Eltűnős mesekönyv
(kiadvány: Talált tárgyak országa )
Eltűnős mesekönyv

Sandy Shortt kényszerbeteg. Amióta tízéves korában eltűnt a szomszéd kislány, mániákusan keresgél, nem tudja feldolgozni, ha elvesznek a dolgai. Kutatószenvedélye annyira magával ragadja, hogy magánnyomozóként keres eltűnt személyeket.

Az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent mg az új Cecelia Ahern-könyv, a Talált tárgyak országa. Jack Ruttle is kétségbeesetten keresi öccsét, Donalt, akit egy éve mintha a köd nyelt volna el. Amikor megtalálja Sandy hirdetését egy újságban, érzi, hogy a nő segíteni fog rajta.

 

Miközben Donal után kutat, egyszer csak Sandy is eltűnik, méghozzá egy olyan helyen köt ki, aminek létezéséről addig álmodni sem mert: az elveszettnek hitt fél pár zoknik, lakáskulcsok és a nyomtalanul eltűnt emberek birodalmában. Ez az új, szórakoztató és vidám világ, kedves, ám néha furcsa lakóival együtt befogadja Sandyt, ő azonban másra sem vágyik, csak hogy megtalálja a hazavezető utat.

Na de hová tűnik el, aki eltűnik? Aki után nem találnak semmit, sem egy vércsepp vagy ruhafoszlány...aki egyszerűen felszívódik? Erre a kérdésre keresi a választ Sandy is kislány kora óta, amikor is eltűnik a szomszéd kislány... Sandy megrögzött kereső lesz, legyen szó tárgyakról vagy emberekről. Képes napokig rágódni egy fél pár zokni elkallódásán, olyannyira uralma alá kerül a keresésnek, hogy terápiára jár, hátha Mr.Burton (Gregory) megnyugtató válaszokat ad Sandy kérdéseire. Sandy furcsa egy lány... mindig, mindenre választ keres, a csak- vagy ez megesik-válaszok hiányoznak a szótárából.

Sandy nehezen hiszi el, hogy azok, akiket évek óta keres a családjuk, egy karnyújtásnyira vannak tőle, és hogy az összes zoknija, macija, naplója bedobozolva várja Őt. Van, aki elégedett, és beletörődött az évek alatt, hogy neki itt kell élnie, és az előző élete már csak emlék... de Sandy vissza akar térni, és újra látni a szüleit, de legfőképpen Gregoryt.  Most, hogy már tudja a választ, hogy tulajdonképpen senki, és semmi sem tűnik el, csak máshova kerül.

"..itt minden tárgynak megvolt a maga története. A vékony rövid ujjú pólóknak is volt mélysége, már rétegek rakódtak rá. Teljesen más volt a hangulat, mint egy vadonatúj termékeket árusító boltban. Itt nem voltak patyolat tiszta, fiatal, ártatlan az élet megismerésére áhítozó dolgok. Nem voltak olvasatlan könyvek, viseletlen kalapok, érintetlen golyóstollak. A kesztyűk már biztos voltak a tulajdonosuk, valamelyik barátja vagy hozzátartozója kezén, a cipőkben már hosszú távolságot tettek meg, a sálakat már tekerték nyakra, az esernyők már láttak esőt. Ezek a tárgyak már éltek,és így tudták, mi a dolguk. Volt már élettapasztalatuk, ezért úgy álltak ott kupacokban, hogy világos volt, hogy aki magához veszi őket, tanulni fog tőlük. Az itt élő emberekhez hasonlóan a tárgyak is belekóstoltak az életbe, aztán végignézték, ahogy az kicsúszik a kezük közül. És az itt élő emberekhez hasonlóan ők is arra vártak,hogy újra belekóstolhassanak..."

A mindössze 28 éves Cecelia Ahern e regényében is kiválóan ötvözi a mesét és a valóságot.

 

Kiadvány:
Cecelia Ahern
Talált tárgyak országa
Athenaeum Kiadó, 2010


Forrás:
mixonline.hu
2010. 05. 09.
2010-05-10 12:04:29
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...