kiadvány oldalanként
Jane Aamund, a hazánkban is nagy sikert aratott Krajcárkeringő című regénytrilógia szerzőjének újabb szerelmi története Koppenhága egyik előkelő peremvárosában kezdődik. A jómódú házaspár, Ane és Johannes Bjerg életének középpontjában az állatorvosi praxison túl a korábbi házasságukból hozott öt gyermek áll. Ane, aki jó néhány évvel fiatalabb férjénél, amellett, hogy Johannesnek segít az állatorvosi munkájában, önálló reklámirodát is vezet. Idilli helyzetük ellenére Ane kezd belefáradni a Johannesszel közös életébe, annál is inkább, mivel férje egyre különösebben kezd viselkedni. Anéval akkor ismerkedünk meg, amikor először tudatosul benne, hogy házassága zátonyra futott. Egy Oxfordban zajló állatorvosi kongresszus ad közvetlen okot arra, hogy megpróbáljon változtatni az életén és átadja magát a nagy, mindent átható szerelemnek. Itt találkozik ugyanis Bobbal, a kissé szertelen, de nagylelkű amerikai állatorvossal. Kettejük között olyan szenvedélyes szerelem ébred, amely mindkettejüket meglepi, s végtelen távlatokat nyit meg előttük. A dán írónő regénye két érett korú ember szenvedélyes szerelmének története, amely kétségtelen bizonyítékát adja annak, hogy a szerelem nem ismer határokat. A remek anekdotázó Aamund ezért a regényért Dániában 1998-ban elnyerte a dán könyvkereskedők Arany Pálma- díját, a 12 könyv elnevezésű dán könyvklub olvasói pedig neki ítélték az Év írója címet.
400 oldal
2800 Ft
Erich Segal a Szerelmi történettel (Love Story) lett egy csapásra világhírű. A könyvből nagy sikerű film is készült, melyet milliók könnyeztek végig. Oliver Barrett és Jennifer Cavilleri története méltán nyerte el sokak tetszését. A két fiatal az egyetemi könyvtárban ismerkedik meg egymással; Oliver a Harvardra jár, jogásznak készül, és az egyik leggazdagabb amerikai család gyermeke. Jenny a Radcliffe-en tanul, zene szakos és egyszerű családból származik. A lány éles nyelve, intelligenciája és szépsége rabul ejti Olivert, ezért minden akadályt elhárít, hogy feleségül vehesse… Az Oliver szerelme a Szerelmi történet folytatása: Oliver sikeres, elfoglalt ügyvéd, aki azonban nem tud szabadulni felesége, Jenny emlékétől. Magányosan él, mígnem egy napon megismerkedik egy gyönyörű, fiatal lánnyal, Marcie-val. A lány nagyon határozott és túlzottan titokzatos, ezért Oliver pár találkozó után inkább az egyedüllét mellett dönt. Kis idő múlva azonban rá kell döbbennie: nem akar magányos életet élni… A szerző kiadónknál megjelenő következő regénye: Az elfelejtett kaland
296 oldal
2990 Ft
Anidori-Kiladra Talianna Isilee volt a becsületes neve, és a Kildenree nevű kiskirályság koronahercegnőjeként látta meg a napvilágot a születése után pontosan három nappal. Addig ugyanis ki sem nyitotta a szemét. És bár egész életében arra készült, hogy egy szép napon királynő lesz belőle, a sors különös szeszélye folytán mégsem léphet szülőhazája trónjára. Mint minden földi halandónak, neki is meg kell tapasztalnia, hogy széles e világon minden másképpen van, mint aminek látszik: az udvarhölgy valójában közönséges szélhámos, a hűséges katonák mindenre elszánt bérgyilkosok, a libapásztorlány a trónörökös jegyese, a régi barát halálos ellenség, a testőr álruhás királyfi… Megakadályozható-e még a küszöbön álló háború szép szóval, meggyőzéssel és jóindulattal ebben a fenekestül felfordult világban? Vagy már a tündérmesékben is diadalmaskodik az ármány és az erőszak a józan ész, az igazság ellenében, elpusztítva az öröknek hitt emberi értékeket? A Grimm-testvérek költői regénnyé bővített, megannyi váratlan fordulatban bővelkedő meséjét, amely többek között ezekre a kérdésekre is választ ad gyermekeknek és felnőtt olvasóinknak egyaránt ajánljuk.
