kiadvány oldalanként
Nicholas Sparks művei
Nicholas Sparks művei
A tengerészgyalogságtól leszerelt Logan Thibault a fél országot átszelő, Coloradótól Észak-Karolináig tartó gyaloglással igyekszik szabadulni az iraki háború nyomasztó emlékétől. Útjának azonban a lelki megtisztuláson kívül más célja is van: egy lányt keres, akinek a fényképére a háború zűrzavarában bukkant. A képet megtartotta, és ettől kezdve rámosolygott a szerencse, előbb a pókerben, majd a harctéren is, minden veszélyhelyzetből sértetlenül került ki. Osztagában az a szóbeszéd járta, hogy különleges erő védi. És ez talán így is volt... A fénykép keveset árul el a lány kilétéről, de az a kevés nyom egy Hampton nevű észak-karolinai kisvárosba vezet, ahová Logan hosszú, kalandos út után érkezik meg. Némi keresgélés után rátalál a gyermekét egyedül nevelő fiatalasszonyra, Elizabethre, akinek arcát már oly régóta ismeri...
360 oldal
3290 Ft
A fiatalon megözvegyült Julie egy kisvárosban lakik, ahol az emberek jóformán mindent tudnak egymásról. Hűséges társa Singer, a dán dog, akit elhunyt férjétől, Jimtől kapott ajándékba. A nehéz időkben a barátok féltő gondoskodással veszik körül Julie-t, és egyikük, Mike titokban gyöngéd érzelmeket táplál iránta. Amikor a fiatal özvegy megismerkedik a jóképű és gáláns mérnökkel, Richarddal, aki csak nemrég költözött a városba, úgy tűnik, minden esélye megvan arra, hogy ismét boldog legyen, miközben Mike úgy érzi: ha most nem lép a tettek mezejére, minden reménye szertefoszlik. Vajon melyikük nyeri el végül Julie szerelmét? Ki kerül ki győztesen a titokzatos idegen és a városlakók körében közkedvelt férfi párviadalából? Miféle veszély fenyegeti a fiatalokat és nehezen megtalált boldogságukat? Nicholas Sparks izgalmas, romantikus regénye megmutatja, az élet mennyire rövid, és elég egy pillanat ahhoz, hogy minden megváltozzon.
560 oldal
3990 Ft
Russell Greennek mindene megvan: boldogan él a feleségével meg a hatéves kislányával, és a munkájában is sikeres. Az élete azonban szinte észrevétlenül a visszájára fordul, amikor ott kell hagynia jól fizető munkahelyét, és arra kényszerül, hogy önálló vállalkozásba fogjon. A változás olyan fordulatokat hoz a család sorsában, amelyek jóvátehetetlenül megváltoztatják a mindennapjaikat. Russell kezdetben azt hiszi, csak a házasságát veszítheti el, de amikor azzal szembesül, hogy az eddig szeretett nő a gyermekét is elszakítaná tőle, végképp úgy érzi, mintha kihúzták volna a lába alól a talajt. Ám egyelőre neki magának kell ellátnia a lányát, be kell indítania a saját cégét, és helyt kell állnia egy keménynek ígérkező válóper közepette is, így nem teheti meg, hogy lent ragadjon a mélyben. Jó oka van arra, hogy küzdjön, hogy ne adja fel: a lánya. Nicholas Sparks regénye egy férfi felnőtté válásának történetét örökíti meg. Azt a kétségekkel teli folyamatot, ahogy az ember képes átvészelni a legrosszabb időszakokat, ahogy képes megtanulni a szeretet nyelvét, ahogy tragédiákat és csodálatos pillanatokat megélve készen áll egy igazabb életre.
