Tudom, hogy egy barackkal önkielégítenek benne, de attól ez még az év szerelmes filmje (NLCafe)
(kiadvány: Szólíts a neveden )

"A Szólíts a neveden még tavaly, január végén kezdte meg hódító körútját az amerikai Sundance Filmfesztiválon. Itt vagyunk most, bő egy évvel később, és még mindig erről a moziról beszélünk, ami azért hihetetlen teljesítmény. Nem is csoda, hiszen nemrég három Oscar-díjra jelölték (többre kellett volna), és azóta sem láttunk ennél érzékibb szerelmes filmet. A felszínes szemlélődő számára a Szólíts a neveden tűnhet akár melegfilmnek is, és bár valóban két férfi kibontakozó szerelme áll a középpontban, és egy nyíltan meleg rendező alkotásáról beszélünk, ez inkább csak egy szerelmes film, amelyben a sztori szempontjából gyakorlatilag mindegy, hogy két férfi vagy egy férfi és egy nő közti szerelmet látunk kibontakozni. Furcsa, de a Szólíts a neveden nem lenne radikálisan más mozi akkor sem, ha a főszereplő páros valamelyikét egy színésznőre cserélnénk."

A teljes cikk elérhető ITT

2018-02-28 21:21:41
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...