A zarándoklat - Egy mágus naplója
(kiadvány: A zarándoklat - Egy mágus naplója )

Az utóbbi idők egyik méltán kiemelkedő, szellemi értékekben gazdag könyvsikere az irodalmi csemegék sikeres alkotójaként világhírűvé vált brazil szerzőnek ez a kötete, amelyet most utánnyomásban ismét elérhetővé tett az Athenaeum Kiadó. Amint csak kicsit is belemélyedünk, ráérzünk, hogy egészen különleges, megragadó és meggondolkodtató mű, amely megérdemelten nyerte el az igényes közönség szeretetét.

Nagyon is érthető és helyénvaló, hogy az egyre inkább súlyosbodó értékválsággal küzdő világunkban a támaszt keresők mind többen fedezik fel a zarándoklat lélekgyógyító erejét, s egyre többet hallunk a minden idők egyik legnagyobb keresztény szellemi értéket képviselő zarándokútjáról, a Szent Jakab apostol földi maradványait őrző Santiago de Compostelába vezető El Caminóról. A zarándoklat sohasem könnyű, de ha kellő odaadással végezzük, lélekben erősít, nemesít. Ez a célja, értelme. Ilyen élményt kínál ez a könyv is. Irányfény a szórakoztatóipari bóvlik áradatában.

Több síkon is nagy utazásra visz e zarándoklat. Végig megyünk vele az El Caminón. Coelho maga is megjárta a mintegy 800 kilométeres távot, jóllehet - amint bevezetőjében bevallja - csak egy részét úgy, ahogy a hagyomány megköveteli, és ahogy ma is járják a hívők és a hitet keresők: gyalogosan, ennek megfelelő hosszú időt szentelve töprengésnek, lelkigyakorlatoknak, önvizsgálatnak. Ahogy követjük zarándokának, e különös és számunkra mindvégig nagyrészt rejtve maradó tanok és rítusok által vezérelt a mágusnak a gondolatait, vívódásait, megértjük, hogy ezen az úton a zarándok találkozhat egy olyan ismerősével, akit addig talán csak többé-kevésbé felületesen ismert, vagy éppen már meg is feledkezett róla az életnek gondolt akadályfutás hajszájában: a saját lelkével. Megfeledkezett, vagy éppen akadékoskodó útitársként igyekezett nem tudomást venni róla? Mindenesetre, e találkozás lehet felkavaró, vagy éppen békét hozó, az azonban bizonyos, hogy az ember utána már nem az, mint aki nekivágott - a mágus szavával - Szent Jakab Különös Útjának. Amint Coelho is elmondja, fénykorában, a XIV. században évente több mint egymillió ember járta be a Caminót, Európa minden pontjáról. A mai zarándokok útvonala is hajszálra megegyezik a középkorival, amelyet megjárt Nagy Károly, Assisi Szent Ferenc, Kasztíliai Izabella és XXIII. János pápa is.

Amint a mágus halad Szent Jakab Különös Útján, és végzi eközben a titokzatos rítus megkövetelte gyakorlatokat, mindinkább átlátja, és elénk tárja az élet egyik nagy igazságát: az út maga a cél. A megvilágosodás, megtisztulás, vagy éppen megnyugvás nem a megérkezés ajándéka, nem az út végén ölel magához, hanem mindazon lelki vívódásnak és fizikai gyötrődésnek a nemes hozadéka, amit a zarándoklat jelent. Küzdelmes útjának gyakran felidézett vezérgondolata Szent Pál apostol szava: ?Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.? Futásának lelki erőfeszítései mindvégig a nemes harc követelményei körül forognak - azt pedig magunk is elmondhatjuk, hogy boldog, aki a maga futását azzal zárhatja, hogy a hitét megtartotta.

Aki követni akarja a mágust e zarándokútján, el kell fogadnia, hogy ha mindezt a kétszer kettő józanságával szemléli, akkor annak több mozzanata, történése hihetetlen, és legfeljebb misztériumjátéknak hat. A történet minden bizonnyal amúgy is arra szolgál, hogy a mágus töprengéseit, önvizsgálatait követve számot vessünk a gondolatokkal és érzésekkel, amelyeket azok felébresztenek bennünk. Ezen a síkon vele haladva hamar rájövünk, hogy ami ebben a könyvben igazán sokat adhat, az nem Coelho gondolatai önmagukban, hanem a bennünk azok révén ébredő rezonanciák, érzések, gondolatok. Ez azt is jelenti, hogy itt valószínűleg a szokásosnál sokkal nagyobb mértékben függ az olvasótól, hogy mire érez rá ő ebben a műben. Annyi azonban bizonyos: lélekemelő szellemi utazást talál benne, nem kevés kultúrtörténeti érdekességet, s ha eléggé nyitott elmével közeledik hozzá, izgalmas olvasmányt is.

Kiadvány:
Paulo Coelho
A zarándoklat
Athenaeum Kiadó, 2010

Forrás:
matisz.hu
2010.02.22.

 

2010-03-24 15:23:50
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...