Játék! – Nyerj a Besenyő családdal
Nyugalom, a hosszú élet ritka, mondta egyszer Anti bácsi, „a’ öreg”, és fején találta a szöget. De ki akar játék nélkül hosszú életet élni? Mától öt napon keresztül ismét játék indul a Cultura.hu-n központba állítva a Besenyő család poénjait. – Játék

Játék! – Ismét játék indul a Cultura.hu-n mától öt napon keresztül a Besenyő család körül forog minden, a sorsolás október 31-én, hétfőn lesz.
Besenyő Pista bácsi és társai abszurd humort játszanak, ami a tudat felszabadításának egyik eszköze és módszere. Laár András szerint az abszurd a racionális világ semmibevételére épül. Olyan képzettársításokat hoz létre, amelyek a hétköznapi tudat számára nem evidensek, és ez nevetésben csattan ki. A meglepetés erejével hat. Csoda, hogy valóságos rajongótáborral bír?

Már annyiszor találkoztunk velük a színpadon vagy a képernyőn, a szövegeket olvasva is szinte halljuk hangsúlyaikat, kántálásaikat, vihogásaikat, látjuk kalimpálásaikat, túlrajzolt gesztusaikat. Felszabadultan röhögni (nem visszafogottan kacarászni vagy nevetni) pedig jó dolog, hát röhögjünk együtt!

“- Mondd Pityu, ha ideges a nyulam, mi a megfejtés?
- Nem tudom, hova lett a konyhakés.”

Játssz velünk és az Athenaum Kiadóval, mert ezúttal két módon is nyerhetsz:

1 - Három értékes könyvcsomagot sorsolunk ki azok közül, akik részt vesznek a játékunkban. Játssz minden nap, és az esélyed is nagyobb lesz a nyerésre.

2 -Ha ennél is többet szeretnél játszani és nyerni, a különdíjat is elviheted, csak három egyszerű lépést kell megtenni:
1. Lájkold a Cultura oldalát a facebookon.
2. Ajánlj minket ismerőseidnek, és itt jelezd kommentben ha megtetted.
3. Vegyél részt a játékunkban minimum egy alkalommal.

 

A mai játék a kedvencekről szól. A L’art pour l’art Társulat mit sem érne, a kiváló karakterek nélkül, a mai játék ezekről a nem mindennapi fazonokról szól. A Besenyő család jelenlegi tagjai közül lájkold a Cultura facebook oldalán, ki a kedvenced. (Ha a különdíjat szeretnéd elnyerni, kövesd a kiírt játék menetét.)

1. Besenyő Pista bácsi (Laár András)
2. Besenyőné Bényei Margit (Pethő Zsolt, korábban Galla Miklós)
3. Parittya Setét Anti bácsi (Dolák-Saly Róbert)
4. a bájostól távol álló kislányuk Zigóta (Szászi Móni)
5. Rücsök (Pethő Zsolt)

A játékot itt keresd: cultura.hu

Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...