 Önismereti kutatóárok. Akiket elvittek ? és kiengedtek
(kiadvány: A nép ellenségei - Családom regénye)
Ahogy az ember aszúsodik, vagyis igyekszik minél töményebb, koncentráltabb lenni, próbálja megfejteni a gyermekkorát. Hiszen egy erdei séta, egy nyaralás, egy családi veszekedés vagy akár egy nap, amikor elkísértem apámat a munkahelyére (vagy a pincébe) ? ez mind máshogyan marad meg az ő emlékeiben, és másképp nekem.
Kati Marton gyerekkora az ötvenes évek elejére esett. És olyan családban nőtt fel, amilyenből az egész országban nem volt több, szülei amerikai hírügynökségek tudósítói voltak. Kati Marton családja az ötvenhatos események után gyerekestül elhagyta Magyarországot, és a korábbi életükről szinte alig esett szó. A rendszerváltozás és Marton Endre halála után Kati hozzáfogott a legfájdalmasabb feladathoz: kutatóárkot nyitni a betemetett múlt feltárására.
Van egy polgár, aki polgár akar maradni akkor is, amikor a proletárdiktatúra mindenkiből proletárt faragott: vagyis alacsony képzettségű, kizsákmányolt, igénytelen melóst. Marton Endre lélekben amerikai volt a háború után is, és amerikai újságíró (az AP tudósítója) ott és akkor, amikor értéknek számított a nyelv-nem-ismeret. Ráadásul a felesége is ugyanilyen alapállású volt, ő pedig az UP tudósítója. Nem csoda hát, hogy az esztelen éberség és ellenségkeresés idején eszményi célpont lett a házaspár? Csak idő kérdése volt, mikorra áll össze ellenük a koholt vád. Össze is állt, és gondos aknamunka után egyenként le is vadászták a szülőket. A gyerek-Kati átéli azt, amit a suttogva beszélés így nevez: elvitték őket. Hova? Miért? Van-e vége az ?elvitt? állapotnak, vagy nyomtalanul eltűnik a kémváddal lefogott ember. Gyerekfejjel érthetetlen dolgokat él át Kati és Juli, mígnem egyszer csak ismét visszakapják szüleiket. Szörnyű dolog az állambiztonsági iratok olvasása (Esterházy Péter volt az első tanú, s azóta Javított kiadás-a megkerülhetetlen). De Kati Marton (gondolom, legyűrve undorát) elolvassa, hogyan szállt apja villamosra, édesanyja hány percig vásárolt ? mert ezek a tárgyilagos és szakadatlan megfigyelések (még a legszűkebb környezetükből származók is) fontos csemegék, beszervezési vagy lebuktatási szempontok lehettek a paranoiás állam számára. És aztán eljutunk egy hihetetlen kifejezésig. ?Az ávónak hála? ? el tudod képzelni, mai olvasó, hogy ilyesmi elhangozzék? Leíródjék? Pedig megtörtént. Kati Marton természetesen nem az emberdaráló gépezetnek hálás, hanem hogy a kommunista rezsim leggyűlöltebb intézménye révén lexikonnyi mennyiségű történetet tud meg a szüleiről. Akikből a kor, és saját helytállásuk (még gyengeségeikkel, vállalandó kompromisszumaikkal együtt is) hőst farag. Marton Endre a határt átlépve az ?érzelmeit otthagyja a határsorompónál?, és Andrew-vá válik, és Ilona sem hagyományoz semmit a múltRÓL a gyerekekre. Kati szívós munkája kotorja elő a papírok közül a nagyszerű, sokkal bonyolultabb két embert, akiket ? míg éltek ? nem is ismert meg igazán. A családregény, bármily furcsa, szerelmi történet is: az egymástól eltávolodó, majd a bajban egymásra találó két ember története is (persze mindez ügynöki jelentésekkel felsalátázva?) Végül pedig az, aki gyanús volt, nem kellett a fasisztáknak, a kommunistáknak, az még Amerikában sem válik egészen elfogadottá: az FBI 1968-ig potenciális ?visszafordítható? ügynökként tekintett rájuk. Kortársként visszanézve: a saját gyerekkoromról tudtam meg az igazat, és talán valamit a saját történelmemről is. Ketten írták ezt a könyvet: a felnőtt és a gyerek Kati Marton. Az érzékeny, érett gondolkodású asszony és a cserfes, aztán becsukódó, aztán minden rémséget reménnyel túlélő gyerek-Kati. Ez a kettős látásmód teszi tökéletesen plasztikussá az ő alakját és a szülőkét. De van harmadik szerző is: Bart Dániel, akinek fordítása ugyanolyan finom és érzékeny, mint Kati látásmódja. Kiadvány: 2010-03-24 15:57:43
|
 |
|
Elképesztő, lebilincselő, izgalmas könyv született belőle. Az állambiztonsági iratok levéltárának legvaskosabb iratkötege nyílt meg (még ebben a néhány sorban is köszönet érte dr. Kutrucz Katalinnak!), és mélyen belepillanthatunk a hétköznapi kommunizmusba. És csak hajszálnyival kevésbé szörnyű a gulag-iratoknál, Szolzsenyicinnél.
