Coelho, az álomgyáros (Gyöngy)
(kiadvány: Az alkimista - évfordulós kiadvány )

A brazil író könyvei eddig 140 millió példányban, 73 nyelven jelentek meg. Az irodalom világsztárja ráérzett arra, mire vágynak az emberek. Valamire, ami elrepíti őket a hétköznapok kiábrándító valóságából.

Paulo Coelho de Souza egy esős hajnalon jött a világra 1947. augusztus 24-én, Szent Bertalan napján, a Szent József Egészségházban, a brazíliai Rio de Janeiro egy középosztálybeli kerületében. Halva született, és csak szülei kitartó imáját követően sírt fel. A kisfiú később is gyenge, beteges volt, óvodás korában kitört rajta az asztma, légszomja volt, köhögött, sokszor érezte úgy, hogy megfullad.

Elképesztő csődtömeg

Érzékeny kisfiúként hamar szokása lett, hogy leveleket ír a szüleinek, nagybátyjainak, barátainak. Följegyezte a gondolatait egy darab papírra, tizenkét évesen pedig már rendszeresen írt naplót. Később, amikor összegyűjtötte negyven év termését: 170 vastag, kézzel írt füzetben és 94 audio kazettában lapultak élete emlékei.

Kamasz koráig Paulónak semmilyen szerelmi kalandban nem volt része, talán azért, mert kifejezetten csúnya fiú volt. A feje túl nagy, a teste túl sovány, a válla szűk, és mindössze 169 cm magasra nőtt. Húsos ajkai az apjáéra emlékeztettek, és az orra is túlzott méreteket öltött. Diákként elképesztő csődtömegnek bizonyult, utált tanulni, viszont jól érezte magát a gimnázium elvont, vallásos szellemiségében.

Szó nélkül eljárt a vasárnapi misékre, amit pedig latinul celebráltak. Egy kisfiúnál különös, de még a jezsuiták földi maradványait őrző katakombák is vonzották. Tizenhét éves volt, amikor jogosítvány nélkül vezette a barátja kocsiját – jelentős mennyiségű sör elfogyasztása után – és kis híján halálra gázolt egy hétéves kisfiút. Ráadásul barátaival együtt segítségnyújtás nélkül menekültek el a helyszínről.

Már ekkor, 1965-ben dédelgette a gondolatot magában, hogy író lesz, mégpedig híres, nagy író. Erre részletes stratégiát is kidolgozott. Az iskolában azonban egyre gyengébben teljesített, otthoni helyzete pedig ennek megfelelően egyre rosszabbodott. Apja állandóan büntette, megvonta a zsebpénzét, este nem hagyhatta el a házat.

Majd egy nap, Pedro, az apja, - a fiú asztmájára hivatkozva - bevitette Paulót a Dr. Eiras Szanatóriumba - egy elmegyógyintézetbe. Az apáca egy szobába vezette őket, amelynek ablakát vasrácsok fedték, és mielőtt még Paulo magához tért volna, a szülei fölálltak és eltűntek a csempézett folyosón. Naplójában így emlékszik a bent töltött hetekre. „Ez alatt az idő alatt a Dr. Eiras Szanatóriumban voltam, mint elmebeteg. 28 napot töltöttem ott, kimaradtam az iskolából, kimaradtam a munkából, azután egyszercsak kiengedtek, mint akinek semmi baja. Ezt jól megcsinálták az őseim!” Az őt kezelő doktornak azonban más volt a véleménye: „Skizoid személyiség, alkalmatlan a társadalmi és személyes kapcsolatok kialakítására. Képtelen kifejezni az érzelmeit és átélni az örömöt.”

(...)

Tovább a teljes cikkhez!

Forrás: Kiskegyed Gyöngy (2012.12.29.)

2012-12-29 12:04:06
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...