A csendestárs blogturné - Kristina blogja
(kiadvány: A csendestárs)

Emma apja tulajdona volt London egyik híresebb aukciós háza, ő is értékesítette és osztályozta a művészeti cikkeket. A nemesek megbíztak tudásában és őszinteségében, rengeteg pénzt és bizalmat fektettek be az üzletébe. Emmát és bátyját Robertet, apjuk számos beszerző útjára magával vitte és átadta nekik tudását. Ám mikor Robert eltűnt egy utazás során, se Emma, se édesapjuk nem fogadták el halálának hírét. 
Édesapja halála után Emma magára maradt, nyakába szakad az aukciós ház, és hiába rendelkezik a megfelelő tudással, mely sikerre viheti, nő létére különböző módszerekhez kell folyamodnia, hogy megvigyázhassa bátyja örökségét, míg az haza nem érkezik. Ám egy minden lépben kanál csendestárs megnehezíti a dolgát. Nem várt dolgok bukkannak fel egy idő után, csempészet, kémkedés, ráadásul egy nemes is olyan ajánlattal áll elő, hogy legyen a szeretője.

Maga a történet tetszett, mert nem lerágott csont érzetét keltette. Az akkori felfogás szerint nemesember sem foglalkozhatott volna aukciósház vezetésével, nem hogy egy húszas éveiben járó nő. Mégis mindketten részt vettek az üzleti ügyekben, még ha ezzel zavarták is egymás tervét. Darius csendestársként próbálta igazgatni az üzletet, míg Emma titokban mozgatta a háttérből a szálakat. 

Emma olyan hősnő, aki bár keménynek mutatja magát, mégis beismeri mikor segítségre van szüksége. Tetszett, hogy gondolkodása racionális volt a legtöbb esetben, és könnyen kedvelhető, bár kissé zárkózott hölgy benyomását keltette. Darius pedig tipikusan az a pasi, aki után minden hölgy sóhajt, még akkor is, ha néha legszívesebben jól fenéken lehetne billenteni kissé dölyfös stílusa miatt.

Mellékszereplők közül Cassandra és Ambury karakterei érdekeltek legjobban, amikor pedig megtudtam, hogy ők ketten lesznek a sorozat következő részének főszereplői, azonnal vad vigyor került az arcomra. Cassandra botrányos múltjával és Ambury lehengerlő stílusával garantálják a szórakozást.  

Mindenből volt benne, amit szeretek a történelmi romantikus könyvekben, csak épp kevesebb mennyiségben. Volt benne izgalom, romantika, szenvedély, de mindből leginkább a könyv végére jutott a legtöbb, ezért kicsit lassabban rázódtam bele a történetbe.

A legtöbb jelenet az aukciósházra, vagy a művészetre épül a könyv első felében, amitől érdekes volt, hiszen eddig még nem volt alkalmam hasonló történethez. Persze jobban örültem volna, ha a pénzügyi dolgok és az irányítás helyett hamarabb egymásnak ugrottak volna a főszereplők. :D
De persze, így is jól szórakoztam azon, hogy hogyan próbálták egymást túlszárnyalni elmés megjegyzéseikkel. Az olyan helyzetek mindig vigyort csalnak az arcomra, mikor a két főszereplő ellenségesen viselkedik, valahogy nagyobb lesz az első csók csattanásának is a hangja. ;) 

http://kristinablogja.blogspot.hu/2015/11/madeline-hunter-csendestars.html

2015-12-01 15:21:54
Fordította: Fügedi Tímea
Amikor Wren rájön, hogy a vőlegénye másba szerelmes, úgy érzi, a meghasadt szíve sosem forr össze többé. Wren azt reméli, hogy az apja és a mostohaanyja indianai farmján töltött nyár majd...
Fordította: Tóth Bálint Péter
A szerelem istene végre méltó ellenfelére talált? Pszükhé, a mükénéi királylány születésekor vészterhes jóslatot kap: majdan legyőzi azt a rémet, amelytől még az istenek is tartanak....
Fordította: Kajsza Krisztina
Nincs holttest? Nincs nyom? Bűntény sincs? Ez a vasárnap is ugyanolyan, mint a többi. Niall és Eden kirándulni megy, hosszan kocsikázik a környéken, és hazafelé megáll a helyi szupermarketnél....
Fordította: Gieler Gyöngyi
A Padavano nővérek nem csupán testvérek, hanem egymás legjobb barátnői is, akik érzelmekkel és energiával töltik meg az 1980-as évek Chicagójának egy színes szegletében álló házukat....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