„A mai tinédzsereket megugorhatatlan akadály elé állítja a fogyasztói társadalom.”
Borsos-Kőszegi Erika pszichológus, szociális szakember, az Elomagazin főszerkesztője. Másodállásban mániákus fogyókúrázó. Szabadidejében kalóriákat számol és könyvkritikákat ír.

Emlékszel még, mikor kezdett először foglalkoztatni a külsőd?

Szerintem egy kislányt már nagyon korán elkezd foglalkoztatni a külseje. Négyévesen a pörgős szoknya és a kopogós cipő már komoly kihívás a szüleinek.

Az én első igazi csajos vágyam az volt 14 évesen, hogy beleférjek a barátnőmtől örökölt farmerba. Ő vékonyabb volt nálam, akkor szembesültem vele, hogy hátrányba hozott a súlyom. Sosem voltam sovány, mindig duci kislány mosolygott vissza a fényképekről. Amikor az enyém lett a farmer, már el kellett gondolkodnom azon, hogy hogyan érem el, hogy bele is férjek, tehát elkezdődött a mai napig tartó – többnyire vesztes - harcom a kilókkal. Akkoriban megérte nem vacsorázni: soha nem fogom elfelejteni, amikor első alkalommal abban a bizonyos farmerben mentem moziba: valódi világsztárnak éreztem magam.

Mi a véleményed arról, hogy manapság úgy tűnik, minden másnál fontosabb a kinézetünk?

A mai tinédzsereket megugorhatatlan akadály elé állítja a fogyasztói társadalom. A mindenhonnan ömlő információhegyről legurulva csontsovány, tökéletesre sminkelt lányok tápászkodnak fel, mosolyogva, hogy példaképpé váljanak. Az esetlen, hosszú kezű és lábú kamaszlányok pedig, akiknek még a cicijük sem kezdett el nőni, nem értik, miért nem úgy néznek ki ők is. Úgyhogy megpróbálják. Amikor pedig nem sikerül, komoly önértékelési zavarokkal kell folytatniuk az amúgy sem könnyű kamaszkort. A fiatal felnőtt pácienseimnek sokszor évekbe telik kiheverni, hogy kamaszként a szobájukban ülve azon keseregtek, hogy nem olyanok, mint egy topmodell, közben viszont elteltek a középiskolás éveik, anélkül, hogy mélyebb barátságokat kötöttek volna, vagy megtapasztalták volna a kamaszkori, édes szerelmeket. Brutális, mennyire meg akarnak felelni szegények. És az csak pár dekoratív lánynak és fiúnak sikerül. Ők az iskolai elit, a többiek pedig utánuk kullognak, jó esetben a középszeren, rosszban a sor végén. 

Megesett már veled, hogy a külsőd miatt bíráltak? Ez hogy érintett téged?

Bírálni szerintem nem bíráltak, ilyenre nem emlékszem. Inkább az volt rossz, amikor a 45 kilóra fogyott bomba kinézetem kezdett visszatérni a kerekebb formához, és azzal együtt, hogy rosszabbul éreztem magam, meg voltam róla győződve, hogy kevésbé vagyok szerethető. Nem voltam elég érett ahhoz, hogy belássam, hogy nem azon múlik az ember szerethetősége, hogy 45, 50, vagy 60 kiló-e. És ahogy teltek az évek, a korral, gyerekkel, kényelemmel a kilók száma is nőtt, meg a fejem lágya is. Mostanra annyira benőtt az utóbbi, hogy az esztétikai szempontok mellett ugyanolyan arányban van jelen az, hogy kevesebb plusz kilóval egészségesebb életet élhetek.

Van olyan, amit kevésbé kedveltél magadon, de az évek során sikerült elfogadnod, sőt, megszeretned?

Volt ilyen, több is. Soha nem szerettem a csípőm például, aztán jött egy nagy szerelem, aki azt mondta, gyönyörű íve van. Hát utána nem lehetett nem kedvelni… Ugyanígy voltam a hajammal, szemeimmel. Mindig jobban szeretjük magunkat más szemével látni. Ha valaki szépnek lát minket, mi is annak látjuk önmagunkat. Ez is azt bizonyítja, mennyire külső-kontrollált világban élünk, bár talán jobb egy fokkal, ha a szeretett személy hatására szeretjük meg a testünk, mint ha a reklámok hatására gyűlöljük meg azt.

Egy biztos, bármilyen is voltam az évek során, valamihez mindig ragaszkodtam. Mivel senkitől nem vártam el, hogy miattam változtasson a külsején, én is azt vártam el, hogy elfogadjon az, aki mellett élek. Ha nem tette, továbbálltam a kapcsolatból. Nem lehet mindig megfelelni, a hétköznapok minden óráján és percében. Egy szeretetkapcsolat arról kell, hogy szóljon, hogy elfogadjuk a másikat. Ez nem zárja ki azt, hogy támogassuk, ha pozitív változásokat szeretne elérni, ezért sportol, egészségesebben él, hízik, fogy, megnöveszti a haját, vagy éppen levágatja. A folyamatban azonban a támogatásnak és az elfogadásnak kell a központban lennie.    

