Tetthely után krimi (Zsaru Magazin)
(kiadvány: Lélekölő )

Frissítő pezsgés indult a hazai bűnügyi irodalomban, érdemes rá odafigyelni. A nemrég indult sorozat köteteit a bűnesetekben sajnálatosan kifogyhatatlan magyar kriminalisztika ihlette.

A skandináv és japán krimi új hulláma az utóbbi években megtörte a műfajban az angolszász hegemóniát, vitathatatlan hatása hamar begyűrűzött hozzánk. Talán ez az egyik oka, hogy nálunk is egyre több az első kötetes ígéretes szerző. Közéjük tartozik Kovács Noémi (32), akinek Lélekölő című könyve pár hete jelent meg az Athenaeum Kiadó gondozásában. Neve és arca nem ismeretlen a médiában, televíziós műsorok szerkesztő-riportereként és műsorvezetőjeként dolgozott. Művész-kém címmel emlékezetes kulturális oknyomozó műsort készített az MTV-n, az ATV bűnügyi magazinja, a Tetthely pedig jó „előiskolája” volt első krimijének, amelynek folytatását az év végére ígéri.
Könyve ajánlásához nehezen találnánk hozzáértőbb szaktekintélyt, mint Kovács Lajos nyugállományú ezredest, aki így ír róla előszavában: „A Lélekölő hiánypótló mű a magyar krimi foghíjas palettáján.” A Nemzeti Nyomozó Iroda „döglött ügyek” osztályának egykori vezetője szerint a főhős közismert bűnüldözők személyiségjegyeit hordozza. Ő egyébként a félig magyar, félig amerikai Péter Page, a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozója, manapság akár valós személy is lehetne, ha nem tudnánk, hogy „kétszikűségében” írói tudatosság rejlik. Ez már a bűnregény elején kiderül, amikor megérkezik Los Angelesből az FBI profilalkotója, Walter Bolt, Page gyerekkori példaképe és barátja. A regénybeli bűnügy szálai az öt fiatal nő életét elvevő sorozatgyilkos felderítése körül bonyolódnak. A hazai bűncselekmények spektrumából az ilyen típusú bűntények sem hiányoznak (lásd a balástyai és százhalombattai rémeket! – a szerk.), bár szerencsére nem túl gyakoriak. Viszont Kovács Noémi krimijében egy különleges gyilkossal kell szembeszállni a nyomozóknak, akinek személyiségzavara a megoldás kulcsa.

A Lélekölőt vakációzó krimikedvelőknek és munkamániás zsaruknak egyaránt ajánljuk.

Tóth Sándor

Forrás: Zsaru Magazin 2013/26. szám, 37. oldal

2013-07-02 09:36:20
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...