568 oldal
3990 Ft
Senki sem tudja, honnan, de egy nap gyönyörű nő érkezik Southportba, a tengerparti kisvárosba. A zárkózott fiatalasszony számára ez a hely többet jelent holmi átmeneti állomásnál. Katie-nek ez a városka valódi menedék. Szörnyű emlékek űzték idáig, és a túlélése érdekében csak remélni tudja, hogy új életét titokban tarthatja. Legalább az előtt a bizonyos férfi előtt. Egyetlen módon lehet biztonságban: ha senkivel sem barátkozik, és főként senkit sem enged közel magához... Ám az önkéntes száműzetésbe vonult nő képtelen erre, és szép lassan megnyílik két ember előtt: az egyik a mindig váratlanul, szinte a semmiből előbukkanó szomszédasszonya, Jo, akiben őszinte barátra lel, a másik pedig Alex, a gyermekeit egyedül nevelő özvegyember. Ahogy Katie érzelmei elmélyülnek a férfi iránt, múltjának sötét árnyai egyre közelebbről fenyegetik e törékeny boldogságot... Nicholas Sparks regénye a legelemibb emberi érzelmeket helyezi előtérbe, ám ezúttal üzenete mindennél egyértelműbb: az élet viharaiban a szerelem az egyetlen valódi menedék.
352 oldal
3490 Ft
A jóképű, biztos egzisztenciával rendelkező Travis Parker megrögzött agglegény: szabadidejében vízi sportoknak hódol, a barátaival találkozik, vagy éppen a nagyvilágban utazgat. Első látásra úgy tűnik, könnyedén veszi az életet - és a nőket is: elég gyakran váltogatja a barátnőit. Egy nap azonban új lakó költözik a szomszédos házba, a fiatal és csinos Gabby. A nő sok mindenben az ellentéte, de a párkapcsolatok terén biztosan különböznek egymástól: alig várja, hogy a barátja feleségül kérje, és családot alapítsanak. Travis és Gabby az életmódjuk miatt azonban nehezen férnek meg egymás mellett. A nő egy kimerítő hét után úgy dönt, rendreutasítja az éjszaka hangosan zenét hallgató szomszédját. Dühösen átmegy hozzá, hogy leteremtse, de minden másként alakul, mint ahogy eltervezte... Nicholas Sparks (Engem láss!, Mindig van holnap, Eltékozolt évek) megható, ugyanakkor elgondolkodtató regényében egy sorsdöntő kérdés előtt álló ember lelki küzdelméről olvashatunk, akinek arra kell megtalálnia a választ, hogy meddig hajlandó elmenni a szeretet nevében.
280 oldal
2990 Ft
A szerető férj és odaadó apa, Miles Ryan harmonikus élete semmivé foszlott azon a napon, amikor a felesége meghalt egy cserbenhagyásos balesetben. Noha továbbra is minden reggel felkel, hogy gondoskodjék a kisfiáról, és elvégezze seriffhelyettesi feladatait, mégis fásult, reménytelen sötétségben él. Egy nap azonban találkozik Sarah Andrewszal, fia tanítónőjével, aki egy kiábrándító házasság után próbálja újraépíteni az életét, és a két fiatal egymásba szeret. A szerelem, amelyről már azt hitték, soha többé nem lesz részük benne, lassan enyhíteni kezdi a múlt fájdalmait. Ám hamarosan rádöbbennek, hogy szerelmükön kívül valami más is összefűzi őket - egy félelmetes titok, amely kemény próbatétel elé állítja mindkettejüket. Nicholas Sparks (Szerelmünk lapjai, Az utolsó dal, Üzenet a palackban) lebilincselően izgalmas, megindító története egy pár újra meglelt boldogságáról mesél, valamint egy kegyetlen titokról, amely örökre e boldogság útjába állhat.
344 oldal
2990 Ft
Colin és Maria útja egy éjjel, a szakadó esőben keresztezi egymást. Olyanok, akár a tűz és a víz: a fiú megannyi rossz döntése, erőszakkal teli múltja után keményen küzd, hogy a helyes úton maradjon, a lány azonban le sem tért róla: maga a megtestesült józanság, mértékletesség, és szinte csak a munkájának él. A viharos, váratlan találkozás mindkettejük sorsát megpecsételi, és hamarosan rájönnek: egész életükben másra sem vágytak, csak egymásra. Bimbózó szerelmüket azonban igencsak próbára teszi, amikor felbukkan valaki Maria múltjából. Fenyegető üzenetei fenekestül felforgatják a két fiatal mindennapjait. Vajon ily nehéz időkben is képesek megőrizni szerelmüket, vagy a bosszú lángjai elemésztik a kettejük között kialakult köteléket? Nicholas Sparks legújabb, mély érzelmekkel és borzongással teli regényének lapjain egy férfi és egy nő egymásra találásának lehetünk a tanúi, összefonódó sorsukban lépten-nyomon megmutatkozik a szeretet, a szerelem és az összetartás ereje. Maria és Colin pedig arra is ráébred: ahhoz, hogy a másik fél valódi énjét megismerjük, a szemünk helyett a szívünkkel kell látnunk.
