Meghívó Kati Marton: A kém című könyvének bemutatójára
Kati Marton A kém című könyvének bemutatóját 2016.10.24-én, 16 órától tartjuk a Rózsavölgyi Szalonban!

A Corvina Kiadó tisztelettel meghívja Önt

Kati Marton

A kém

A Rajk-per titkos amerikai koronatanúja

című könyvének bemutatójára.


Időpont: 2016. október 24. hétfő, 16:00


Helyszín: Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Cím: Budapest V. kerület, Szervita tér 5.

A szerzővel Rajk László beszélget.

 

Kati Marton: A kém

A Rajk-per titkos amerikai koronatanúja


A 60-as években szinte minden este ott ült a Zeneakadémia nagytermében egy hatvan év körüli, hórihorgas, ősz férfi, és alacsony, molett felesége; a budapesti hangverseny látogató közönség jól ismerte őket, legalábbis látásból, mert a szerényen, feltűnés nélkül öltözködő házaspár egyébként nem közeledett senkihez, és nem beszélgetett senkivel sem a szünetekben, aminthogy nem is igen tudta róluk senki sem, hogy kik lehetnek. A mindenkinél szinte egy fejjel magasabb, keskeny arcú, lobogó hajú ősz férfivel, akin jól látszott, hogy alighanem külföldi, a Rákóczi úti járókelők is sűrűn összefuthattak, hiszen naponta végigsétált az Astoria-sarok és az Uránia mozi közötti szakaszon, mivel angol anyanyelvűként, ott dolgozott a New Hungarian Quarterly szerkesztőségében, mint lektor. De azon kívül, hogy amerikai, sokkal többet magyar ismerőseinek többsége sem tudott róla – nem úgy a magyar titkosrendőrség, mely holtáig rajta tartotta a szemét. Nem hiába.

Noel Field kanyargós pályafutása az amerikai külügyminisztériumban kezdődött, ahol egyre magasabb tisztségeket töltött be, míg a harmincas évek közepén kvéker neveltetéséből fakadó naiv, világjobbító idealizmusától elvakultan mintegy „meg nem tért”, és titokban hithű kommunistává nem lett − Sztálinnak lelkes, odaadó híve, majd végül a szovjet hírszerzés beszervezett kémje. Attól fogva, a titkos nemzetközi kommunista mozgalom katonájaként már csak a vakhit vezérelte: végrehajtott bármilyen feladatot, amit a Párt rábízott. Közben egyszerre volt pártkatona, és idealista emberbarát: egy segélyszervezet vezetőjeként embereket mentett a spanyol polgárháborúban, és aztán a világháború alatt is, Svájcban, de mivel némileg képlékeny volt a lelkiismerete, megbízatásához híven, főleg csak kommunistákat, hogy pártfogoltjai a háború után majd segítsenek hazájukban hatalomra juttatni a kommunizmust, és ennek során sok későbbi kelet-európai vezetőt személyesen is megismert.

Sztálin mélységes gyanakvással tekintett minden külföldi kommunistára, ezért amikor 1948-49-ben koncepciós perek sorozatát rendezték a „béketáborban”, ők lettek a legalkalmasabb bűnbakok, az amerikai Noel Field pedig − a régi, megbízható szovjet ügynök, a hű kommunista, Sztálin rajongója, aki oly sokakat ismert a vádlottak közül − a vád legalkalmasabb koronatanúja. Fieldet az NKVD Prágába csalta, és elraboltatta, majd átadta az ÁVO-nak, mert a Rajk-per előkészítésében is nagy szükség volt rá. Fieldet természetesen megkínozták, és ő – akarva-akaratlanul – ezt a feladatát is teljesítette: vallomása az NDK-tól Magyarországon át Lengyelországig tucatnyi embert juttatott akasztófára. De ezután sem engedték ki a börtönből, ahol elfeledetten tengette életét még évekig − szabadulásához előbb meg kellett halnia Sztálinnak, akit Field a börtönben is megsiratott, amikor megtudta a hírt. Mert Field nem tört meg – amikor végül is 1954-ben kilépett a Fő utcai börtön kapuján, ugyanolyan meggyőződéses kommunista volt, mint amikor letartóztatták. Semmilyen ténytől sem hagyta magát megrendíteni, és fogláraira is elvtársaiként tekintett. Meg is lett a jutalma: kérésére felvették a Magyar Szocialista Munkáspártba. Amikor 1970-ben meghalt, a Népszabadság „az amerikai munkásmozgalom régi harcosaként” búcsúztatta.

