„Én azt próbálom tanítani, hogy a megjelenésben a legfontosabb, hogy pozitív legyél, mosolygós, ápolt, és egyenes derékkal vállald az életed.”
Görög Ibolya 1987-től 1999-ig dolgozott a Miniszterelnöki Hivatal Protokoll Főosztályán. 1992-től mint protokollfőnök irányította, szervezte a kormány hivatalos rendezvényeit. Elméleti felkészültségét jelenleg a viselkedéskultúráról, a protokollról, a rendezvényszervezésről tartott előadásokon, írásokban hasznosítja, melyekben megosztja közönségével a – számos próbán szerzett – gyakorlati tapasztalatait is.

Emlékszik még arra, hogy mikor kezdte először foglalkoztatni a külseje?

4-5 éves koromban színésznő szerettem volna lenni. Ha vendégségbe mentünk, gondosan lerámoltam a háziak asztalát és a csipketerítőt magamra téve operett dalokat énekeltem, táncoltam. De azt mondta anyukám, hogy nem lehetek színésznő, mert vastag a lábam. Ezt tudomásul vettem, és nem is nagyon foglalkoztam vele.  Aztán 12 éves koromban szembesültem azzal, hogy Veres Pityu udvarolna nekem, de szerinte kövér vagyok. Eszementen elkezdtem fogyózni – amibe nyilván a pubertás is belejátszott –, és rendesen lefogytam. Akkor viszont ő már Varró Marinak udvarolt. Összedőlt a világ. De az érzés – mármint az, hogy kövér vagyok – egész életemben elkísért. (Visszanézve a fiatalkori fényképeimet, nem is értem, miért.) Harmonikusan tudtam élni ezzel a tudattal, a világon semmiben nem gátolt, de mindig ott mocorgott az agyam alján… Aztán mikor elmúltam 60 éves, boldog vigyorral kijelentettem, hogy na, most már vége! Ami még hátravan az életemből, boldogan, lelkiismeret-furdalás nélkül akarom leélni.

Mi a véleménye arról, hogy manapság úgy tűnik, minden másnál fontosabb a kinézetünk?

A kinézet mindig is fontos volt, hiszen a rólunk alkotott első vélemény 74%-ban a látott információn alapul. Ahogy a madarak párzási időszakban felfújják a bögyüket, lobogtatják a tollukat – az ember is tudatosan vigyáz arra, hogy hogy néz ki. Ma inkább azt tartom károsnak, hogy az amerikai filmekben idealizált, a felvétel pár percére tökéletessé varázsolt férfiak és nők adják az etalont. Szerencsétlen kamasz lányok – és nem csak ők – fél életüket odaadnák egy trendi külsőért. Én azt próbálom tanítani, hogy a megjelenésben a legfontosabb, hogy pozitív legyél, mosolygós, ápolt, és egyenes derékkal vállald az életed.

Megesett már Önnel, hogy a külseje miatt bírálták? Ez hogyan érintette Önt?

3 éves korom óta bandzsa vagyok, a bal szemem ide-oda járkált mindig. Többször megműtötték, utoljára 45 éves koromban húzták úgy-ahogy helyre. Ma már megint elcsúszott. Ezért nagyon nehéz szemkontaktust teremtenem. Előadásaimon, amikor valakire ránézek és kérdezek tőle valamit, mindig körbenéz, hogy kit is szólítottam meg. Na, ez elég ciki. Egyébként szemtől szemben nem bíráltak, senki nem jött oda, hogy hej, Ibolya, öreg vagy, kövér vagy, kancsal vagy…

 Van olyan, amit kevésbé kedvel önmagán, de az évek során sikerült elfogadnia, sőt, megszeretnie?

  Elfogadom magam, de azért azt nem állítom, hogy szeretem azt a látványt, amit

  zuhany után törülközve a fürdőszoba tükrében látok. Egy vigasztal, hogy

  ezt önszántamból már nem kell mutogatnom.

Egyre több helyen találkozhatunk telt hölgyekkel a címlapokon, kifutókon – mégsem csitul az őrült diéták korszaka. Mit gondol, mi lehet ennek az oka?

