Carolyn Jessop-Laura Palmer: Menekülés
(kiadvány: Menekülés - A szekta fogságában )
A könyvmolyok azok, akik minden divathullám ellenére szeretnek olvasni, ők azok, akik számára a papír illata mámorítóbb, mint egy jobbféle parfüm s ők azok, akik - elmondásuk szerint- hirdetik az igét. A betűk szeretetéről és az átolvasott éjszakákról.

Carolyn Jessop-Laura Palmer: MenekülésAz Utolsó Napok Szentjeinek Fundamentalista Jézus Krisztus Egyháza (FLDS) egy szakadár mormon szekta, több tízezer követővel jelenleg is az Usa és Kanada területén.

Warren Jeffs az a szektavezér, akit elítéltek kiskorúak molesztálása és más bűncselekmények miatt.

Caroly Jessop az a nő, aki ebbe a közösségbe született, hozzáadták 18 éves korában a szekta egyik 50 éves, igen befolyásos tagjához és akitől nyolc gyerekével 2004-ben megszökött és először nyert gyerekelhelyezési pert az FLDS ellen.

A szekta tagjai korlátlan poligámiában élnek.

Olyan sok szektákról szóló könyv lát napvilágot az utóbbi tíz évben és egyik olyan, mint a másik, ám olyannal még soha nem találkoztam, amit egy, az adott szektába született és ott 35 évet leélt nő írt volna meg. Elképzelni sem tudta, mivel szembesít majd ez a könyv, nem hittem volna, hogy egy alternatív valósággal, ami jelenleg is létezik valahol Utah és Arizona területén. Ebben a másik világban egy férfinak annál nagyobb a hatalma, minél több felesége van. Az asszonyok és az összes gyereke egy házban élnek férjjel, a gyerekeknek minden nő az anyjuk. Ruth anya, Carolyne anya, Barbara anya és így tovább. A férjüket „atyjukként” emlegetik egymás között és szólítják meg. A nők engedelmesek és nincsenek jogaik. Ha egyáltalán vezethetnek, akkor is rendszám nélküli autókat, hogy szökés esetén megállítsa őket a rendőrség –aminek egyébként minden tagja az FLDS tagja.

Furcsa ruhákat viselnek és egész életükben trenírozzák őket a külvilág teljes elutasítására, mert az gonosz és ellenséges. Így aztán alig van információjuk róla. Csak a szülések sora van és a férjüknek való szó nélküli megfelelés. Meg az őrült szektavezér, aki egyre inkább az apokalipszisről prédikál. Plusz a tudat, hogy 1998-ban már közel ezren kiitták a méregpoharat.

Nagyon alapos mű és döbbenetes hatással volt rám. El sem tudom képzelni ezt az életet és azt sem, hogy a könyv szereplőinek jó része most is él, ráadásul ugyanígy. Ajánlom minden nyitott elmének.

Kiadvány:
Carolyn Jessop-Laura Palmer
Menekülés - A szekta fogságában
Athenaeum Kiadó, 2010

Forrás:
bezs.hu
2010. 11. 19.
2010-12-13 13:02:17
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...