576 oldal
3990 Ft
Az elvált Steve a nyári szünidőt gyermekeivel tölti tengerparti házában. Jonah, a kisfia boldog, hogy újra együtt lehetnek, de Ronnie, a nagylány, aki három éve nem áll szóba az apjával, megbántva és csalódottnak érzi magát a kényszerű utazás miatt. Azonban az apja embersége, a kettejüket összekötő zenei tehetség, egy dal és egy titok segíti őket abban, hogy újra egymásra találhassanak, és egy jóképű srác is feltűnik a színen... A megrázó, mégis csodaszép történetet baljós sejtelmek, boldog és kétségekkel teli pillanatok és közössé váló álmok alakítják. Nicholas Sparks Az utolsó dalban két ember történetét meséli el, és szívhez szólóan ír a kamaszkor megannyi nyűgéről, a barátságról, az első szerelem öröméről és fájdalmáról, az egymás iránt érzett feltétlen szeretetről.
448 oldal
3490 Ft
,,Tudom, hogy nincs bennem semmi különös. Az átlagemberek átlagéletét élem. Nem alkottam semmi emlékezeteset, nevem hamarosan homályba vész, de tiszta szívből, igaz szerelemmel szerettem valakit, és ez nekem teljesen elég..."
A mű a végtelen szerelem szívszorítóan gyengéd története. 1946-ban Észak-Karolinában kezdődik, amikor Noah Calhoun visszatér a második világháborúból. A harmincegy éves férfi, miközben megpróbálja birtokát felvirágoztatni, folyton egy gyönyörű lányra gondol, akivel tizennégy évvel korábban találkozott, és akit eddig mindenkinél jobban szeretett. Az emlékeinek él, egészen addig, amíg
a lány meg nem érkezik a városba. Mi történt velük az elmúlt években, és hogyan alakul további életük? Mindezt megtudhatjuk e páratlanul szép, mesterien szőtt, megrendítő és igaz szerelmesregény lapjairól.
192 oldal
2990 Ft
Theresa Osborne, a kamasz fiát egyedül nevelő tehetséges újságírónő egy tengerparti üdülőhelyen nyaral, amikor egyik reggel egy palackra lesz figyelmes, amelyet a tenger vetett partra. A palack azonban nem egy hajótörésről ad hírt; és nem is az a célja, hogy a tengeráramlatokról szolgáltasson adatokat. Egy titokzatos üzenet rejlik benne... Miután elolvassa a palackba zárt üzenetet, Theresán ellenállhatatlan kíváncsiság lesz úrrá: mindenáron meg akarja tudni, vajon ki írhatta a gyönyörű szerelmes levelet egy bizonyos Catherine-nek. A dolog nem hagyja nyugodni, míg végül megismerkedik a palackpostát küldő férfival, Garrett-tel. A találkozásuk szerelem első látásra, amit azonban beárnyékol Garrett múltja és Theresa jelene, alakuló karrierje, amelyet nem szívesen adna fel... Nicholas Sparks titokzatos és megható történetében egy férfi és egy nő egymást keresztező útját követheti nyomon az olvasó.
320 oldal
2990 Ft
Fordította: Tolvaj Zoltán
,,A világ valóban beteg. Erőszakhullám söpör rajta végig, akár egy vírus, és mindenkit megfertőz, aki kapcsolatba kerül vele." Egy forró nyári napon Elena Blanco felügyelő, a Speciális...
Fordította: Pejkov Boján
Még egy tiszteletes jóravaló lánya is hibázhat olykor... Charlotte Lamb pedig súlyos árat fizet egyetlen zabolátlan pillanatért. Hogy elkerülje a kíváncsiskodó és pletykára éhes ismerősök...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