„Hogy a szülő miért nem hisz a gyermekének? Nos, ezt sok esetben magam sem értem. Ha a legkisebb, hangsúlyozom, a legkisebb gyanú is támad az emberben, hogy a gyermekét bármilyen abúzus érte, egy dolga van: szakemberhez fordulni.
Borsos-Kőszegi Erika szociálpolitikus, pszichológus, az S.O.S. Krízis Alapítvány munkatársa. Évek óta foglalkozik bántalmazottakkal, abúzust elszenvedőkkel.

Mit gondol, a 2017-es évben valamiért tényleg megugrott a szexuális erőszak bűncselekmények száma, vagy csak a sajtóérdeklődés miatt érezzük így?

Véleményem szerint a nők ellen elkövetett cselekmények pusztán a sajtóérdeklődés miatt. Eddig sem volt kisebb a szexuális erőszakot elszenvedett nők száma, csak mindig is akkora volt a látencia ebben, hogy a bűnügyi statisztika sem lehetett semmilyen módon irányadó. Az áldozathibáztatás, a kettős mérce, a tradicionális, rossz beidegződések, a társadalom ezzel kapcsolatos torz normái mindig is egy magas számú rejtett szexuális erőszakmennyiséget sejttettek a számok mögött. A metoo egy igazán bátor kezdeményezés, egy nehéz coming out a szexuális zaklatást elszenvedők részéről. Kaptak is hideget, meleget. Mindazok jelen voltak ebben a virtuális labdázásban, amiket az imént felsoroltam: a kettős mérce, az áldozathibáztatás, és hát nyilván egy sor tájékozatlanság és rosszindulat is.

Szexuális aktus, vagy annak részei kizárólag a két fél teljes és együttes beleegyezésével történhet. Ez ilyen egyszerű.

Más a helyzet a gyermekek ellen elkövetett szexuális abúzus esetében. Ott egyértelműen nőttek a számok sajnos. Az utóbbi években itt is nagyobb a felderítési arány, köszönhetően a jobban működő szervezeteknek, szakembereknek. Az is igaz azonban, hogy van a praxisomban olyan gyermekmolesztálási eset, amivel egy éve dobálózik a rendszer. A többgyermekes család kislány tagja egyértelmű jeleket adott az iskolában arra, hogy az édesapja szexuális erőszakot követ el rajta. A gyermeket és testvéreit azonnal kiemelte a gyermekvédelmi rendszer. A vizsgálat azonban azóta is folyik, a hivatalok útvesztőiben valahol eltűnt öt gyermek, és a két szülő is. Bizonyosság nincs, a nyomozás folyik, a gyerekek gyermekek átmeneti otthonában élnek. Közel egy éve az édesanyjukat sem láthatták, hiszen ezekben az esetekben az anya szerepe sem világos, vizsgálat szükséges ahhoz, hogy kiderüljön, tudomása volt-e a szexuális zaklatásról. Jelen esetben ezt úgy nevezzük, hogy maga a rendszer is abuzál: a gyerekek nem természetes közegben élnek, a szülők bűnössége vagy ártatlansága még mindig kivizsgálásra vár.

Az ilyen helyzetekben minden szereplőnek azonnal szükséges lenne reagálnia. Annak, aki a gyanút felfedezi, a gyermekvédelem szakembereinek, a rendőrségnek. Sajnos ez nem mindig történik így. Sosem fogom elfelejteni, hogy még a pályám elején egy kamasz testvérpár maga kérte az intézetben történő elhelyezését. Az, aki az első körben vizsgálta az esetet, nem értette, miért, hiszen csodaszép környezetben éltek, a szülők ellen sosem merült fel az alapellátás számára semmi olyan tényező, ami bármit is sejttetett volna. A két gyerek pedig nem beszélt, csak ragaszkodott ahhoz, hogy kiemeljék őket a családból. A terápiás beszélgetések során fokozatosan derült ki, hogy minden egyes éjszakájukat a padláson töltötték a hidegben, hogy az apjuk ne találja őket az ágyukban, mert közös szexuális aktusra kényszerítette őket.

