Kiemelt ajánlatok
568 oldal
4490 Ft
55 meghökkentő eset a magyar történelemből
A kötet 55 fejezete meglepő esetek elbeszélésével gyarapítja történelmi ismereteinket. Bemutatja többek között a 907-es pozsonyi csatát, amelynek győztes megvívása jelentősen megerősítette helyünket a Kárpát-medencében. Kiderül, hogy miért volt valódi parasztfelkelés a Budai Nagy Antal vezette 1437-es megmozdulás, s miért nem volt az az 1514-es Dózsa-féle parasztháború. Választ kapunk a következő kérdésekre is: I. Miksa király koronázási ünnepségén miként mentette meg gróf Zrínyi Miklós az új király életét, és milyen viszonzást kapott 1566-ban Szigetvárnál? Miért börtönöztette be Dobó Istvánt, Eger várának hős védőjét élete vége felé az uralkodó? Ki és miért akart merényletet elkövetni az 1848-49-es szabadságharc leverése után néhány évvel a fiatal Ferenc József császár ellen a bécsi Burgban? Meghökkentő történetek, amelyek újragondolásra biztatnak.
472 oldal
3490 Ft
Gyere haza
Zoe Baxter sikeres és elismert zeneterapeuta, hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégiscsak egy dolog igazán fontos: az hogy számtalan sikertelen próbálkozás után végre anya lehessen. Amikor újra bekövetkezik a tragédia, férje helyett újonnan megismert barátnője, Vanessa lesz az, aki kiáll mellette, kapcsolatuk pedig őszinte szerelemmé alakul. Szembe kell nézniük azonban a kirekesztettséggel és azzal, hogy milyen mérhetetlen akadályokat kell leküzdeniük ahhoz, hogy a társadalom családként tekintsen rájuk.
A szerző hetedik magyarul megjelenő regényében ismét szívhez szólóan ábrázolja e különös szerelem rezdüléseit és a legőrjítőbb fájdalmat, amit egy anya átélhet: ha le kell mondania gyermekéről.

Jodi Picoult Gyere haza című regényéhez zenei anyag is tartozik. A dalok és a dalszövegek itt tölthetők le:
1. SING YOU HOME
2. The House on Hope Street
3. Refugee
4. The Last
5. Faith
6. Marry Me
7. The Mermaid
8. Ordinary Life
9. Where You Are
10. Sammy's Song

Teljes lemez letöltése
Dalszövegek letöltése
256 oldal
3490 Ft
COELHO, PAULO
Mint az áradó folyó
Életünk olyan, mint egy hol lassan és méltóságteljesen hömpölygő, hol vadul áradó folyó. E kötet lapjain Paulo Coelho élete folyójának egy-egy szakaszán folytatott elmélkedéseit osztja meg olvasóival.

