Kultkarikatúra | Randall Munroe: Mi lenne, ha… (olvassbele.com)
(kiadvány: Mi lenne, ha? )
"A könyvet olvasgatva (szándékosan használom az „olvasás” helyett az „olvasgatást”, hiszen nem regényről van szó, amelynek eleje, közepe, vége – tehát története – van) fel kell tenni a kérdést, mi az értelme a műnek? Miért kell abszurd felvetésekre tudományos alapossággal válaszolni, ahelyett, hogy egy humoros, akár vitriolos megjegyzéssel intéznénk el a kérdezőt.

Hát azért, mert az olvasgatás közben két – különösebben fel sem tűnő – dolgot vehetünk észre. Az egyik az, hogy Munroe soha nem kérdezi meg, hogyan keletkezett a feltételezett jelenség, hogyan került a személy (vagy tárgy) a feltételezett helyzetbe. Ott van. És ha van, akkor a helyzet megoldásra vár. Munroe ennek megfelelően nem rövid, tömör választ ad a kérdésre, hanem körüljárja, minden körülményt megvizsgál, minden hatást külön-külön elemez, amivel a tárgy, jelenség vagy bármi, ami a felvetés tárgyát képezi, amivel kapcsolatba kerül. Ezáltal fantasztikus mennyiségű adatot kapunk, olyan tömegű ismeretet szerzünk a bennünket körülvevő világról, amit más úton sosem jutna eszünkbe megszerezni. Élvezetes humorán túl ez ad értelmet a könyvnek."

http://olvassbele.com/2015/10/21/kultkarikatura-randall-munroe-mi-lenne-ha/
2015-10-21 15:37:35
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...