Az apa azóta már letöltötte a börtönbüntetését, ami a jó magaviseletért járó engedménnyel együtt nyolc év volt. A lányok soha többé nem látták, felnőttek azóta. Nyomon kísérve az életüket azonban olyan életet élnek, amelyet azóta is meghatároz a gyermekkorban elszenvedett trauma.

Milyen a természete egy szexuális bűnözőnek, milyen a profilja? Lehet egyáltalán általános képet leírni róla? Miben más a nők/férfiak elleni elkövető, mint a gyermekeket bántalmazó?

A legtöbb erőszaktevő patológiás beteg. Az egyik, általam igen tisztelt pszichiáter kollégám mondta egy régi tervemre, miszerint csoportot indítok bántalmazók számára, hogy mivel legtöbbjük pszichopatológiás tünetekkel bír, ennek semmi értelme, nem beszélve arról, hogy itt önkéntes részvételről elenyésző számban beszélhetnénk. Hiába van igaza, nem tettem még le erről.

Valójában más a nőket bántalmazó erőszaktevő, mint az, aki gyermekek ellen követ el szexuális abúzust. Az utóbbi esetben pedofíliáról beszélhetünk, ami egy mentális betegséget jelent, bár nem minden pedofil egyén valósítja meg tettekben is a szexuális devianciáját. Minden országban büntetik azonban a nem tevőleges, de egyéb, más dolgokban megnyilvánuló, gyermekek sérelmére elkövetett erőszakot, például a gyermekpornográfiát, a kukkolást. Épp most zajlik egy ilyen eset a munkám során. Az egyik kerület gyermekjóléti szolgálatához több mint egy éve érkeztek olyan jelzések, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy a családban élő gyerekek veszélyben vannak. A szolgálat nem tett lépéseket, és amikor a család egy családok átmeneti otthonába költözött, azonnal kiderült, hogy a kilencéves kislányt szexuális abúzus érte a nagybátyja részéről. Mindezt az édesanya mondta el, aki azért nem tartotta olyan súlyosnak a helyzetet, mert behatolás nem történt. Ő maga több ízben prostitualizálódott, számára a szexuális abúzus a behatolással volt egyenlő.

A gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszak sok esetben nem jár behatolással, a gyermekben hagyott pszichés sérülés azonban ezekben az esetekben semmivel sem kisebb, hiszen maga az erőszak szexuális téren igenis más, egyéb módon megtörtént, a gyermek akarata ellenére, kiszolgáltatottsága és szexuális érettsége hiányában.

A felnőttekre irányuló erőszak elkövetői nem minden esetben patológiás esetek. A munkám során bántalmazott nőkkel foglalkozom, és sok olyan tapasztalatom van, hogy az erőszaktevő az otthoni mintát követi, vagy szerhasználó, vagy erőszakos személyiségére, szocializációs hiányosságaira tesz rá alkohollal, droggal, és azzal a ténnyel, hogy egy nála gyengébb, kiszolgáltatottabb személy vele alá-fölérendeltségi viszonyban áll, bántható.  

Hogy van-e profil? Azt szoktam mondani ilyenkor, hogy figyelmeztető jel lehet ilyenkor a kifelé kedves, befelé erőszakos viselkedés, az agresszív szexuális beállítottság, az indokolatlan féltékenység, ami a lila köd idején még imponáló is lehet, de később a legádázabb veszekedések alapja. A patriarchális szemlélettel rendelkező, kettős mércével mérő férfi attitűd is jel lehet arra, hogy később az asszonynak a tűzhely mellett lesz a helye, és nem számíthat önállósságra a kapcsolatban.

Mik azok a jelek, amikből egy szülő észreveheti, hogy a gyereke szexuális visszaélés áldozata lett? Vannak-e speciális módszerek, amelyekkel ez kideríthető (egészen pici gyerekeknél is, akik még nem beszélnek, a nyilvánvaló esetleges sérüléseken túl)?