Field, aki ifjú korában világmegváltónak készült, majd szent meggyőződésből kém és hazaáruló lett, a hitében mindenre mentséget találó „ártatlan szörnyeteg”, legalábbis különös ember volt, akinek a sorsa sok meghökkentő tanulságot kínál a XX. század titkos története iránt érdeklődő olvasónak, Kati Marton pedig a legapróbb részletekig végignyomozva tekervényes életpályáját, válaszokat is kínál a mindenkiben felmerülő kérdésekre.


Várható megjelenés: október 20.
Terjedelem: 368 oldal
Méret: 130 x 197 mm
Kötés: Kartonált
Ár: 3490 Ft
ISBN: 978 963 13 6396 8



KATI MARTON magyar származású amerikai író és újságíró. Rádió- és tévériporterként, valamint a The New Yorker, az Atlantic Monthly, a The Times of London, a The Washington Post, a The Wall Street Journal és a Newsweek munkatársaként számos szakmai elismerést és díjat kapott, a „Titkos hatalom” című könyve felkerült a The New York Times bestseller-listájára. Első könyve a magyarul is megjelent Wallenberg-életrajz volt, de „Egy amerikai asszony” című regényével szépíróként is bemutatkozott már. Jelentős emberi jogi tevékenységet fejt ki egy nők és leányok jogait védő nemzetközi szervezet élén, s 2001 óta a háborús zónákban élő gyermekeket gondozó ENSz szervezetnek is munkatársa. 2008-ban Pro Cultura Hungarica díjat kapott, 2009-ben pedig ő volt az „Extremely Hungary – Csordultig magyar” címet viselő, New York-i és washingtoni magyar kulturális évad védnöke. Tagja a Budapesten működő Közép-európai Egyetem (CEU) kuratóriumának.

Kati Marton magyarul megjelent művei a Corvina kiadásában:

Kilenc magyar – aki világgá ment és megváltoztatta a világot (2008)
Titkos hatalom – avagy amikor az elnök felesége beleszól a történelembe (2009)
A nép ellenségei – Családom regénye (2010)
Halál Jeruzsálemben (2011)
Wallenberg – Stockholm 1912, Moszkva? 1947? (2012)
Párizs – Szerelmeim története (2013)

 

Madách Imre
A világhírű mű angol fordítása az Angliában élő, magyar származású George Szirtes munkája, a könyv előszavát George F. Cushing írta, a szöveg illusztrációjául pedig Zichy Mihály rajzai szolgálnak.
Nyáry Krisztián
,,Fene bánja, megesett. Szerelmes vagyok." - Móricz Zsigmond Simonyi Máriának - 1923

Nyáry Krisztián összegyűjtötte a magyar kultúrtörténet legszebb, legérdekesebb vagy éppen legfelháborítóbb...
Nyáry Krisztián
,,Fene bánja, megesett. Szerelmes vagyok." - Móricz Zsigmond Simonyi Máriának - 1923

Nyáry Krisztián összegyűjtötte a magyar kultúrtörténet legszebb, legérdekesebb vagy éppen legfelháborítóbb...
Daniela Mari
Fordította: Kárpáti Zsuzsa
Daniela Mari a Milánói Egyetem professzora, az időskori betegségekkel
foglalkozó kutatócsoport vezetője számos orvostudományi
társaság tagja, volt elnöke. A szerző arra kíváncsi, hogy
valójában...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