Mielőtt elalszom
(kiadvány: Mielőtt elalszom )
Hű, ez bitang jó könyv volt!

Nem egykönnyen hajtottam álomra a fejem, két okból sem. Az egyik, hogy bár már szinte kiesett a fáradtságtól a kezemből, alig bírtam esténként félretenni, másrészt pedig alig mertem elaludni a témája miatt. :-)

Vajon milyen lehet minden reggel arra ébredni, hogy fogalmunk sincs ki a mellettünk szuszogó férfi, hol vagyunk, kik néznek ránk vissza a fürdőszobában kiakasztott fényképekről. Ráadásul saját tükörképünk sem mond nekünk semmit kilétünkről. Szerintem félelmetes.

Christine pont ezt éli át napról-napra. Mivel egy jó pár éve történt autóbalesetben elvesztette emlékezőképességét, minden reggel egy újabb kétségbeesés, rettegés, hogy és miért került ő oda, és ki is ő valójában. Az elmúlt húsz évből szó szerint semmire sem emlékszik. Nagyon lassan folydogál az elején a történet, bár cseppet sem unalmasan. Szép lassan kapjuk az információkat kis dózisban. A nőnek minden újabb nap egy hatalmas küzdelem, hogy megtartsa azokat a pici információmorzsákat, emlékképeket, amiket nagy nehezen megszerzett. Arra nagyon hamar rájön, hogy az emlékei által talál rá saját magára is.

Egy orvos tanácsára - akinek a jó szándéka, mint mindenki másé is, kétséges - minden este leírja egy naplóba az aznap birtokába került emlékeket, tényeket. Persze a naplót is minden reggel valahogy újból meg kell találni, hiszen fogalma sincs ébredés után, hogy egyáltalán létezik ez a számára létfontosságú dokumentum.

Ben, a férje is támaszt nyújt neki, évek óta viseli el ezzel a fogyatékossággal élő feleségét, napról-napra újból elmeséli neki életük történetét. Szeretete, támogatása úgy tűnik, Christine számára elengedhetetlen.

Szövevényes családi háttér bontakozik ki előttünk, a végén már Christine mellett, én sem tudtam kiben lehet megbízni.

Watson psychothrillere feladta nekem a leckét. Mindvégig talány volt számomra a történet kimenetele, bár bizonyos kapcsolatokat, gyanús alakokat azért én is felfedeztem benne.

A végén már szinte a végletekig feszíti a húrt, minden idegszálammal őrlődtem, hogy mi lesz ezzel a szerencsétlen nővel, nagyon drukkoltam neki(k). Na, szóval tényleg nagyon tetszett, jó kis izgi könyv!!!
 
Szerző: Erika
2011-08-29 11:02:22
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...