A gyűjtemény hosszabb s rövidebb lélegzetű írások füzére, melyek gondolkodásra késztetnek az életről, a halálról, a választás szabadságáról, az elvesztett és a megtalált szerelemről. Egyik történet humoros, a másik komoly, de mindegyik azt kutatja, milyen igazán élni. Arra biztatnak, hogy igyekezzünk álmainkat életünk valóságává tenni, s a Személyes Történetünket soha ne veszítsük szem elől.
168 oldal
2990 Ft
Az accrai kézirat
1099. július 14. Jeruzsálem a keresztesek támadására készült, amikor egy görög férfi, akit Koptnak hívtak, összegyűjtötte a város lakóit egy térre. A tömegben keresztények, moszlimok és zsidók lesték a Kopt szavait, melyektől azt várták, hogy felkészíthetik őket az elkerülhetetlen harcra. De a Kopt, az idős bölcs nem a harcról beszélt, hanem a mindennapok nehézségeiben rejtőző tudásra irányította figyelmüket. Míg az ellenség a falak alatt gyülekezett, az emberek a valódi ellenségről, a veszteségről és a magányról kérdezték. A Kopt pedig megosztotta velük tudását a harcról, a változásról, a bölcsességről, a félelemről, a szépségről, a szerelemről és a hűségről. Szavaiból egy évezreddel később is ugyanolyan tisztán árad a tudás és a bölcsesség.
580 oldal
3490 Ft
Vezeklés
Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban megismerkedik Josef Weberrel, akivel életre szóló barátságot köt. De egy nap az idős Weber szörnyű titkot árul el a múltjából, és olyan szívességet kér Singertől, ami komoly erkölcsi dilemmába taszítja a nőt. Ki ez az ember, akit barátjának hitt, hol van a határ bűn és bűnhődés, megbocsájtás és kegyelem között? Hogyan védjük meg a családunkat, és miként léphetünk ki az ördögi körből, hogy végre ne a múlt diktálja a jövőt?
400 oldal
3999 Ft
Az analfabéta, aki tudott számolni
Hogyan lesz a békeszerető svédeknek atombombája? Ráadásul úgy, hogy erről csak egyetlen svéd tud, Holger. Aki tulajdonképpen nem is létezik, csak az ikertestvére, akit szintén Holgernek hívnak. Egymásra talál-e a nem létező svéd férfi és a dél-afrikai fekete nő, aki tíz kiló antilophús helyett jut a tömegpusztító fegyverhez, véletlenül? Mit csinál eközben a Moszad két ügynöke? Mitől retteg a fazekasműhelyben a dezertőr amerikai katona? Miért veri fejbe leghűségesebb alattvalóját V. Gusztáv király? Nyer-e a választásokon az ,,Úgy szar, ahogy van" nevű párt? És eljut-e a három kínai nővér Svájcba egy lepukkant mikrobusszal, hamis rendszámmal, mindenféle papírok nélkül? Ja, és megmenekül-e a világ a rendhagyó nukleáris fenyegetéstől? 2011-ben azt mondtuk Jonasson előző regényére, hogy az év legviccesebb könyve. Most, két évvel később, nyugodtan megismételhetjük ezt az állítást. A szerző magasra tette a lécet, és gond nélkül, röhögve átugorja.
560 oldal
3490 Ft
Sorsfordítók
Tizennyolc éven át egymás mellett laktak. Mindent tudtak egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul összefonódott. A gyermekeik is együtt nőttek fel, nem csoda, ha Chris és Emily barátsága a középiskola évei alatt szerelemmé érett. Valódi lélektársak voltak... de egy nap szörnyű hír érkezik a helyi kórházból. Emily öngyilkos lett. A halálos lövés Chris édesapjának fegyveréből származik. A fegyverben maradt még egy golyó, ezt Chris elmondása alapján neki szánták. Ugyanis a két kamasz titkos egyezséget kötött. A különös tragédia széttépi a két család közti szoros köteléket. Chris az egyetlen, aki tudja a titkot az egyezségről, de vajon az igazság megmentheti-e a barátságot, és van-e feloldozás? Megrendítő és elgondolkodtató regény a családi kötelékekről, és a legnagyobb áldozatról, amit a szerelemért hozhatunk.
416 oldal
3990 Ft
A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
Jó hírünk van a magyar olvasók számára: Rejtő Jenő a messzi északon, Svédországban reinkarnálódott! Jonas Jonassonnak hívják. Ez a Jonasson pedig nekiállt, és megírta a modern, 21. századi Svejket. Fülig Jimmy szelleme összetalálkozott az egykori cseh bakával, s ennek a találkozásnak frenetikus történetfolyam lett az eredménye. Egy svéd kisvárosban, az idősek otthonában születésnapi ünneplésre készülnek: az otthon lakóját, a százéves Allan Karlssont akarják felköszönteni - el tudnak képzelni ennél érdektelenebb kezdést? Pedig ez a ravasz Jonasson bizony így kezdi kalandregényét, hogy aztán átcsapjon egy teljesen kiszámíthatatlan és végtelenül vicces ámokfutásba, amelynek minden egyes fordulata elismerő csettintésre készteti az olvasót, és minden bekezdésben ott van legalább egy, de inkább több ütős poén. Nem hiába vásárolták meg a könyvet egy év alatt majd' nyolcszázezren a kilencmilliós Svédországban, és jelentették meg több mint harminc nyelven szerte a világon.
564 oldal
3999 Ft
Niffenegger, Audrey
Az időutazó felesége
A könyv 4 millió példányban kelt el, és 38 országban jelent meg. Évek óta vezeti a The New York Times toplistáját és a nemzetközi bestseller-listákat. A férfi harmincéves volt, amikor találkoztak, a lány hat. A férfi harmincéves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő. Henry genetikai hibával született: időnként kizuhan a saját korából és eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát. Nem tudhatja, mikor történik meg újra, s hol találja magát legközelebb. Egyetlen biztos pontja Clare, akihez mindig visszatér. Szeretik egymást, és megpróbálnak normális családi életet élni, de nem tudják, gyermekük örökli-e a betegséget, és mikor jön a halál. Csak azt tudják, hogyan jön: mindketten látták a férfit lőtt sebbel meghalni. Igaz, akit bárhová sodorhat az idő, az sosem hal meg teljesen.

,,Elbűvölő és lebilincselő mese a sors játékáról és a szerelembe vetett hitről. Mindarról, ami két embert összeköt."
The Publisher

,,Az időutazó felesége a szerelem győzelmét ünnepli az idő felett."
Chicago Tribune
208 oldal
1990 Ft
Drága Édesanyám
Tizenöt megható vagy éppen szívderítő történet arról, aki a legfontosabb, a magyar- és a világirodalom mestereinek tollából. Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden rejtőzik jóságos mosolyuk mögött. Csupa titok, csupa múlt, csupa szív emberek. Őket ünnepeljük most e kötettel, s mondunk köszönetet anyák napja alkalmából, noha minden egyes nap hálával tartozunk önzetlen szeretetükért. Mert anya csak egy van.
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...