A statisztikai adatok szerint leggyakrabban 13-14 év körüli lányok, illetve hét év körüli fiúk válnak zaklatás áldozatává, de persze bármely más korosztály is érintett lehet. Lányoknál az esetek 62-84, fiúknál 84-94%-ában ismert a molesztáló személye, aki többnyire férfi, és nemritkán a bántalmazott rokoni vagy baráti köréhez tartozik.

Ilyenkor a gyerek nem tudja eldönteni, hogy ami történt, micsoda. Érzi, hogy nem helyes, de mivel egy többnyire a családhoz közel álló személyhez kötött az abúzus, kettős érzései vannak.

Viselkedése markánsan megváltozik: alvás- és evészavarai támadhatnak, bezárkózik, nem beszél, szomorú, nehezen motiválható. Sok esetben agresszív viselkedést vált ki az abúzus, olyan gyermekeknél is, akikre ez sosem volt jellemző, Titkon védekezést próbálnak ezzel tanulni, hátha a következő incidenst nem kell elszenvedniük. A kicsi, még nem beszélő gyermekeknél is jelennek meg hasonló tünetek: alvászavar, indokolatlan sírás, félelem bizonyos, hasonló típusú, megjelenésű emberek megjelenésekor, befelé fordulás.

A tinédzser korú áldozatok esetében nem ritka a saját maguk bántalmazása, a falcolás, a veszélykeresés, később pedig az aszexuális viselkedés. Van olyan bántalmazott felnőtt a praxisomban, akit tinédzserként ért az abúzus, és azóta sincs párkapcsolata, sosem volt. Nem tud, nem mer belekezdeni egy kapcsolatba, hiszen egyetlen, borzasztó tapasztalata van erről.

Amikor felmerül az abúzus gyanúja, azonnal szakemberhez kell fordulni. Egy jó gyermekpszichológus terápiás módszerekkel, rajzoltatással hamar meg tudja ítélni, fennáll-e az abúzus gyanúja, a többi pedig onnantól már a rendőrség, az igazságügyi szakértők dolga.

Miért van az, hogy sok gyermeknek „természetes” az abúzus? A legtöbbjükben talán nem is tudatosul, hogy amit tesznek vele (családtag), az természetellenes.

Sok oka lehet ennek, bár nem természetesnek nevezném, hiszen ez számukra szörnyű élmény, hatalmas nagy trauma. Vannak családok azonban, ahol a szexualitás nem intim, hanem egyfajta tárgyiasított dolog. A gyermek lát szexuális aktust, gyakran találkozik valamely formájával, lát olyan, nem az életkorának megfelelő dolgokat, amelyek azt mondatják vele, hogy amit a felnőttek csinálnak, az természetes. Nem véletlen, hogy életkoronként nagyon okosan kell a szexuális felvilágosítást kezelni, mindig megfelelve annak az életszakasznak, amelyet a gyermek megél. Ettől lehet „természetes”, „a felnőttek is ezt csinálják, talán nekem is ezt kell”. A bántalmazó pedig nem hagy lehetőséget a számukra: fenyeget, ígérget, elhiteti, hogy az úgy van jól. Sőt, azt is, hogy a gyerek hiába mondaná el, ami történt vele, senki nem hinne neki. Mert ő „csak” egy gyerek.

Az is jellemző, amit az imént mondtam, hogy ha a családból teszi ezt vele valaki, egy olyan személy, akit szeret, nem feltételezi, hogy rosszat akarhat neki. A gyerekek eleve ritkán feltételezik a számukra fontos felnőttekről, hogy ne akarnának nekik jót. Szegény, szegény gyerekek…

Sok szülő miért nem hisz a gyerekének, ha az elmondja neki, hogy „apa” vagy Béla nagybácsi molesztálta őt? Hogyan győződik meg erről, milyen módszereket alkalmaz a pszichológus, jogi szakember?

Számtalan módszer van mindkét oldal részéről arra, hogy a valóságtartalom kiderüljön. A gyermekek esetében gyermek pszichoterápiás módszerek, játékok, rajzos feladatok, oktatófilmek azok, amellyel közelebb lehet kerülni az igazsághoz. Az elkövetők, illetve tettestársak esetében a kriminológia módszerei a hathatósak.

