kiadvány oldalanként
Romantikus regények
Romantikus regények
A kifinomult, kedves és intelligens Lady Iris Jordan a rettegett bűnszervezet, a Káosz Urainak fogságába esik. A szabadulásához a segítség pedig onnan érkezik, ahonnan a legkevésbé sem várná. Dyemore hercegének legfontosabb célja, hogy beépüljön a Káosz Urai közé, és belülről pusztítsa el a szervezetet. Nincs ínyére, hogy az értékes idejét hölgyek megmentésével töltse. Most azonban, hogy a nagyurak mindkettőjüket meg akarják ölni, úgy gondolja, az lenne a legbölcsebb, ha feleségül venné Lady Jordant. Azzal azonban nem számol, hogy a végső szabaduláshoz nemcsak a gonosztevőkkel, hanem a saját démonjaival is meg kell küzdenie.
330 oldal
3690 Ft
Lane Driscoll rémálmaiban egy idegen férfi elől menekül. Amikor aztán világos nappal, az utcán is összefut egy ismeretlennel, aki éppen úgy néz ki, mint a férfi az álmaiból, úgy dönt, hogy elhagyja szülővárosát. Lane a gyönyörű Mystic Creekben keres menedéket, ahol a helyi parfümériában helyezkedik el. Bár először jár a környéken, egy jóképű vásárlónak mégis ismerősnek tűnik. Amikor Jonas Sterling, a helyi pszichológus hosszú évek után találkozik a volt barátnőjével, nem hisz a szemének. Döbbenete pedig csak fokozódik, amikor kiderül, a nő számára ő teljesen ismeretlen. Ilyen hasonlóság azonban nem lehet a véletlen műve. Jonas nyomozni kezd, és csakhamar rájön a rejtély megoldására.
410 oldal
3990 Ft
Laura Callaway mindennap Cornwall szélfútta szikláit járja, és a zátonyra futott hajókról partra sodort kincseket gyűjti. Amikor egy különös akcentussal beszélő, sebesült férfit talál a vad szirteken, elhatározza, hogy a nagybátyja otthonában fogja ápolni, amíg fel nem épül. Ám a rejtélyes idegen furcsamód titkolja a múltját. Vajon kibírja-e a kettejük között szövődő vonzalom a falubeliek - és Laura - gyanakvását? Hazatalál-e a cornwalli hajótörött, és megtalálja-e mellette Laura az igazi otthonát?
384 oldal
3990 Ft
Perzselő, szellemes, szenvedélyes... egyszerűen tökéletes! -- Eloisa James, a New York Times bestsellerszerzője Az önfejű újságíró, Verity Lovelace minden követ megmozgat annak érdekében, hogy megoldja a londoni arisztokráciát foglalkoztató legújabb rejtélyt. Ezért még arra is képes, hogy lemerészkedjen a város csatornarendszerébe. És pontosan ez az a hely, ahol rátalál Maxwell grófjának eltűnt örökösére, Malcom Northra. A férfi, akit még gyerekkorában raboltak el az otthonából, elégedett az életével, amelyet önerőből épített fel, és egyáltalán nem óhajtja elfoglalni az őt megillető helyet az előkelő társaságban. Miután azonban Verity a címlapon leplezi le a kilétét, Malcom kincsvadászból hirtelen a lányos apák célpontjává válik. A férfi pedig egyetlen módot lát arra, hogy távol tartsa magától az elsőbálozókat: megkéri Verityt, hogy tegyen úgy, mintha házasok lennének. Végül is miatta került ebbe a helyzetbe...
350 oldal
3990 Ft
Miután a bizalmatlan, irigylésre méltóan gazdag, ám igazi nőfaló hírében álló Greycourt herceg anyja megözvegyül, a herceg megismerkedik a mostohaapja temetését intéző hölggyel. A legnagyobb meglepetésére azonnal közel érzi magát Beatrice-hez, ezért teljesíti anyja kérését, hogy készítse fel a közvetlen, ám az etikettet nem ismerő lányt az első báljára. Ahogy Beatrice egyre jobban megismeri a herceget, egyre nehezebbé válik számára tartani az illő távolságot a férfitól. Amikor pedig a Greycourt a lány családi titkaiba üti az orrát, Beatrice-nek el kell döntenie, merre halad a kapcsolatuk...