Ahogy már mondtam, a média által közvetített szépségideálok mind karcsúak, hibátlan bőrűek, tökéletes frizurával – hála a photoshopnak és az amerikai filmek stílus-menedzsereinek. A tömeg ízlését a magazinokban, a tévében látott ideálok befolyásolják. Ezért ha nem csontsovány, kicsit telt nőket látunk, azt üdítő kivételnek könyveljük el. Szerencsére azért a mindennapi életünkben a külsőn kívül ott van a nő esze, szaktudása, kedvessége – és mindjárt másképp látjuk!

 Ön szerint meddig egészséges elmenni a fogyókúrában, hol az a határ, amikortól már beteges? Volt az Ön környezetében testképzavarral küzdő személy? (anorexiás, bulimiás stb.)

Az én köreimben nincsenek ennyire megszállott testőrültek, valahogy más az érdeklődési körünk. Szerintem normálisan kell élni, étkezni, mozogni, és minden gömbölyű lesz. Na, most nem fizikaice, hanem az életszemléletet tekintve. Akkor kell fogyókúrázni, ha szorít a tavalyi szoknya, kibuggyan a melltartó, pedig nem olyan volt induláskor. Amit meg – tán öregasszonyos tanácsként – hozzá tudok tenni: az ember 7-10 évenként „ugrik”, 4-5 kilóval több lesz. Akit ez zavar, mozogjon többet. Én mondjuk teljesen elhagytam az édességet, annyira átállt az agyam, hogy már nem is szeretem. Sajnos a krumplistésztát igen. De attól én még Görög Ibolya vagyok, csókolom. Várjunk csak, eszembe jutott! Van egy ismerősöm: 55 év körüli, képzett, házassága révén meglehetősen jó módban élő nő. Mivel hajdan lánykorában versenyszerűen tornázott, a teste mindig is fontos volt számára. Ma sincs rajta egy gramm fölösleg sem. Élete a mozgás, az aerobik, a lovaglás, folyamatosan, egész nap mindenféle edzések. De a biológiát nem lehet becsapni, ráncos, inas az egész teste. Most azt tervezi, hogy 40 fölötti nőknek indít tudományos lefogyasztó tanfolyamot. A baj az, hogy  nála ez nem azt jelenti, hogy 100 kilósból akar 60 kilósat csinálni, hanem hogy a 70 kilósból 45 kilósat… Az biztos, hogy én nem küldök neki kuncsaftokat.

Az Antilányregény főhőse annyira a tökéletes testkép megszállottjává válik, hogy emberi kapcsolatai is tönkremennek (a legjobb barátnőjével eltávolodnak egymástól, a férjétől is elhidegül). Ön szerint hol az a határ, amikor az önmagunkkal folytatott harc már a szeretteinkre is hatással van?

Miért kéne önmagunkkal harcolni? Egy életünk van, szerintem nem is túl hosszú, sőt, a vége felé piszokul fel is gyorsul. Éljük úgy, hogy mindennap jólessen. Az apró örömöket kell keresni, és nem állandóan nyavalyogni azon, hogy mi a rossz. Mert ha negatív vagyok, utálom magam, lefelé biggyedt szájjal, szomorú szemmel élek – mindenki menekülni fog tőlem. Ez biztos. Egy darabig még hajlandóak vagyunk a másikkal foglalkozni, „szegénykém így meg úgy”, de pár perc múlva már menekülőre fogjuk. Tudom, ha a soraimat elolvassa egy 18-20 éves lány, utálkozva és lenézően közli, hogy ja, hát öregasszony! Pedig őszinte szívvel szeretném megértetni velük, hogy egy egészséges nevetés mindennél többet ér.

Jodi Picoult
Ruth Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mellé osztják be. Az újszülött szülei...
Hatala Csenge
A népszerű kultúrdetektív újra akcióban!
A népszerű kultúrdetektív újra akcióban!

Volt egy fiú... akinek emlékére a Karthago együttes 1981-ben megírta a Requiem című slágerét. A dal országos és nemzetközi sikereket aratott, a mai napig...
Jodi Picoult
Ruth Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mellé osztják be. Az újszülött szülei...
Hatala Csenge
A népszerű kultúrdetektív újra akcióban!
A népszerű kultúrdetektív újra akcióban!

Volt egy fiú... akinek emlékére a Karthago együttes 1981-ben megírta a Requiem című slágerét. A dal országos és nemzetközi sikereket aratott, a mai napig...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép