Görög Ibolya - Protokoll az életem
Megjelenés ideje: 2016
ISBN: 9789631434163
332 oldal
Ára: 3490 Ft
Protokoll az életem
A könyv szerzője, Görög Ibolya 1987-től 1999-ig dolgozott a Miniszterelnöki Hivatal Protokoll Főosztályán. 1992-től mint protokollfőnök irányította, szervezte a kormány hivatalos rendezvényeit. Elméleti felkészültségét jelenleg a viselkedéskultúráról, a protokollról, a rendezvényszervezésről tartott előadásokon, írásokban hasznosítja, melyekben megosztja közönségével a - számos próbán szerzett - gyakorlati tapasztalatait is.

Éppen ezekkel az ismeretekkel frissítette fel és egészítette ki a korábbi kiadásokat, és tette még korszerűbb szemléletűvé a nagy sikerű könyvet. A Protokoll az életem egyfelől hagyományos illemtankönyvnek is tekinthető, hiszen a mindennapi viselkedés (köszönés, öltözködés, kommunikáció) helyes formáira vezet rá, de a könyv nagyobb részében a hivatalos viselkedés (a tárgyalás, konferencia, fogadás) szabályaival ismerteti meg az érdeklődő olvasót. Akinek pedig gyakran kijut a vendég szerepe, vagy aki hivatalból fogad vendéget, vagy akinek programokat kell szerveznie - a gyakorlati teendők megtanulásához kézikönyvként használhatja kiadványunkat. Igazi program- és forgatókönyvminták is vannak a könyvben.

Bár a viselkedési szabályok, a száraz tények is könnyen emészthetők, frissítőnek Szörbet gyanánt különleges sztorikat is felszolgál az olvasónak a szerző - a tizenhárom év különleges történeteiből összeállítva. Állam- és kormányfők, miniszterek, kabinetfőnökök váltották egymást, miközben a protokoll maradt. És Görög Ibolya neve fémjelezte...

Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...