Sorsok szőttese ajánlója - Milyen könyvet olvassak?
(kiadvány: Sorsok szőttese)
Ahogy haladunk előre az időben, saját magamon tapasztalom, hogy nagyon könnyen a megszokásoknak él az ember, és egyre kevésbé nyitott az újításokra, mint korábban. Cecilia mint motivációs szónok, nagyon sok embert ösztönöz, sok embernek segít túllépnie önmagán, mégis a saját élete ha nem is romokban hever, de építésre szorul. Hiába tud egy hatalmas tömeget motiválni, az életébe nem képes átépíteni az általa tanítottakat, és legjobb barátnője halála után ráébred, addig kell cselekednie, míg van ideje...

A könyv egyik fő mondanivalója az elmúlás, és a hozzá kapcsolódó lelki vívódás, az elvesztegetett idő, amit már nem lehet visszahozni. Persze sosincs késő lépni, amit Cecilia meg is tesz, hátrahagyja egy időre a munkáját, eladja az otthonát, és bevállalja, hogy 3 idegennel költözik össze. Mind a négyen más természetűek, de ebből fakadóan mindannyian tudnak tanítani valamit a másiknak.
Érdekes és elgondolkodtató látni a mindannyiuk életútját, és azt, hogy bár lépniük kéne, egyikük sem mer, inkább marad a dolgos mindennapokban, és csak álmodozik a változásról...
Cecilia érkezése felkavarja az álló vizet, és közösen egy nagy kalandra szánják el magukat, ami komoly változást idéz elő az életükben.
Nagyon szeretem az effajta regényeket, mert ráébreszti az embert, hogy miként is kellene élnie a napjait, és rávilágít az igazi értékre. Ez olyan, mikor az ember tudja mi lenne a helyes, hogyan kéne cselekedni, mégis annyira alap, hogy meg is feledkezik róla, amíg nem emlékeztetik újra. :)
Nagyon élveztem a köztük kialakult barátság és az együttélés pillanatait, picit úgy éreztem magam, mintha visszarepült volna az idő kereke, és a koleszos éveim felelevenedtek volna. Imádtam azokat az esti beszélgetéseket, amikor mélységesen megnyíltunk egymásnak, és a kalandos nappalokat, amikor a szertelen fiatalságunké volt a főszerep. Igaz, ők négyen egy idősebb korosztály, mégis könnyen azonosultam velük, és imádtam minden percét. :)

Persze nem csak boldog pillanatok voltak, hiszen az élet azért nehezebb napokat is tartogat az ember számára, elárulom, rég ejtettem ennyi könnycseppet, és megviselt szembesülni az elmúlással...
Ők négyen egy felejthetetlen csapatot alkotnak, és bátorságuk példaképe lehet mindannyiunkat! :)
Nagyon jó választás volt ezt a könyvet kézbe venni, bár azért a General Press Kiadó számomra egy biztosítékot is jelent, ami a minőségi idővel egyenlő! Ezúton is köszönöm Nektek ezeket a kellemes, és alkalmanként elgondolkodtató perceket! :)
2016-05-05 13:47:37
Fordította: Tóth Bálint Péter
A szerelem istene végre méltó ellenfelére talált? Pszükhé, a mükénéi királylány születésekor vészterhes jóslatot kap: majdan legyőzi azt a rémet, amelytől még az istenek is tartanak....
Fordította: Pejkov Boján
Izgalmas, üde és észvesztően humoros elsőkrimis bemutatkozás egy csapat detektívvé avanzsáló kismamáról. Alice és a párja, Joe számára az álmos kis falu, Penton ideális helynek tűnik...
Fordította: Gieler Gyöngyi
A Padavano nővérek nem csupán testvérek, hanem egymás legjobb barátnői is, akik érzelmekkel és energiával töltik meg az 1980-as évek Chicagójának egy színes szegletében álló házukat....
Fordította: Tolvaj Zoltán
,,A világ valóban beteg. Erőszakhullám söpör rajta végig, akár egy vírus, és mindenkit megfertőz, aki kapcsolatba kerül vele." Egy forró nyári napon Elena Blanco felügyelő, a Speciális...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