Bartus Anna világa – Patik László Anna, édes című könyvének bemutató beszélgetése és dedikálás
Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt,2018. 04. 22-én vasárnap, 14 órára a XXV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon,Patik László Anna, édes című könyvének bemutatójára. A szerzővel Kal Pintér Mihály beszélget a Votisky Zsuzsa teremben.Patik László 15 órától az Athenaeum Kiadó (B12) standján dedikál.

Anna, édes


Anna csak élni szeretné az életét. Arról nem tehet, hogy beleszeret egy nála harminc évvel idősebb férfiba. Legalább lenne gazdag! A mama persze tudja, mitől döglik a légy. Lánya már rég magazinok címlapján viríthatna, jómódú pasikkal flörtölhetne, és ehhez természetesen az ő tanácsait kérhetné ki. A fitt ötvenes hölgy saját kispolgári miliőjében a legnagyobb úriasszony. Különlegeseket főz, és érdekes módon egyengeti lánya karrierjét. Így aztán a család kapcsolatba kerül felsőbb körökkel, majd belekeveredik egy kis hamisítási ügyletbe. Mindezt végigkíséri Márta néni, aki egy érintés alapján tudja, kinek mennyi az adótartozása, és ki ül majd kinek a bűnéért. Anna egy igen jól sikerült kalandja után titokban világsztár lesz, a papája egy másik véletlen folytán magas pozícióba kerül. Aztán hirtelen mindenkinek fenekestül felfordul az élete.
Patik László nagyon is aktuális őrült meséje pillanatról pillanatra más és más szituációba sodorja az olvasót. Mintha egy szürreális, tragikomikus magyar rémálom kellős közepébe csöppentünk volna: szorongunk, miközben folyamatosan röhögünk magunkon, a kisszerűségünkön, és azon, hogy nálunk ez az egész nem is annyira abszurd.

https://www.facebook.com/events/156745715003529/

Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...