Carrie Ryan: Kezek és fogak erdeje
(kiadvány: Kezek és fogak erdeje )

„És mindig figyelned kell a falut körbevevő kerítésre. A kerítésre, mely megvéd a Kezek és fogak erdejétől.” Enélkül kevés az esély a túlélésre. Mit tehet egy kíváncsi fiatal lány, akit nemcsak álmai, hanem a szerelem is hajt a kitörésre?

 
Carrie Ryan a dél-karolinai Greenville-ben született. Angol nyelv és irodalom szakon végzett a Williams College-ben, majd a Duke Universityn tanult jogot. Ezt követően ügyvédként és jogászként tevékenykedett, ma azonban már teljesen az írásnak szenteli magát.  Első könyve, a 2009-ben megjelent Kezek és fogak erdeje, egy trilógia első része, a New York Times bestseller listájára is felkerült, az Amerikai Könyvtárosok Szövetsége a 2010-es év legjobb ifjúsági regényei közé válogatta. A trilógia második kötete (The Dead-Tossed Waves) 2010-ben jelent meg, befejező része (The Dark and Hollow Places) pedig 2011 tavaszára várható.

A Kezek és fogak erdeje cselekménye pörgős és kiszámíthatatlan, helyenként nyomasztó hangulatú és kilátástalanságot sugárzó. Ezt fokozza az egyes szám első személyben, döntően jelen időben történő mesélés, aminek köszönhetően az olvasó a cselekmény részesének érzi magát. Mary világa a túlélésre van berendezkedve, szigorú szabályok uralják, amelyek megszegése végzetes lehet a falu lakói számára. A falut, amelyet drótháló-kerítés választ el a Kezek és fogak erdejétől, a Nővérek irányítják, ők őrzik a Nagy Átváltozás előtti korok titkait, ők szabják a szabályokat a falu működésére vonatkozóan, kezdve a szigorú vallási rendtől, a házasságkötések és a gyereknemzés rituálészerű időszakáig, amely az Aratóünneppel kezdődik és a Nászünneppel ér véget. Az Őrzők segítik a Nővéreket a falu védelmében, az ő feladatuk vigyázni a kerítés épségére és állandó portyázással felügyelni a falu biztonságát. A kerítésen túl a végtelen Kezek és fogak erdeje húzódik, amit az Elátkozottak uralnak. A zombik, akiket egyvalami vezérel: a hús és vér szaga, az élő ember, amelyet egyetlen harapással változtatnak maguk közül valóvá. Akit megharap egy Elátkozott, annak két választása van: vagy önként vállalja a halált, megmentve így lelkét, vagy lassú kínok között átváltozva, az Elátkozottak között folytatja a bolyongást.

A történet egy Mary számára igencsak tragikus eseménnyel indul: alig néhány hónappal apja elvesztése után, anyja – köszönhetően a lány figyelmetlenségének is – túl közel merészkedik a kerítéshez és megmarja egy Elátkozott. Emiatt bátyja, Jedd, kitagadja a családból. Anyja végzete miatti lelkifurdalását csak fokozza a szomorúság, hogy szerelme, Travis, legjobb barátnőjét, Casst választotta párjául, őneki pedig Travis bátyja, Harry rendeltetett társául, aki gyerekkora óta szerelmes a lányba. Mary számára ebből a helyzetből csak a Nővérek közé való belépés jelenthet kitörési esélyt, de kíváncsisága – amely révén féltve őrzött titkokat tár fel – veszélybe sodorja és alkalmatlanná teszi a feladatra. Csak egyvalami maradt számára: a mesék, amelyeket anyjától hallott gyermekkorában az Óceánról, valamint a remény, hogy valóban létezik, és valaha megláthatja a végtelen vizet.