Hogy a szülő miért nem hisz a gyermekének? Nos, ezt sok esetben magam sem értem. Ha a legkisebb, hangsúlyozom, a legkisebb gyanú is támad az emberben, hogy a gyermekét bármilyen abúzus érte, egy dolga van: szakemberhez fordulni. Nincs mérlegelés, nincs halogatás. Ha a személyes véleményemet kérdezi, én nem hiszek abban, hogy a szülő nem veszi észre, nem hiszi el a szexuális bántalmazás tényét. Látja, érzi ő. Hogy mi tartja vissza attól, hogy azonnal beavatkozzon, az már egy más kérdés. Egészen pontosan büntetőjogi kategória. Az erkölcsi részéről indulatok nélkül nem tudnék beszélni.

Miért nem hisznek általánosságban (közvélemény) sokszor az áldozatoknak? Miért vagyunk áldozathibáztatók?

Azért, amiért alkoholisták is. Egy magyar kisfiú átlagosan 12,5 éves korában iszik először tömény szeszt, húsvétkor. Benne van a kultúránkban, hogy az ünnepléshez alkoholfogyasztás dukál, a dalainkban: hogy gondold meg, és igyál, hogy jó bor kell, és semmi más… Ugyanilyen módon van egy patriarchális személet is a nőkkel szemben, amely fittyet hányva a XXI. századnak, és a morálisan fejlettebb társadalmak mintáinak nem enged nőket igazán magas üzleti, társadalmi, politikai pozícióba, ezt nevezik üvegplafonnak, nemi hátrányos megkülönböztetésnek. Ez változó faluról városra, és évről évre, de alapvetően a magyar szemlélet ezen a téren a XIX. szád elején kullog.

Áldozathibáztatók pedig lehetünk azért is, mert ugye az a rendes ember nem követhetett el ilyet. Hiszen olyan szép felesége, gyerekei vannak. Hát jótékonykodik, kiskutyákat ment meg, homokzsákot cipel az árvíz idején. És a legtöbb erőszaktevő, a legtöbb pszichopata teljesen átlagos ember, átlagos élettel. Rendkívül jó rejtőzködők, hiszen pontosan tudják, hogy amit tesznek, nemcsak helytelen, de törvénytelen is. Profi módszerekkel bántalmaznak, hatalommal élnek vissza, megtalálják azt, aki gyenge, fenyegetnek. Kívülről pedig olyanok, mint bárki más. A szomszéd, a főnök, az udvarias férfi a liftből.

Elhinni az erőszakot egyébként is pszichésen sokkal megterhelőbb, mint nem elhinni, félresöpörni valamivel a gyanút, vagy azt mondani, hogy biztos a nő volt a hibás. Elképzelni ugyanis, hogy min mehetnek keresztül az erőszakot elszenvedők, nem komfortos senkinek. Hárítani könnyebb, onnan pedig már csak egy lépés a bűnbakképzés. 

Hogyan tud segíteni a pszichológus, jogi szakember az áldozatoknak? Milyen módszerekkel dolgozik, és mennyire mondhatók ezek sikeres vállalkozásoknak? Feldolgozható egy ilyen trauma?

Azt gondolom, hogy lassan, de feldolgozható. Remek szakembereink vannak erre, bár a számuk kevés, ezért is haladnak lassan a molesztálási ügyek, ami nem a teljes gyógyulás irányában hat, nyilván. A módszerek tekintetében sokszor szkeptikus vagyok, mert lokálisak, holott egy rendszert kellene alkotniuk, abba belehelyezve a gyereket, védve az ellenhatásoktól, figyelve a benne zajló változásokat.

