 A csendestárs blogturné - Szembetűnő blogja
(kiadvány: A csendestárs)
Madeline Hunter legújabb regényében két elszánt akarat feszül egymásnak, hogy aztán az egymás iránt érzett vágy, az egyre mélyülő érzelmek és a múlt titkainak útvesztőjében megleljék az egymáshoz vezető utat. "Legyünk őszinték és gyakorlatiasak, ahogy kívánta. Ön nem egy szépség, ezt ön is elismerte. Egy férfi romantikus érdeklődését a modora csak lelohasztja, mint ahogy az is, hogy nyíltan beszél. Önfejű és olykor házsártos. Röviden: jó oka, sőt több oka is van annak, hogy pártában maradt." "Képzelj el egy olyan monoton hangot, mint a légyzümmögés. Az előre megjósolható szavakat olyan lelkesedéssel ejtette ki, mint egy iskolás fiú a bemagolt leckét. Félbeszakítottam, és ragaszkodtam hozzá, hogy ne színleljünk több érzelmet, mint amennyit bármelyikünk valaha is érzett." Újabb utazást tettem a történelmi romantikusok tengerén, az "olyan" történelmi romantikusokén. Néha bekattan egy műfaj, amit egyszerűen szeretni akarok. Az egész az Egy hölgy sosem enged kapcsán kezdődött, jó fél éve. Akkor ismerkedtem meg az irodalomnak ezzel a "tizennyolcpluszos" vonallal is rendelkező szegmensével. Akkor az a könyv nem egészen győzött meg, leginkább amiatt, mert a történelmi hűséget nem egészen érzékeltem pontosnak, hogy úgy mondjam: inkább csak a körítésnek bizonyult számomra. Különösen hangozhat, de annak ellenére, hogy nem győzött meg, valamivel mégis megfogott a könyv. Így most, A csendestárs megjelenésének kapcsán döntöttem úgy, hogy készen állok az újabb megmérettetésre. Kíváncsi voltam, hogy egy újabb, számomra nem ismert írónő és egy izgalmas történetet ígérő fülszöveg áttöri-e végre a falat... "— Miért gondolná, hogy bántódásom eshet? Lehet, hogy csak körbejárom a birtokot, és semmi több. Mrs. Norriston szégyenlősen lesütötte a szemét. — Lehet, hogy elejtettem, hogy egy találkozón van. Elképzelhető, hogy megemlítettem, hogy csempészekkel kell beszélgetnie. Ez a férfi rám ijesztett, és nem tudtam kibújni a válasz alól. — Ugyan már, Mrs. Norriston, nem kellett volna elmondania, mi járatban vagyok. Attól sem kellett volna megijednie, hogy egy férfinak olyan szerencséje volt, hogy történetesen egy lord örököseként született. Csak azért mondta, hogy veszélyben vagyok, hogy elérje, amit akar." "Ha egy gróf arra fecsérli az idejét, hogy egy nővel sétáljon, akkor ennek a nőnek kutya kötelessége kideríteni, miért teszi ezt."
"— A szavát kell adnia, hogy senkinek sem ismétli el, amit mondok. Nem kockáztathatom meg, hogy egy hivatalos személy tudomást szerezzen erről, és... — Nő létére, akinek én teszek szívességet azzal, hogy találkozom vele, még magának vannak feltételei?" A kötet hiányosságát és a történettől való távolmaradásom tehát talán ebben látom: a karakterek nem kiforrt, élő létezők, hanem sematikusak. Ez pedig csak növelte bennem a már fent említett körítés-célzatot, vagyis, hogy maga a történet egy hatalmas, céltalan előjátéka néhány jól sikerült, mámoros éjszakának. Pedig nyilván ez csak féligazság, mert elvitathatatlan a könyvtől a komikus szituációk, humoros beszólások, a szerelem és a szenvedély jelenléte. Mi több: utóbbi - lényegében nagyon helyesen - a kötet legnagyobb erőssége. Itt mindössze az történhetett, hogy nem vártam, hogy ez így fog történni, és a magam részéről több teret engedtem volna az érzelmek megélésének és a történetiségnek. Felteszem, picit más, párhuzamos pályán haladtam/haladhattam a regényhez képest. "Nincs olyan törvény, amely kimondja, hogy egy nőnek nem lehet jó szeme a művészethez."
"— Mrs. Norriston tévedésből engedte be, úgyhogy kérem, távozzon — mondta Emma. — Van valami, amit előbb el kell mondanom. — Gyakran előfordul, hogy jobb, ha nem mondják el azt, amit el kell mondani. Biztos vagyok benne, hogy ugyanez a helyzet azokkal a szavakkal is, amelyeket épp most képtelen magában tartani." 2015-12-01 15:08:05
|
 |
|
