, a szerelem pedig végképp ki van zárva, ha életben akarsz maradni...
Paulo Coelho
Ebben a gyönyörűen illusztrált naptárban az évet Paulo Coelho műveiből válogatott idézetek kísérik végig.
Paulo Coelho, akit emberek milliói a szavak alkimistájaként tartanak számon, napjaink egyik...
Sherrilyn Kenyon
Sötét Vágyak Vadásza 9.
A Vérvadászok világában az erősebb felfalja a gyengébbet. Minden nap halálos veszélyt hozhat. Senkiben sem szabad megbízni, a szerelem pedig végképp ki van zárva, ha életben akarsz maradni...
Paulo Coelho
Ebben a gyönyörűen illusztrált naptárban az évet Paulo Coelho műveiből válogatott idézetek kísérik végig.
Paulo Coelho, akit emberek milliói a szavak alkimistájaként tartanak számon, napjaink egyik...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép