Sztanó László
Sztanó László nyelvész, művelődéstörténész és műfordító, tudományos és ismeretterjesztő könyveken kívül, verseit, novelláit és esszéit irodalmi folyóiratok publikálták. A Sötét hajnal az első regénye.

A balatonfüredi nemzetközi Salvatore Quasimodo Költőversenyen különdíjat és háromszor oklevelet kaptam. Olasz költőket fordítok magyarra, továbbá magyar költőket és művelődéstörténeti munkákat olaszra. Költőként a legszemélyesebb líra művelőjének tudom magam, nyelvészként kérlelhetetlen logikájú elméletekkel és nyelvi modellekkel foglalkoztam, legutóbbi kutatási témám a nemzeti sztereotípiák társadalomlélektana és története. Megint csak lélektan és forrásértelmezés, beleérzés és objektivitás.

Ami a lélektani thrillert illeti, a  téma és a műfaj lehet teljesen más, én, a szerző ugyanaz vagyok. Bármennyire jól hangzana az ellenkezője, hivatásszerűen nem foglalkozom sem lélektannal, sem kriminalisztikával, semmiféle módon nem vagyok járatos a bűnözés köreiben (még alkalmi megfigyelőként sem), minden jel szerint nem szenvedek a pszichózis vagy a neurózis semmilyen fajtájában (bár arcmemóriám nem a legjobb, és vannak pocsék időszakaim), és nem kötődöm különösképpen Amerikához, mely regényem egyik színhelye. Ezzel szemben Budapesten élek (a másik színhely), és szert tettem komoly kórházi tapasztalatra is, bár az orvosokat és a személyzetet tekintve ez csupa pozitívum: semmiféle Horgass Antalok, ellenkezőleg.

Az én Horgass Antaljaimmal közönséges, silány kiadásban másutt akadtam össze. Stacy Wyatt sorsa, ha eltekintünk múltjától és pszichózisától, a lényeget nézve egy kicsit az enyém is, mint annyi más emberé. (Hozzáteszem: szakállas kiadásban, ha ez számít, minthogy boldog férj és két gyerek apja vagyok, bár ebből nem kanyarítok ideológiai kérdést.) És a számtalan Edwin Pierce sem teljesen idegen tőlem, ismerek kvázi Harold Jenkinseket, Horgass Zsófiákat és társaikat. Ők mind én vagyok, mi vagyunk, ti vagytok. Csodálkoznék, ha az elmémben megszülető történetek valamilyen formában nem esnének meg a valóságban, holott elvileg minden további nélkül megeshetnek.

Fotó: Burger Barna

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:

Sötét hajnal (2013)

A szerző kiadónál megjelent művei:
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...