Könyvesblokk: Corry, Murad, Wolff (konyves.blog.hu)
(kiadvány: Tűz és düh - Trump a Fehér Házban )

"Pár nap múlva magyarul is megjelenik a könyv, ami legalább akkora hatással volt az amerikai felnőttekre, mint a Harry Potter a mindenkori kiskamaszokra: rávette őket, hogy olvassanak. A Fehér Házba bejáratos oknyomozó újságíró, Michael Wolff Amerika legkisebb kezű és legkarakteresebb fizimiskájú elnökének első kilenc hivatali hónapját meséli el, amely hangosabbra és botrányosabbra sikerült, mint némelyik elődje egész pályafutása. Wolff megmutatja, mit gondolnak Trumpról a saját stábjának tagjai, használati utasítást ad az elnökkel való kommunikációra, és leírja azt is, hogyan történt a még Steve Bannon által is hazaárulásnak minősített találkozó, amelyen az elnök szűk köre, és egy orosz ügyvédnő vett részt, a tét pedig nem volt más, mint terhelő bizonyítékokat szerezni Hillary Clintonról. Kritikusai szerint Wolff nem mindig ragaszkodott az újságírói elvekhez, és nem az etikusságot tartotta szem előtt, amikor információt akart szerezni, ám ez nem változtat azon a tényen, hogy a könyvéből majdnem 2 millió példányt adtak el. A Tűz és düh magyarul március 26-tól olvasható. "

A teljes cikk elérhető ITT.

2018-03-21 22:20:56
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...