Meghökkentő történelem
(kiadvány: 55 meghökkentő eset a magyar történelemből )

Szeretem a történelmi érdekességeket, úgy gondolom, közelebb hozza azt a kort, amelyben történt, s amelyről nem lehet személyes tapasztalásom. Gyerekként mindent elhittem én is, aztán rá kellett jönnöm, hogy száz százalékos igazság nincs, minél messzebb vagyunk a történéstől, annál nehezebb tisztán látni. Bármilyen könyvet olvasunk, bármilyen történetet hallunk, ezeregy elágazása van, ha megpróbálunk legközebb kerülni a valósághoz, bizony nagyon nehéz.

Vannak olyan esetek, amelyek homályba merültek, nincsen róluk elég adat, elvesztek az iratok, ellentmondásosak – aztán van olyan is, hogy elferdülnek a dolgok, egészen más kép rögződik az emberek fejében, mint ami kellene. Valaki(k)nek ez volt az érdeke. A történelem amúgy is zavaros folyam, pláne, ha még kevergetik is.
 
Bánó Attila 55 érdekességet, nem mindennapi történetet írt le. A könyv a magyarok kalandozó hadjárataival kezdődik, átível több mint ezer éven, s az utolsó előtti fejezet a KGB1956-os szerepét taglalja.
 
Bánó könyvét nem hiszem, hogy egyfolytában lehet elolvasni. Egy-egy fejezet nemcsak a szerző véleményét írja le, hanem különböző forrásokból idéz, más kutatók, történészek nézeteit, megállapításait is ismerteti.
Ez a könyv remek kiegészítője lehet történeti regényeinknek, például az Egri csillagoknak. Vajon hogyan fordulhatott elő, hogy az egri hőst, Dobót börtönbe vetik? Megtudjuk a könyv egyik fejezetéből.
 
Móricz Erdélyéről (Erdélyi trilógia) árnyaltabb és valósabb képet kapunk, ha elolvassuk „ A kicsapongó erdélyi fejedelem” című részt.
 
Sok érdekességet tudhatunk meg: például ki gondolta volna, hogy Stockholmban, a történeti múzeumban az 1. leltári számú tárgy Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyetartója? Arra is fény derül, mit keresett Drakula Visegrádon és Pesten? Ki volt Dóczy Fruzsina szeme fénye, s mi köze van Báthori Erzsébet legendájához? Nagy Lajos király, Zrínyi Miklós, Bolyai János és még sorolhatnám, a történelemből jól ismert nevek és hozzájuk kapcsolódó történetek. De mi az igaz ezekből a történetekből? Vajon ki is volt Dózsa György? Parasztvezér, bátor végvári vitéz vagy egyszerű gonosztevő …..
 
Ezeregy kérdés – és itt 55 történet a magyar történelemből: nem száz százalék, nem biztos, de a fennmaradt iratokból, dokumentumokból, kortörténetből levezetett következtetések, valószínűsíthető történetek. A történelem – így a magyar történelem is - nem csupa idill, nem csupa dicsőség, hanem sokszínű, sokmintájú szövet, amely az emberi gyarlóság és nemesség szálait és motívumait mutatja.
Odafigyeléssel - átlagos történelmi tudás birtokában - érdekes, szórakoztató, ismeretet adó könyv.
 
Forrás: cseppek.hu
2011-11-08 13:04:44
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...