Egyre több helyen találkozhatunk telt hölgyekkel a címlapokon, kifutókon – mégsem csitul az őrült diéták korszaka. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?

A 2000-es évektől minden tekintetben sokkal elfogadóbbak lettek a társadalmak. Mintha felnőttek volna ahhoz a feladathoz, hogy a teltebb nőket, a melegeket, az állatvédőket, a fogyatékossággal élőket, a kék hajúakat, a punkokat, a környezetvédőket és a vegánokat is elfogadják. Vagy legalábbis elismerjék, hogy léteznek, tehát helyük van a tévéműsorok, internetes portálok és látogatható programok között az őket érintő/érdeklő programoknak. Innentől fogva pedig mindenki kiválaszthatja magának a nagy egészből, ami érdekli, amit szépnek, jónak talál, és azt veszi ki a fogyasztói kosárból. Ennyiből tehát javult a helyzet. Húsz évvel ezelőtt egy plus size nő maximum otthonkát vehetett a piacon, ma pedig bármilyen divatos ruhát megtalál a méretében. A férfiideál nem változott, de viszonylag ritkán látok topmodellekkel flangáló férfiakat a metrón. A hús-vér férfi párja kicsit karikás szemmel, pár kiló felesleggel és két csokimaszatos gyerekkel mászkál. Úgyhogy én nem venném véresen komolyan a 2018-as Gucci-trendet senki helyében, aki még egyáltalán enni szeretne ebben az évben bármit is. És ami a legnagyobb szerencse: annyiféle ízlésű ember él, hogy nem mindenki a harminc kilós, fenékig érő, szőke hajzuhataggal suhanó lányokra bukik. Viszont erről érdemes meggyőzni a mai tinilányokat, hogy könnyebb legyen nekik ez a korszak. 

Szerinted meddig egészséges elmenni a fogyókúrában, hol az a határ, amikortól már beteges? Volt a környezetedben testképzavarral küzdő személy? (anorexiás, bulimiás stb.)

A praxisomban találkoztam már extrém testképzavarral, de a bulimia és az anorexia már elég komoly betegség ahhoz, hogy valóban nekünk, szakembereknek kelljen gondolkodni azon, hogyan segítsünk. Ami még egészséges, az nehezen meghatározható. Egészséges, ha ki kell lépnünk a komfortzónánkból, hogy fogyjunk, sportosak legyünk, de ne a kalóriatáblázat legyen a mindennapi betevő olvasnivalónk. Ha nem érezzük az egész életet egy hosszan tartó kínszenvedésnek a diétától, akkor nyilván a határt még nem értük el. Mivel az életben az előrejutást mindig valamilyen küzdelem előzi meg minden téren, azt gondolom, addig egészséges elmenni egy diétában, ameddig nem megnyomorítja az életünket, hanem kihívásokat tesz bele, amiket ha elértünk, boldogabbá válunk.

Az Antilányregény főhőse annyira a tökéletes testkép megszállottjává válik, hogy emberi kapcsolatai is tönkremennek (a legjobb barátnőjével eltávolodnak egymástól, a férjétől is elhidegül). Szerinted hol az a határ, amikor az önmagunkkal folytatott harc már a szeretteinkre is hatással van?

Amikor az ego győz mindenek felett. Ha az „én” fontosabb lesz azoknál, akiket szeret az ember, és nincs egyensúly az életében. Mert ha lenne, látná, hogy az egész életét dekáknak és centiknek rendeli alá, és nem érti, hogy az XXS-es farmer nem fogja átölelni, ha szomorú, és a személyi edzője is hazamegy este a családjához. 

Ha valaki a diéta megszállottjává válik, akkor pont azt veszti el, amit el szeretett volna érni: egy jobb külsővel elért jobb életet. Marad az önsanyargatás, és mivel az embernek sajnálni kell magát, nem jut ideje másokat szeretni.

Mona Awad Antilányregény című könyve megvásárolható itt

 

 

Jodi Picoult
Ruth Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mellé osztják be. Az újszülött szülei...
Hatala Csenge
A népszerű kultúrdetektív újra akcióban!
A népszerű kultúrdetektív újra akcióban!

Volt egy fiú... akinek emlékére a Karthago együttes 1981-ben megírta a Requiem című slágerét. A dal országos és nemzetközi sikereket aratott, a mai napig...
Jodi Picoult
Ruth Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mellé osztják be. Az újszülött szülei...
Hatala Csenge
A népszerű kultúrdetektív újra akcióban!
A népszerű kultúrdetektív újra akcióban!

Volt egy fiú... akinek emlékére a Karthago együttes 1981-ben megírta a Requiem című slágerét. A dal országos és nemzetközi sikereket aratott, a mai napig...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép