A megindító történet nehéz témákat dolgoz fel, kisiklott élethelyzetben lévő emberek küzdelmét mutatja be, harcaikat a mindennapokkal, küzdelmüket egy boldogabb jelenért. 

Willnek és Hannah-nak egyaránt meg kell birkózniuk a múlt árnyaival és a jelen nehézségeivel. Azzal nem árulok el semmit, hogy Will elveszíti a kisfiát, hiszen a történet kezdetekor Freddie már nem él, Will napjai pedig emlékezéssel, önváddal telnek, próbál nem beleőrülni a fájdalmába. Még az íráshoz sem tud menekülni, mert elhagyta az ihlete, azóta nem írt semmit. New York remek hely ahhoz, hogy a sok ember között láthatatlanná váljon, ne kelljen kapcsolatokat teremtenie, és így egyik nap telik a másik után, az ügynökén kívül nem beszél senkivel. Mígnem egyik nap értesítik az idősek otthonából, hogy édesapját ki kell költöztetnie, mert verekedésbe keveredett. A nyolcvanéves Jacob, az öreg indián nagyon tetszett nekem. Időskori feledékenységben szenvedett, de pár évvel azelőtt elhunyt feleségét, Will édesanyját nem tudta elfeledni. Azt azonban igen, hogy mi történt Freddie-vel, és Will végig kétségek között vergődött, hogy melyik megoldás lenne a megfelelőbb. Ha minden egyes alkalommal elmondja az apjának az igazságot, vagy ha úgy tesz, mintha Freddie csak elutazott volna.

Will emlékeiben gyermekkora szörnyű volt, mert bár apja próbálta megvédeni édesanyjától, az ő Angelinájától és annak démonaitól, nem sikerült úgy, ahogy kellett volna, talán az Angelina iránt érzett szerelme és szeretete háttérbe szorította a józan ítélőképességét, és nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni, hogy fia boldogtalan, elkeseredett, magányos. Ezért ment el Will New Yorkba, és egy életen át gyűlölte az anyját.

Hannah-t  egy bájos, kedves nőnek láttam, aki minden reménytelen kutyát befogad, imádja az otthona körüli környezet szépségét, szabad ideje nagy részében az erdőt járja, de mégis állandó nyugtalanság gyötri. Egy tragédia, egy terhes örökség nem hagyja nyugodni, és akkor még nagyobbik fia Galen miatt is aggódnia kell. Will édesapjával, Jacobbal nagyon szeretetteljes kapcsolat alakul ki közöttük, megható volt, ahogyan az idős férfit terelgette, gondozgatta, barátjául fogadta. Házassága hatalmas kudarca, és a fiával történtek ellenére egy csupaszív, szeretettel teli nő volt.

A szerelem is megjelent ebben a szép történetben, bár nem volt könnyű dolga, mert ez a két ember eléggé boldogtalan volt ahhoz, hogy egy ilyen érzésre ne legyenek nyitottak.  De aki ismeri a szerelmet, tudja, nem számít neki se hely, se életkor, sem lehetetlen helyzet. 

Ez a könyv ennek a két sérült családnak a boldogságkereséséről, megnyugvásáról szólt, félúton a boldogtalanság és a boldogság között. Arról, hogy a leghatalmasabb kétségbeesésből is lehet kiút, ha nem vagyunk egyedül, vannak mellettünk, akik szeretnek és akiket szerethetünk. A szeretetet bárhol megtalálhatjuk, hatalmas dolgokra képes, csak nem szabad elzárkóznunk előle.

Megható, érzelmekkel teli történet volt, kedveltem a szereplőket, éreztem kétségbeesésüket és szenvedésüket, és végig reménykedtem, hogy nem ragadnak le félúton, elérik az út végét.

A könyv végén egy beszélgetést olvashatunk a szerzővel, ami nagyon érdekes volt, megtudhattam a könyv keletkezésének a történetét, azt, hogy mennyit merített saját életéből az írónő, és hogy a regényírás előtti kutatás is nagyon élvezetes tevékenység. Szeretné, ha az olvasóknak segítséget nyújthatna a mentális betegségek sötétjében, a gyász feldolgozásában.