Szelényi Iván új könyvének bemutatója március 28-án 16 órakor
Időpont: 2019. március 28. (csütörtök), 16:00 Helyszín: Rózsavölgyi Szalon (1052 Budapest, Szervita tér 5.) A könyvbemutató résztvevői: Szelényi Iván, Kolosi Tamás, Csaba László, Voszka Éva Téma: Szelényi Iván: Tanulmányok az illiberális posztkommunista kapitalizmusról, 2014-2018 című könyvének bemutatójára.
 „Illiberális politikusok, tessék vigyázni: 
nincs veszélyesebb, mint egy másként gondolkodó 
(netán anti-politikus) fiatal, akit nem lehet szellemi kerítések közé zárni.”

Szelényi Iván szociológus 39 évnyi külföldi tartózkodása alatt tanított a UCLA-n és a Yale-en, 2014-ben azonban hazatért Magyarországra. Ebben a kötetben a hazatérése után publikált tanulmányainak válogatását olvashatjuk. Az itt közreadott 14 írást mintegy 25–30, az elmúlt négy évben magyarul, a magyar „piacra” írt dolgozatból válogatta a szerző, négy nagy téma köré csoportosítva, ám mindenekelőtt az illiberális posztkommunizmust helyezve középpontba
A könyv 20% kedvezménnyel a helyszínen megvásárolható.
RSVP: koch.andrea@lira.hu

Szirtes George
Fordította: Kúnos László
Visszafelé pergeti le édesanyja életének filmjét George Szirtes angol költő az öngyilkosságtól, a súlyos betegségtől kezdve a letelepedés angliai évein át az ötvenhatos emigrációig, az ötvenes évek budapesti...
Noha tudnivaló, hogy a diplomaták felelősségteljes munkát végeznek, rejtélyes figuráknak tartják őket. Mert ugyan mi végre töltik pályafutásuk jó részét külföldön ahelyett, hogy itthon szorgoskodnának?...

Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