Emlékszel még, mikor kezdett először foglalkoztatni a külsőd?

Amióta az eszemet tudom, azóta foglalkoztat a külsőm. Már az oviban sem volt mindegy, milyen ruhát készít ki anya. Nagyon korán határozott elképzelésem volt a megjelenésemről (is).

Mi a véleményed arról, hogy manapság úgy tűnik, minden másnál fontosabb a kinézetünk?

Az, hogy nem lehet kettéválasztani a külsőnket a belsőnktől. Nézhet ki valaki brutál jól egy képen, ha az a helyzet áll fenn, hogy az életben nulla a kisugárzása, vagy ordít már róla messziről, hogy egyáltalán nincs rendben önmagával. Így hát szerintem az se keseredjen el, aki nem nyerte meg a génlottót, mert ha valaki megtanulja elfogadni önmagát, akkor tök mindegy, hány centi a combkerülete, persze egészséges határokon belül.

Megesett már veled, hogy a külsőd miatt bíráltak? Ez hogy érintett téged?

Persze. Az egyik egyetem felvételijéről azért utasítottak el, mert egy centisre nyírt, hidrogénszőke hajam volt, és egy karikát lövettem a számba. Viszont nem kezdtem el az elutasítás miatt otthon a párnámba sírni. Azt gondoltam, ha úgy nem kellek, akkor nekem nincs semmi dolgom azon a helyen.

 Van olyan, amit kevésbé kedveltél magadon, de az évek során sikerült elfogadnod, sőt, megszeretned?

A legszembetűnőbb testi hibám az, hogy rossz a szemem és ezért szemüveget kell hordanom hároméves korom óta. Az anyukám engem arra tanított, soha ne engedjem, hogy csúfoljanak emiatt, és ne hagyjam magam semmilyen körülmények között. A nevelése szemmel láthatóan sikeres volt. Egyszer próbálkozott velem egy srác még általánosban, pápaszemesnek csúfolt. Én meg bokán rúgtam. Azt hiszem, azóta nem szólt be nagyon a szemüvegemre senki. Sőt, inkább azt feltételezik, hogy divatból hordom, annyira hozzám nőtt.

Egyre több helyen találkozhatunk telt hölgyekkel a címlapokon, kifutókon – mégsem csitul az őrült diéták korszaka. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?

Azért ennek köze van ahhoz is, hogy útjára indult az egészséges életmód forradalma. A diétákkal (a fogyókúrákkal meg pláne) az a baj, hogy a külsőségek miatt csinálják őket. Pedig az egészségünk megőrzése érdekében a legfontosabb az, hogy helyesen táplálkozzunk, aminek a kellemes mellékhatása a karcsúság ugye.

 Szerinted meddig egészséges elmenni a fogyókúrában, hol az a határ, amikortól már beteges? Volt a környezetedben testképzavarral küzdő személy? (anorexiás, bulimiás stb.)

A fogyókúra abszolút helytelen. A legtöbb azért is sikertelen, mert drasztikus, és nem lehet életvitelszerűen tartani. Szóval senki ne fogyókúrázzon, helyette inkább – akár dietetikus segítségével – mindenki térjen át a kiegyensúlyozott étrendre, ami egész életünkben könnyedén tartható és követhető. Az evésnek nem szabad lemondásokkal járnia, szóljon inkább az élvezetről, méghozzá úgy, hogy nem ész nélkül habzsoljuk a káros alapanyagokat. Én például egyáltalán nem értem, mit lehet szeretni a chipsen és a cukros üdítőkön, de nálunk soha nem is volt ilyesmi otthon. És szerencsére nincs a környezetemben olyan ember, akinek evészavarai lennének.

Az Antilányregény főhőse annyira a tökéletes testkép megszállottjává válik, hogy emberi kapcsolatai is tönkremennek (a legjobb barátnőjével eltávolodnak egymástól, a férjétől is elhidegül). Ön szerint hol az a határ, amikor az önmagunkkal folytatott harc már a szeretteinkre is hatással van?

Azon a ponton, amikor már képtelenek vagyunk felismerni tetteink súlyát és következményeit. Ez legtöbbször az önismeret hiányát jelenti egyébként.

Az Antilányregény Facebook oldala megtekinthető itt

A kötet megvásárolható itt