A bántalmazott nők esetében terápiás segítséggel, a személyiség jobb megismerésével, megerősítésével jó eredményeket lehet elérni. Vannak olyan tapasztalataim, hogy a bántalmazott nők soha többé nem kerülnek a későbbi életük folyamán ugyanebbe a szerepbe, és olyanok is, akik újra és újra bántalmazottként jelennek meg a rendszerben. A harmadik megoldási séma az egyedül maradás, a mással való bizalom kiépítésének hiánya. Egyszóval színes a térkép, a gyógyulás hosszadalmas, fájdalmakkal és bizonytalansággal járó. A társadalom felől jövő ingerek miatt gyakori az önbizalom hiánya („miért nem léptél ki, miért maradtál olyan sokáig, hogy lehetett ezt eltűrni”, vagy éppen a „na és, attól még rendes ember a Józsi”), amiket nehéz kezelni egy egyébként is mentálisan labilis személyiségnek.

A hosszan tartó bántalmazás végére ugyanis az önálló személyiség szinte eltűnik, bizonytalanná válik, értéktelennek, haszontalannak érzi magát az áldozat, mert a bántalmazó ezt sugallja a számára. Innen kell ép, egészséges személyiséget újraépíteni, ami hosszú terápiás folyamat.

Mit tehet az az áldozat, akinek nincs anyagai háttere vagy lehetősége megfelelő szakemberhez fordulni? Van-e olyan módszer, amellyel saját erőből tudja „gyógyítani” magát?

Nem módszer van. Az nem kérdés, hogy ki kell lépni, azonnal. Az erőszak méltatlan, nem tűrhető állapot, amelyben nem lehet élni. A nőkkel szembeni erőszak esetében azért, mert  többnyire gyermekek is élnek a családban, akik ezt látják, félnek, vagy mintát tanulnak belőle. Nem öngyógyítani kell, (gyermekek esetében nem is lehet), hanem azonnal kilépni. Megkeresni az első lehetőséget, összepakolni a legszükségesebb holmikat, iratokat, és menekülni. Ehhez segítséget nyújt az Országos Kríziskezelő Központ ingyen hívható telefonszáma is: 80/20-55-20. Az ott ülő diszpécser felméri a bántalmazott helyzetét, és segít a kimenekítésében. Utána védett helyre viszik, és az erre szakosodott intézmények munkatársai megkezdik a további pszichés, jogi és egyéb segítségnyújtást.

A gyermekek számára ismertté kell tenni azokat az ingyenes lehetőségeket, ahová fordulhatnak. Tájékoztató órák, előadások során érdemes lenne figyelmet fordítani arra, hogy az iskolai szociális munkás, az osztályfőnök, a gyermekjóléti szolgálat, a nevelési tanácsadó mind olyan hely és lehetőség, ahol az a dolguk a szakembereknek, hogy meghallgassák a gyereket, és szükség esetén segítséget nyújtsanak. Nos, én magam is érzem ebben egyrészt az utópiát, másrészt egy óriási elkeseredettséget, hiszen például a bicskei gyermekotthon kis lakói majd’ tíz évig kértek folyamatosan segítséget, de nem hitt nekik senki. Hiszek azonban abban, hogy a rendszer a legtöbb esetben működik és lép.

 

 

 

Jennie Melamed Lányok csöndje megvásárolható itt

Okos-lányregények a Facebookon itt

 

Rachel Gibson
Ami Vegasban történik, az nem mindig marad ott, ahogy azt Rachel Gibson, a New
York Times bestsellerszerzője csodaszépen demonstrálja ebben a szellemes, szexi románcban. Az én pasim... egy sikeres...
Sherrilyn Kenyon
Félig állat, félig ember, és nagyon veszélyes. Az állandóan hajszolt Vérvadász jól ismeri
a fájdalmat és a kockázatot. De a java csak most jön...
Susan Michaels régen menő riporter volt, de kelepcébe...
Rachel Gibson
Ami Vegasban történik, az nem mindig marad ott, ahogy azt Rachel Gibson, a New
York Times bestsellerszerzője csodaszépen demonstrálja ebben a szellemes, szexi románcban. Az én pasim... egy sikeres...
Sherrilyn Kenyon
Félig állat, félig ember, és nagyon veszélyes. Az állandóan hajszolt Vérvadász jól ismeri
a fájdalmat és a kockázatot. De a java csak most jön...
Susan Michaels régen menő riporter volt, de kelepcébe...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