A múlt árnyéka

Krimihez képest igen lassan hömpölyög Peter Robinson története. Csaknem annyit tudunk meg a nyomozást vezető Banks főfelügyelőnek a hatvanas-hetvenes éveknél megragadt popzenei ízléséről, három nőből álló nyomozócsoportjának magánéletéről, valamint a szereplők lelki világáról (legalábbis a kötet kétharmadáig), mint a nyomozásról.

Angliában vagyunk, napjainkban. Egy használaton kívüli, roskatag híd alatt holttest hever – állapotából ítélve a zuhanás áldozata. Az elhunytat Gavin Miller egykori egyetemi tanárként azonosítják, aki halála előtt már nyomorgott, tartozások nyomasztották. A helyszínelés és a boncolás alapján gyilkosság történhetett. A nyomozás több szálon fut (bár inkább ballag) – az áldozat lakásán némi drogot találnak, talán ennek is lehetett szerepe a dolgok ilyen alakulásában.

Millert négy évvel korábban eltávolították az essexi egyetemről, szexuális zaklatás vádjával. Ám most kiderül, hogy a vád hamis volt, így akart bosszút állni két lány azért, mert a prof eltávolíttatta az egyetemről drogdíler barátjukat. A nyomozás során évekre visszamenően számba veszik a tanár ismerőseit, alkalmi szeretőit, egykori kollégáit, és képbe kerül egy előkelő hölgy is. Lady Chalmers férje a többszörös milliomos színházi és filmproducer, Sir Jeremy Chalmers, és családjának tagja egy fiatal, ígéretes politikus, a belügyminiszteri bársonyszék várományosa.

Banks főfelügyelő és csapata szerint szóba jöhet a zsarolás lehetősége is, de Lady Chalmers tagadja, hogy ismerte volna Millert. Igen ám, de a történet anyaga felfeslik: a főrend neje a hatvanas-hetvenes évek fordulóján – még Ronnie Bellamyként – ugyanarra az egyetemre járt, ahova Gavin, sőt egy gyors lefutású szerelem is egymáshoz fűzte őket. Az idő tájt készültek becsukni angliai szénbányákat, ami ellen hatalmas sztrájkok szerveződtek. És Ronnie – az igen balos, Marxista kör akkori buzgó aktivistája – szoros kapcsolatot ápolt a sztrájkoló bányászokkal, különösen egy igen jóképű, később neves munkásmozgalmi politikussá váló fiatalemberrel… Ez indokolja a könyv címét, habár mai eszünkkel visszagondolva, inkább csak forrongás volt ez, nem forradalom. (Miközben a rockzenében valódi forradalom ment végbe…)

Negyven évvel ezelőtti események, kapcsolatok köszönnek vissza és vetnek árnyékot a jelenre. Nem rontjuk el az olvasó élményét a történet további kibontásával, nem árulhatjuk el a vaskos kötet vége felé bekövetkező – valóban meglepő és megdöbbentő – fordulatot sem. A forradalom gyermekei a lassú kibontakozás ellenére érdekes és olvasmányos, ebben nyilván fontos szerepet játszik a fordító, Rácz Péter, akinek sikerült híven tolmácsolnia a kötetben megszólaló számos – különböző társadalmi rétegekhez tartozó – szereplő sajátos nyelvezetét, szófordulatait.

Akik nem a vérben tocsogó krimiket keresik, és a bűnügyi történet mellett vagy hátterében szívesen követik a szereplők életének fordulatait, válságait, kapcsolatait – valamint kedvelik a bakelitlemezek korának popzenéjét –, élvezni fogják Peter Robinson könyvét.

https://olvassbele.com/2016/09/30/a-mult-arnyeka-peter-robinson-a-forradalom-gyermekei/

2016-09-30 13:10:01
Fordította: Fügedi Tímea
Amikor Wren rájön, hogy a vőlegénye másba szerelmes, úgy érzi, a meghasadt szíve sosem forr össze többé. Wren azt reméli, hogy az apja és a mostohaanyja indianai farmján töltött nyár majd...
Fordította: Tóth Bálint Péter
A szerelem istene végre méltó ellenfelére talált? Pszükhé, a mükénéi királylány születésekor vészterhes jóslatot kap: majdan legyőzi azt a rémet, amelytől még az istenek is tartanak....
Fordította: Kajsza Krisztina
Nincs holttest? Nincs nyom? Bűntény sincs? Ez a vasárnap is ugyanolyan, mint a többi. Niall és Eden kirándulni megy, hosszan kocsikázik a környéken, és hazafelé megáll a helyi szupermarketnél....
Fordította: Gieler Gyöngyi
A Padavano nővérek nem csupán testvérek, hanem egymás legjobb barátnői is, akik érzelmekkel és energiával töltik meg az 1980-as évek Chicagójának egy színes szegletében álló házukat....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