oldal
2500 Ft
Kétféle idő létezik. Az egyik rőffel mérhető, iránytűvel és szextánssal. Mint ahogy telkeket vagy utcákat mérünk ki. De emlékezetünknek, a másik időszámításnak semmi köze nincs hosszmértékhez és hónapokhoz, évtizedekhez és hektárokhoz! Régi az, ami feledésbe merült. És ami feledhetetlen, tegnap történt. A mértékegység pedig nem az óra, hanem az érték. És a legértékesebb a gyermekkor, s így van ez, akár vidám, akár szomorú volt. Ne feledjétek el a feledhetetlent! Úgy vélem, ez a tanács nem jöhet elég korán. Erich Kästner (1899-1974) a nagyközönség körében ifjúsági regények (A repülő osztály, A két Lotti, Emil és a detektívek) szerzőjeként vált ismertté, de több műfajban jeleskedett: újságíróként indult, de költőként, regényíróként, drámaíróként egyaránt ért el sikereket. Az Amikor én kissrác voltam szülei, rokonai, sőt távoli ősei sorsát is érinti, s emellett időről időre kitér ifjú- sőt felnőttkora fontosnak ítélt eseményeire is. Így lesz műve önarckép, de egyben nagyszerű korrajz is, amelynek szellemiségét a jól ismert finom kästneri irónia és költészet hatja át.
oldal
2500 Ft
William Dietrich történelmi regénye a római kor Britanniájába kalauzolja el az olvasót. Valeria, a római nemeslány ide utazik kíséretével, hogy férjhez menjen a helyőrség új parancsnokához, Marcus Flaviushoz, aki e házasság révén jut rangos katonai pozíciójához. Galbának, a veterán katonának azonban nem tetszik, hogy egy tapasztalatlan tisztet neveznek ki föléje, ezért folyamatos intrikákkal Marcus megbuktatására törekszik. A hanyatló Római Birodalmat nemcsak belső széthúzás, hanem külső támadások is veszélyeztetik: a Birodalom határát védő Hadrianus fala az egyre erősödő barbár hadak ostromának van kitéve. Arden, a kelták vezére szemet vet a gyönyörű Valeriára, s egy nap elrabolja. A fogságban az ifjú római asszony két világ: a már hanyatló Római Birodalom és a fenyegető barbár erő ellentétével szembesül, s hamarosan választania kell közülük… A Pulitzer-díjas amerikai író nemcsak fordulatos történetet, hanem hiteles, színes történelmi tablót is rajzol könyvében, melyet egyaránt ajánlunk a romantikus és a történelmi regények kedvelőinek.
oldal
2800 Ft
Királynak lenni nem könnyű mesterség - már csak azért sem, mert a felség a legritkább esetben választhat magának a kedve szerint házastársat. A legfőbb úr felett a dinasztikus érdek uralkodik. Évszázadok tanúsága szerint a király mellett igen hamar feltűnik a szerető, sőt gyakran a hivatalos metreszek egész sora.Királyi fenség választottjának lenni még nehezebb -ezt VIII. Henrik lefejezett hitveseitől a tragikus véget ért Lady Dianáig számos példa tanúsítja. És az irigyelt-gyűlölt nagyhatalmú kegyencnők? Az ő életük sem fenékig tejfel- Szépségük, vonzerejük mulandó, s az ajtó előtt már türelmetlenül ott toporog a következő kedves. Fellobbanó királyi vonzalmak, hirtelen lett hatalmas vagyonok, csöndes tragédiák, Európa-szerte zajos botrányok, látványos bukások, no és persze szépszámú fattyúgyerek jelzi egy-egy kegyencnő üstökösként felívelő, majd hullócsillagként véget érő pályáját. Eleanor Herman ezeket a sajátos szerelmi történeteket választotta gyönyörű képekkel illusztrált könyvének témájául. Az alapos forráskutató szenvedélyes kíváncsiságát párosította a véleményét nem titkoló könnyedtollú újságíró erényeivel. A végeredmény: egy rendkívül olvasmányos, a világ számos nyelvére lefordított és mindenhol sikerrel övezett, a széles olvasóközönség figyelmére méltó munka.
296 oldal
2500 Ft
Skócia meséinek és legendáinak világa ármánykodó és segítő tündérek, házimanók, kísértetek, hatalmas hősök, hűséges szeretők, elrabolt gyermekek, bajkeverő boszorkányok és különös álmok világa. Mogyorós Katherine, Rímfaragó Thomas, Habetrot, a rokkatündér talán már a magyar olvasó számára sem ismeretlen nevek. Válogatásunk most olyan meséket és legendákat ad közre, amelyek között kevésbé ismert történetek is szerepelnek. A kelta motívumok nem csupán e látomásos és misztikus irodalomban, de Gröb Tamás tollrajz illusztrációiban is megjelennek. Ajánljuk ezt a könyvet mindazoknak, akik gyermeki lélekkel közelítenek egy sajátos, varázslatos mesehagyománnyal rendelkező kultúrához.
