Mesék a gyógyulásról, mesék önmagunkról

Valóban segíthet a mese a gyógyulásban?

Igen, mindenképpen. Egyszer, valamilyen allergiás reakció miatt kétszer akkora fejem lett, mint a normális. Nagyon megijedtem, bár azt éreztem, hogy az életem nincs veszélyben, mert kifelé dagadtam, nem befelé – szóval tudtam levegőt venni, meg nyelni. Egy fül-orr-gégész barátunk tanácsára bementem a kórházba. Ott rögtön lefektettek és infúziót adtak. Persze én továbbra is nagyon féltem, hogy mi lesz velem? Az orvos azt mondta, akkor enged haza, ha a dagadás elkezd visszahúzódni. Persze percenként fényképeztem magam, hogy történik-e már valami. Aztán arra gondoltam, semmi értelme magam rémképekkel tovább stresszelni, és elkezdtem magamnak mesélni az egyik kedvenc mesémet. Annyira belefeledkeztem a mese képeibe, hogy elfelejtettem, hol vagyok és mi is van velem. Szebbnél szebb mondatokat ötlöttem ki magamnak. Teljesen megnyugodtam, és ekkor az arcom is kezdett leapadni, így aztán hazamehettem a kórházból. A kórházakban, a pszichiátrián és a kardiológiai rehabilitáción szemmel látható, ahogyan a betegek állapota javul a csoport végére. A múltkor az egyik beteg így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Igazából nem is tudom, miről szólt a mese, csak hallgattam, és azt éreztem, hogy itt belül nagyon jó érzés terjed szét bennem.”

 

Hományi Péter interjúját itt olvashatja el: https://bit.ly/2zv9DPj/

 

2019-08-27 12:40:32
Fordította: Szende Gabriella
Huszonöt évnyi régészeti kutatás után LudovicSlimak 2015 augusztusában, egy dél-franciaországi barlangban egy test maradványaira bukkan. A világ minden tájáról érkező kutatócsoportok vizsgálják...
Fordította: Rényi Zsuzsa
Dr. Jeffrey valós tényeket feldolgozó, krimiszerűen izgalmas könyve a nácik Nagy-Britanniában, Európában és az Amerikai Egyesült Államokban folytatott egy évtizedes kémtevékenységét mutatja...
Ez a kötet az érettségire való felkészülést nem általános összefoglalással, és nem is előregyártott feleletsémákkal kívánja segíteni, hanem a nyilvánosságra hozott témakörök teljes...
Az érettségire való felkészülést segítő, számos általános összefoglaló munkával szemben ez a kiadvány nem az eddig tanultak globális áttekintését kívánja nyújtani, hanem az Emberi...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