„A gyerekek esetében a legfontosabb, hogy tudják, szabad nemet mondaniuk bárkinek, aki számukra kellemetlen, nem tetsző dolgot mond, tesz.”
Herczog Mária szakmai életútját felsorolni talán egy kötetnyi oldal sem lenne elég. Közgazdász, szociológus, 2001-től az Országos Kriminológiai Intézet tudományos munkatársa volt, majd 2007 és 2014 között az egri Eszterházy Károly Főiskola Szociálpedagógiai Tanszékén egyetemi docens, 2010 és 2016 között az Eurochild elnöke. Jelenleg a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület elnöke, szakmai vezetője, az ELTE Jogi Továbbképző Intézet óraadója. 2007 és 2015 között az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja. Egyetemista kora óta a családszociológia érdekli a legjobban, mindig is meg akarta érteni, hogy miképpen határozzák meg a családi viszonyok, változások a gyerekek jóllétét.

Mit gondol, a 2017-es évben valamiért tényleg megugrott a szexuális erőszak bűncselekmények száma, vagy csak a sajtóérdeklődés miatt érezzük így?

Nem gondolom, hogy megugrott, viszont a médianyilvánosság mellett egyre többen mernek, akarnak beszámolni az őket ért visszaélésekről, segítséget kérni, ami azt a látszatot kelti, hogy nagyobb számban fordulnak elő az esetek.

 

Milyen a természete egy szexuális bűnözőnek, milyen a profilja? Lehet egyáltalán általános képet leírni róla? Miben más a nők/férfiak elleni elkövető, mint a gyermekeket bántalmazó?

Nem lehet ilyet leírni, mert sokféle típusú szexuális visszaélés, bántalmazás, erőszak, zaklatás van, és nem egyfélék az elkövetők. Nem feltétlenül más a gyerekek ellen erőszakot elkövető, mint a férfiak/nők bántalmazója.

 

Mik azok a jelek, amikből egy szülő észreveheti, hogy a gyereke szexuális visszaélés áldozata lett? Vannak-e speciális módszerek, amelyekkel ez kideríthető (egészen pici gyerekeknél is, akik még nem beszélnek, a nyilvánvaló esetleges sérüléseken túl)?

A gyerekek esetében sokféle jel utalhat a bántalmazásra, szexuális visszaélésre, de nincs egyértelmű jel. A gyerek magatartásváltozása, szótlansága, depresszív viselkedése, motiválatlansága, étvágytalansága, alvászavara, testi tünetek (sérülés), vagy éppen ellenkezője, túlságos izgatottság, szexualizált viselkedés, szökés is utalhat erre, de ezeknek persze ezer más oka is lehet. A nagyobb gyerekek esetében a legfontosabb, hogy a gyerek tudja, hogy szabad nemet mondania bárkinek, aki számára kellemetlen, nem tetsző dolgot mond, tesz, és erről lehet beszélni a felnőtteknek, akikben megbízik.  Ez sem elég sokszor, van, hogy így sem mer, akar a gyerek az elszenvedett erőszakról beszélni, szégyenérzet, bűntudat, vagy más ok miatt.

 

Miért van az, hogy sok gyermeknek természetes az abúzus? A legtöbbjükben talán nem is tudatosul, hogy amit tesznek vele (családtag), az természetellenes.

Mert olyan felnőtt, kortárs követi el, akiben bízik, nem tudja, hogy szabad, lehet nemet mondani. Adott esetben elfogadja, hogy ez történik vele, mert nincs információja arról, hogy ez nem természetes, és gyakran fenyegető vagy éppen érzelmileg zsaroló, csábító az elkövető.

 

Sok szülő miért nem hisz a gyerekének, ha az elmondja neki, hogy „apa” vagy Béla nagybácsi molesztálta őt? Hogyan győződik meg erről, milyen módszereket alkalmaz a pszichológus, jogi szakember?

Az a szakembertől függ, sokféle módszer van, de ezek sem atombiztosak, gyakran nagyon nehéz a feltárás, bizonyítás, de a lélektannal foglalkozó, különösen az e területre szakosodott szakemberek elég jó eséllyel tudják feltárni a megtörtént bántalmazást, és ami ennél is fontosabb, segíteni a gyereknek, hogy feldolgozza a történteket. A jogi szakembernek, vagy vizsgálatot, nyomozást vezetőnek speciális felkészítésen, rendszeres továbbképzésen, szupervízión kellene részt vennie, és optimális esetben ugyancsak speciálisan képzett pszichológus bevonásával történik a nyomozás, vizsgálat, meghallgatás.

 

Miért nem hisznek általánosságban (közvélemény) sokszor az áldozatoknak? Miért vagyunk áldozathibáztatók?

Mert valószínűtlennek, hihetetlennek, kellemetlennek tűnik, különösen, ha családtag, tekintélyes ember az elkövető, mert kínos, rossz érzés ilyen dolgokkal szembesülni, mert ez a kulturális imprinting, hogy biztosan nem véletlenül ő az áldozat.

 

Hogyan tud segíteni a pszichológus, jogi szakember az áldozatoknak? Milyen módszerekkel dolgozik, és mennyire mondhatók ezek sikeres vállalkozásoknak? Feldolgozható egy ilyen trauma?

Sokféle módszerrel dolgoznak a pszichológusok, segítő szakemberek, a visszaélés, erőszak természetétől, jellegétől, az elkövető és áldozat sajátosságaitól és sok minden mástól függően. Nincs standard segítség, ezeknek egyénre és helyzetre szabottnak kell(ene) lenni. A feltárás, megbeszélés, terápiás segítség, resztoratív technikák (tettes-áldozat mediáció, körmodellek) mellett sokféle módszer létezik. Sokak szerint soha nem lehet egy mély traumán igazán túljutni, bármilyen természetű is az, de lehet megtanulni kezelni, együtt élni vele, feldolgozni és megbékélni. Ez is sok mindentől függ, nem lehet általános véleményt megfogalmazni, mert minden eset és személy más.

 

Mit tehet az az áldozat, akinek nincs anyagai háttere vagy lehetősége megfelelő szakemberhez fordulni? Van-e olyan módszer, amellyel saját erőből tudja „gyógyítani” magát?

Nem feltétlenül pénzkérdés a segítség kérése és elérése, inkább az a gond, hogy nincs szakember, lehetőség, sem ingyen, sem pénzért, különösen jó szakember, ellátó intézmény, szolgáltatás. Sokféle módszer lehet, az önsegítő csoportok, művészeti terápiák (dráma, zene, képzőművészet, mese stb.) , egy szeretett, bizalmi személlyel való megosztás, beszélgetés, megint csak attól függően, mi történt, kivel és hogyan, és milyen személyiség, kihez tud fordulni, mennyire képes, akar, tud másfajta módon gyógyulni.

Jennie Melamed Lányok csöndje megvásárolható itt

 

Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...