oldal
2200 Ft
A dán írónő egy kötetben megjelentetett háromrészes családregénye több generáción keresztül követi nyomon egy 19. századi kisvárosi család életét. Juliane, az első férjét elvesztő, ám az igazi szerelmet második férje személyében megtaláló többgyermekes anya fantasztikus erővel fogja össze a nagy családot, amelyet négy fián és a lányán kívül a kiterjedt rokonság többi tagja alkot. Ő az az erős egyéniség, akihez képest a család tagjai akarva- akaratlanul meghatározzák magukat, s bármilyen kitörési utakat is keressenek, előbb-utóbb ráébrednek, hogy ellenállhatatlan erő kényszeríti vissza őket ennek az asszonynak a bűvkörébe. A kiterjedt családi kapcsolatok, a rokoni viszonyok, az újra és újra fellobbanó, majd elsimuló viták, a közös nehézségek és az azt legyőzni képes családi összefogás valósághű bemutatása a mű egyik leghangsúlyosabb szála. A kötet legnagyobb erénye talán mégis az, ahogy az adott történelmi kor, a változó társadalmi-gazdasági körülmények és a kulturálisan eltérő rétegek hiteles megrajzolása mellett képes örökérvényű igazságokat felmutatni a férfi-nő kapcsolat mélységeiből, nehézségeiből. Kortól és helyszíntől függetlenül ki- ki magára ismerhet az udvarlások, a csalódások, a házasságok, a megcsalások és megcsalatások finoman, érzékien, sőt néhol kifejezetten erotikusan megrajzolt képeiből.
oldal
2800 Ft
Az amerikai írónő történelmi regényciklusának folytatásában, A fáraóban ezúttal teljes egészében kibontakozik az ókori világ leghíresebb és legellentmondásosabb nőalakjának élettörténete. Politikai éleslátásának és korán felismert női csáberejének köszönhetően Kleopátra megszerzi Egyiptom trónját, ám, hogy azt meg is tudja tartani, szövetségese és szeretője lesz Róma két leghatalmasabb emberének. Julius Caesarhoz fűződő, jórészt politikai számításokon alapuló kapcsolata talán nem is remélt családi örömökkel ajándékozza meg az uralkodónőt, Marcus Antoniusszal való viharos szerelme viszont végzetszerűen halad a drámai végkifejlet felé. A regény hiteles képet fest az ókori világ főszereplőinek kisszerű cselszövéseiről és összetett nagyhatalmi játszmáiról, miközben izgalmas cselekményszövéssel és finom jellemábrázolással elénk tárja a történelem egyik legszívszaggatóbb szerelmi drámáját. Még azok is, akik úgy gondolják, hogy mindent tudnak Kleopátráról és koráról, meglepő és izgalmas újdonságokat fedezhetnek fel e regényben.
oldal
2500 Ft
Kém, diplomata, páratlan nyelvtehetség és valódi nagyvilági kalandor - mindez még nőiességének első virágzása előtt. A Kleopátráról szóló gazdag irodalom olyan újabb darabját tartja kezében az olvasó, amely a történelemformáló egyiptomi királynő életének kevéssé ismert korszakát, kora ifjúságát jeleníti meg a rendkívül fordulatos cselekményszövés és a kifinomult jellemábrázolás eszközeivel. Nagy Sándor dinasztikus és lelki leszármazottjának, a legendás uralkodónőnek már gyermekéveiben meg kell tanulnia eligazodni az udvari intrikák és a nagypolitika útvesztőiben. Szembe kell néznie egyfelől Róma mohó birodalmi ambícióival, másfelől az alávetett egyiptomi nép neheztelésével, és mindeközben ki kell védenie saját testvéreinek gonosz cselszövéseit. A cselekmény hátterében felragyog az ókori világ egzotikus pompája és kulturális sokszínűsége. De megjelennek az akkori nagyhatalmi politika kulcsfigurái is XII. Ptolemaisztól - Kleopátra apjától - Julius Caesaron át Marcus Antoniusig. Karen Essex sok éven át végzett történelmi tanulmányok és helyszíni utazások alapján írta meg hiteles, szórakoztató, és meglepő részleteket felsorakoztató művét, mely alighanem az eddigi legizgalmasabb beszámoló minden idők egyik legvitatottabb uralkodónőjének ifjú éveiről. Kleopátra életének folytatásáról a következő kötetben, a Fáraóban olvashatunk hamarosan.
oldal
2500 Ft
Fordította: Tolvaj Zoltán
,,A világ valóban beteg. Erőszakhullám söpör rajta végig, akár egy vírus, és mindenkit megfertőz, aki kapcsolatba kerül vele." Egy forró nyári napon Elena Blanco felügyelő, a Speciális...
Fordította: Pejkov Boján
Még egy tiszteletes jóravaló lánya is hibázhat olykor... Charlotte Lamb pedig súlyos árat fizet egyetlen zabolátlan pillanatért. Hogy elkerülje a kíváncsiskodó és pletykára éhes ismerősök...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