Jelenetek egy vadházasságból: Kóka János színre lép
(kiadvány: Miért lettem antipatikus? )

"Az így támadt űrbe nyomult be [2004-ben - erlauer megjegyzése] a korábban Medgyessy által menesztett sportminiszter, Gyurcsány Ferenc. Váratlanul ő lett a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. Ő kezdetben a kormányválsághoz vezető koalíciós vitát kiváltó Csillag István gazdasági tárcája helyett az igazságügyit vagy az egészségügyi tárcát ajánlotta fel az SZDSZ-nek, a gazdasági tárcát a szocialistáknak szánta. Jelöltje is volt rá, bármennyire meglepő: Kóka János. A felajánlott igazságügyet egy komoly jelölt sem vállalta, a liberális pártvezetés pedig nem kívánta miniszteri székben látni a jogász Fodort. Ekkor és így került először komolyan szóba, hogy az SZDSZ vegye át az egészségügyi tárcát. Annyira komolyan, hogy Kuncze meg is kérdezte, össze tudok-e állítani gyorsan egy csapatot, ha szükségessé válik. Azt válaszoltam, persze, hiszen a magyar egészségügy tele van tehetséges emberekkel, és régi motorosként mindenkit ismerek. Az elképzelés két napot élt. Az új kormánytagok megnevezésének napját megelőző este került sor a szűk pártvezetés ülésére. Én nem voltam jelen, késő éjjel hívott Kuncze: furcsa döntés született. A gazdasági miniszterjelölt ugyan változatlanul Kóka János maradt, de már nem szocialistaként, hanem liberálisnak kinevezve. Kóka úgy nyilatkozott, hogy a szocialisták kérték fel tárcavezetőnek - akkor éppen Vietnamban üdült, biztosan Hanoiba nem jutott el hozzá a hír, hogy nyaralás alatt szocialistából liberális lett. Így - formailag, látszólag - tárcacserére sem került sor. Ez mindenkit meglepett, Kóka a politikában teljesen ismeretlen volt, közéleti tevékenységet korábban nem folytatott, és kinevezéséig az SZDSZ közelében sem látták. Magyar Bálint ismerte csak a Sulinet-program kapcsán, hiszen Kóka abban mint informatikai vállalkozó vett részt. Gyurcsány kinevezte liberálisnak, a liberálisok pedig miniszternek. Sokaknál már az elején kiverte a biztosítékot egy interjúval, amelyben elmondta, hogy egy hónappal korábban még azt sem tudta, mi az a liberalizmus. Később még többeknél, sok ügyben, hiszen a szabadelvű nem azt jelenti, hogy szabadon lehet az elveket cserélni."

Kiadvány:
Molnár Lajos
Miért lettem antipatikus?
Athenaeum Kiadó, 2010

Forrás:
maisajto.nolblog.hu
2010.03.23.

2010-03-24 15:10:26
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...