336 oldal
3690 Ft
Emmaline Nealnek egy randipartnerre van szüksége, mégpedig sürgősen. Csak egy rövid időre, hogy túlélje a volt vőlegénye esküvőjét. De a hétszáztizenöt lakosú Manningsportban nem áll minden sarkon egy alkalmas fiatalember. Az egyetlen, aki szóba jöhet Jack Holland, a helyi szívtipró, aki normális esetben szóba sem állna egy olyan nővel, mint Em. Egy szenvedélyesen átmulatott éjszaka azonban sok mindent megváltoztat.
400 oldal
3990 Ft
A kiváló íjász, Gregor MacGregor kulcsfontosságú szerepet tölt be Robert the Bruce rettegett fantomseregében. Egy küldetés során azonban felismerik, és ezzel nemcsak a saját, de a társai élete is veszélybe kerül. A férfi így arra kényszerül, hogy egy időre hazatérjen az otthonába, és eltűnjön szem elől. Ám odahaza nem a vágyott béke, hanem újabb küzdelem várja: az időközben kívánatos ifjú hölggyé cseperedett gyámlányának, Cate of Lochmabennek ugyanis feltett szándéka, hogy elcsábítja a harcost, és elnyeri a szívét. De vajon sikerül-e elérnie a célját, mielőtt veszélybe kerülnének, és örökre közéjük állna a titok: hogy ki is Cate valójában?
416 oldal
3990 Ft
A veszély karmai elől... Bátor, merész és lefegyverzően jóképű. Hugh Fitzroy, Kyle hercege a király titkos fegyvere, akit a Káosz Urainak legyőzésére küldtek, egy londoni sikátorban azonban mégis ő szorul védelemre. Egy rejtélyes alak egy férfi merészségével és egy nő kecsességével száll szembe az orgyilkosokkal. ...a vágy markába Magabiztos, okos és független. Alf a legkevésbé sem védtelen nő; nappal álruhát ölt, információkkal és titkokkal kereskedik, hogy St. Giles utcáin életben maradjon, éjszaka pedig ő a városrész hírhedt kísértete, az álarcos igazságosztó. A csábításnak azonban még ő sem tud ellenállni.
350 oldal
3690 Ft
Erin De Laney abban a reményben érkezik Mystic Creekbe, hogy seriffhelyettesként a helyi rendőrőrsön majd ismét beleszeret válaszott szakmájába, a bűnüldözésbe. Tervei azonban kudarcot vallanak, és egyhamar a nagybátyja marhatenyésztő birtokán találja magát. És nem ez az egyetlen meglepetés, amit a varázslatos kisváros tartogat a nő számára; a siket cowboy, Wyatt Fitzgerald mintha arra született volna, hogy felnyissa Erin szemét és szívét.
448 oldal
4290 Ft
A királyi haditengerészet tisztjeként Lord Fexton számtalan veszéllyel nézett szembe, és hosszú éveket raboskodott, azon az estén mégis inkább egy lángoló gálya fedélzetén lenne, mint a bálteremben, ahol csak idő kérdése, hogy valaki felelősségre vonja a múltban meghozott döntéseiért. A sötét hajú szépség, Kendra Douglas mögött összesúgnak az egybegyűltek. A nő felbukkanása az estélyen felér egy botránnyal, pontosan ezért kéri táncra Lucas. És ezért segít a nőnek a későbbiekben, hogy az visszaszerezze jó hírét és szeretett fiát.
304 oldal
3690 Ft
Fordította: Tolvaj Zoltán
,,A világ valóban beteg. Erőszakhullám söpör rajta végig, akár egy vírus, és mindenkit megfertőz, aki kapcsolatba kerül vele." Egy forró nyári napon Elena Blanco felügyelő, a Speciális...
Fordította: Pejkov Boján
Még egy tiszteletes jóravaló lánya is hibázhat olykor... Charlotte Lamb pedig súlyos árat fizet egyetlen zabolátlan pillanatért. Hogy elkerülje a kíváncsiskodó és pletykára éhes ismerősök...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