(kiadvány: A Szent)

Uh srácok, ez a könyv most olyan jólesett, de komolyan. Igaz néha az agyamra mentek a szereplők, de király érzés volt újra elmerülni Monica McCarty felföldi sorozatának újabb részében, ami most egy sokáig szenteskedő életet élő harcos, és eleinte gyenge jellemmel bíró leányzó túlbonyolított szerelmi történetét mesélte el.

Amikor megláttam, hogy érkezik az újabb Felföld rettegett fiai rész, mellkasomban ugrándozott az én kis szívem örömömben, de nem csak a sztori miatt, hanem mert egyúttal elolvadtam a borító láttán. Komolyan mondom, tök jót tett a kiadónak az arculatváltás, sokkal szebb borítókkal adják ki a mostani könyveiket. A Vipera is mesés borítót kapott, na de ez... álom! Csak a kard zavarja a szépérzékem, nem tudom miért, de azt legszívesebben lepöckölném onnan.

"A szerelem és a kötelesség ritkán fértek meg egymás mellett."

Nos, ha már így kitárgyaltuk a borítót, térjünk rá a többi dologra is.

"A Sutherlandek gyűlölték a MacKay-eket. A MacKay-ek pedig gyűlölték a Sutherlandeket. Amióta világ a világ. Őt leszámítva."

"Az élete lassan visszatért a megszokott kerékvágásba, örömét lelte az egyszerű dolgokban, amiket mindig is szeretett. Egy szép tavaszi napot. A gyerekek nevetését. A hűvös óceáni szellőt.
De a fájdalom és a megbánás nem tágítottak mellőle."

A felföldi harcosok legújabb fejezetében a határozott, karizmatikus Magnus MacKay-t, alias Szentet ismeri meg az olvasóközönség, aki régóta dédelgeti szerelmes ábrándjait egy olyan lány iránt, akinek családtagjaival régóta haragban van, de a szerelem nem ismer határokat, kivéve, ha szíve hölgye, Helen Sutherland, a sors furcsa fintorának köszönhetően kétszer is csúnyán kikosarazza. De én még így is megértettem a lányt, mert első alkalomkor túl fiatal volt, meg aztán Magnus sem adta elő olyan határozottan magát, hogy márpedig ő mennyire bele van zúgva. Aztán eltelt három év, megkondultak a harangok, mert szegény Helent drága családja férjhez adta, viszont nem máshoz, mint Magnus egyik legjobb barátjához, aki a harcostársa is volt. Kínomban ezen felröhögtem, de aztán eszembe jutott, a Viperában már kaptam erről a szálról morzsákat, mindegy, hát most felcsipegettem.


Az írónőre büszke vagyok, de tényleg, mert azon kevés írók közé tartozik, aki egyszerre sok szereplővel operál, mégis egyensúlyban tudja őket tartani, mert minden karakterére odafigyel, hogy alaposan, követhetően bemutassa őket. Ez pedig ennél a kötetnél nagyon igaz, mert a főszereplőkön kívül a mellékszereplők is ugyanolyan hangsúlyosan és árnyaltan voltak bemutatva. Közülük Kenneth Sutherland és Munro voltak a legszembetűnőbbek - egyiküket sem kedveltem, bár utóbbi volt igazán ellenszenves.
Robert the Bruce-t eddig amolyan kötelező darabnak tartottam ebben a sorozatban, de most, az ötödik kötetben végre több teret kapott, és nagyon jó volt végre igazán megismerni a királyt, aki nemcsak határozott uralkodó volt, hanem  kitartó harcos is, aki nem mellesleg jó fej. Szimpatikus, jó volt róla olvasni, de akikre igazán kíváncsi voltam, azok persze, hogy a történet szerelmespárjai. Igen, nem véletlenül beszélek többesszámban, mert itt bizony nem csak egy párosért lehetett a zsebkendők sarkát gyűrögetni.

"Túl makacs. Túl büszke. Vak, mert nem látja, hogy mit kínál neki tálcán az élet." 

Helen és Magnus története nagyon tetszett! Egy darabig. A lány próbálkozásai, hogy elcsábítsa régi szerelmét, szórakoztatóak voltak, de ahogy a férfi küzdött az érzelmei ellen, mert kísértette SPOILER jóbarátja szelleme, az egy idő után idegesítővé és nyögvenyelőssé tette kettejük történetét, amit csak néha tudott feledtetni egy-egy jól megkomponált érzelmes vagy buja, szenvedélyes, játékos, érzéki jelenet. Viszont volt itt még egy páros, akik meglepetésként robbantak a cselekménybe, méghozzá Helen bátyja Will, és legjobb barátnője, Muriel. Az ő sztorijuk sem volt habostorta, és bár alig kaptak néhány privát fejezetet, mégis kellő részletességgel volt elmesélve a velük történtek, és annak minden egyes szava telitalálat! 

"Egymásra bámultak az elhalványuló nappali fényben. A tekintélyes férfi, aki nem szokott hozzá ahhoz, hogy ellentmondjanak neki, és a jelentéktelen nő, aki nemet mert mondani neki."

Összesítés: ez a történet most nagyon bejött - részben, mert ahogy Magnus megtiltotta magától a szerelmet, az egy idő után túlzás volt és bosszantó, de szerencsére az írónő mindig a szakadék széléről rántotta vissza az érdeklődésem, amikor rájött, hogy ideje valami érdekessel is szolgálni, a sok szenvedős jelenet után.

Hála a magasságosnak Bruce királyért, a Will és Muriel fejezetekért, valamint Helen jellemfejlődéséért, és azért, hogy végül az a csökönyös Magnus a fejéhez kapott.

http://izyanniemsm.blogspot.hu/2017/03/monica-mccarty-szent.html