Nyári fuvallat a Holdpont magazin oldalán
(kiadvány: Nyári fuvallat)

Itt az újabb Mary Alice Monroe regény, a trilógia második része. Újra elmerülhetünk a tengerparti nyaralóban életüket rendbehozni igyekvő testvérek kalandjaiban.

 

 

A regénysorozat első részében már megismerhettük a három féltestvért, akiknek az apai nagymamájuk úgy próbálja őket felnőttként újra összehozni, hogy meghívja őket tengerparti nyaralójába a nyárra.

 

Először nehezen állnak kötélnek, mindhármuknak van egy élete, amit nehéz hátrahagyniuk, de aztán rájönnek, hogy ez remek lehetőség, hogy elgondolkodjanak azon, merre is tartanak tulajdonképpen és egymás segítségével rendbe is hozzák a dolgaikat.

Dora a legidősebb, autista kisfiával épp a válása közepén van, Carson önálló és független, épp elvesztette az állását, Harper pedig a legkisebb, az anyai, családi elvárások hálójából igyekszik szabadulni.

 

A Nyári fuvallatban Dora áll a középpontban, a lestrapált anya, aki nem meri másra hagyni gyermekét és válása közben próbálja megtalálni, ki is ő valójában. Eddig mindig feláldozta önmagát férjéért és gyermekéért, de lassan rájön, hogy erős akarata van, mely bármely helyzetben talpra állítja. Ebben segítik őt testvérei is, akik mindent megtesznek érte, és nagyanyja, aki bölcsen figyeli őket, időnként besegítve tanácsaival.

 

Monroe az első kötetben megismert élvezetes stílusban követi az eseményeket, igazi, nőknek való történetet ír, melyben az érzelmeken, lelki változásokon van a hangsúly. A három testvér élete, sorsa minden nőhöz közel állhat, aki az elvárások ellenére próbálja megtalálni önmagát, saját útját és saját igényeit.

http://holdpont.hu/2016/04/vas%C3%A1rnap/content/mary-alice-monroe-ny%C3%A1ri-fuvallat
2016-04-18 10:39:05
Fordította: Fügedi Tímea
Amikor Wren rájön, hogy a vőlegénye másba szerelmes, úgy érzi, a meghasadt szíve sosem forr össze többé. Wren azt reméli, hogy az apja és a mostohaanyja indianai farmján töltött nyár majd...
Fordította: Tóth Bálint Péter
A szerelem istene végre méltó ellenfelére talált? Pszükhé, a mükénéi királylány születésekor vészterhes jóslatot kap: majdan legyőzi azt a rémet, amelytől még az istenek is tartanak....
Fordította: Kajsza Krisztina
Nincs holttest? Nincs nyom? Bűntény sincs? Ez a vasárnap is ugyanolyan, mint a többi. Niall és Eden kirándulni megy, hosszan kocsikázik a környéken, és hazafelé megáll a helyi szupermarketnél....
Fordította: Gieler Gyöngyi
A Padavano nővérek nem csupán testvérek, hanem egymás legjobb barátnői is, akik érzelmekkel és energiával töltik meg az 1980-as évek Chicagójának egy színes szegletében álló házukat....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