Egy nap megváltozik minden: az Elátkozottak áttörik a kerítést, elözönlik a falut és elkezdődik a pusztítás. Mary és Harry, Travis és Cass, Jedd és állapotos felesége, Beth, valamint egy szüleit elveszítő kisgyerek, Jacob, az erdőbe vezető, kapuval elzárt és kerítéssel övezett ösvényen menekülnek az ismeretlenbe. Mi van a kerítés mögött, létezik-e kiút a végtelennek gondolt Kezek és fogak erdejéből? Hogyan szereznek kellő élelmet és vizet a túléléshez? Meddig védi őket az ösvényt határoló kerítés, és hol zárul be/ér véget a végtelennek tűnő labirintus? Vannak-e az övékhez hasonló menedékek, vagy egyedüli túlélői a Nagy Átváltozásnak? Ezek a gondolatok foglalkoztatják a maroknyi kis csapat többségét. Csak Maryben él továbbra is a remény: létezik az anyja meséiből ismert óceán és ő megtalálja azt. A szerelem mellett tehát ez a reménysugár a mozgatórugója a főhős minden tettének, a beletörődni képtelen, sokszor vakmerő hit, hogy van kiút a Kezek és fogak erdejéből.

 

Carrie Ryan regénye egy apokaliptikus, horror-elemekkel átszőtt szerelmi történet, amelyet nehéz időben elhelyezni. A védelemre használt fegyverek és a falu életmódja XIX. századi vagy még korábbi korra engednek következtetni, a féltve őrzött, megsárgult fénykép, a megtalált újságkivágások azonban akár egy napjainkhoz közeli vagy azt követő, a közeljövőben is elhelyezhető kort villantanak fel. De nem is lényeges, hiszen a szerelem örökérvényű, mint ahogy a sokakat foglalkoztató gondolat is, hogy mi lesz majd egyszer a Nagy Átváltozás, a nagy pusztulás – vagy bárhogy is nevezzük – után. Jóllehet ifjúsági regényként került beharangozásra, egy felnőtt számára is végig élvezhető, jómagam egyáltalán nem éreztem azt, hogy egy másik korosztály számára készült volna. Ezt segítette az is, hogy kevés olyan részlet van, amiről úgy éreztem, hogy túlságosan sokat foglalkozik velük a szerző, túlságosan szájbarágósak.

 A könyvről kapott első információm alapján arra gondoltam, hogy egy hasonló történetet olvashatok majd, mint az M. Night Shamalian által írt és rendezett A falu című film. És valóban, a keret – de csak a keret – nagyon hasonló: külvilágtól elzárt kisközösség, szigorú szabályokkal és a falu határain túl leselkedő veszély, amelytől mindenki óvakodik. Csakhogy Carrie Ryan könyvében van egy igen fontos plusz: itt a visszatartó erő nem a civilizációtól való megóvás szándéka, a vissza a természetbe elv érvényesítése, a falu vezetői által kreált külső ellenséggel nyomatékosítva, hanem sokkal több, ugyanis itt valós veszélyt jelentenek a kerítésen túl levő Elátkozottak, a szigorú szabályok pedig a túlélés miatt fontosak. És mivel számomra A falu sem okozott csalódást, a Kezek és fogak erdejéről is alapvetően csak pozitív véleményt tudok mondani, talán egyetlen hiányérzetem van: sokkal mélyebben elmerültem volna a falut irányító szabályok és a Nagy Átváltozás előtti időszak titkaiban. Azonban a szerző feltehetően a folytatások miatt sem akart túl sok részletet feltárni, így vélhetően a két következő kötetben ezekre is választ kapunk majd.

A könyv igen szépen kivitelezett kiadásban, Kaskof Sára fordításában, az Athenaeum Kiadónak köszönhetően jutott el a magyar olvasóközönséghez. Remélhetőleg a folytatást is mihamarabb olvashatjuk magyarul, jómagam kíváncsian várom, hogyan szőtte tovább Mary történetét és álmait Carrie Ryan.

Kiadvány:
Carrie Ryan
Kezek és fogak erdeje
Athenaeum Kiadó, 2010

Forrás:
olvasoterem.com
2011. 01.11.
2011-01-27 13:04:12
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...