Szökésben - Olvasóterem
(kiadvány: Szökésben)
Jack Swyteck Miamiban élő, magánéletében és munkájában sikeres ügyvéd. Legújabb munkáját nem az anyagiak miatt vállalja, a dolog ugyanis kétesélyes: egy halálraítélt védelmére kel. A Szökésben a Jack Swyteck-sorozat tizenkettedik része, amelyben az ügyvéd visszatér oda, ahonnan elindult: abba a lerobbant irodaépületbe, ahol a pályafutását kezdte, olyan ügyhöz, amelyet már nagyon rég vállalt.

Jack érdeklődését az ügy iránt egy nagyon érdekes esemény kelti fel: maga az áldozat édesanyja állítja, hogy Dylan, aki halálsoron vár a kivégzésére, nem ölhette meg a lányát, sőt az asszony állítja, Sashi nem is halt meg, még mindig életben van. Természetesen minden nagyon egyszerű lenne, ha akkor holttest lett volna, vagy Sashi időközben előkerült volna, de egyik dolog sem áll fenn. Sashi egyszerűen eltűnt, lassan már három éve. Menet közben az is kiderül, hogy ez messze nem az első alkalom volt, gyakran elszökött otthonról, viszont mindig előkerült. A lányt övező gondok és problémák is felszínre kerülnek, viszont ez mind nem segít Dylan Reeves sorsán, aki ellen vannak, mellette viszont nincsenek bizonyítékok.

Az ügy előrehaladott állapota miatt Jacknek és csapatának nagyon kevés idő áll rendelkezésére, ráadásul a próbálkozásaik az újratárgyalásra, valamint a nyomozás újranyitására sikertelenek. Az ügyvéd viszont egyre jobban belevonódik, nemcsak a védence kétségbeesett visszaszámlálásába, a védőügyvédi munka buktatóiba, de az eltűnt lány családjának személyes életébe és családi vitáiba is, akár akar, akár nem. A szülőkről ugyanis egyre több dolog derül ki, amelyek csak tovább nehezítik a tisztánlátást.

A kezdeti kérdés, mely szerint ártatlan vagy bűnös Dylan Reeves Sashi meggyilkolásában átalakul a következővé: mi történt három évvel ezelőtt Sashi Burgette-tel, életben lehet-e még, vagy már rég halott? Jack pedig tudja, hogy csak akkor van esélye védencének az életben maradásra, ha megtalálja a választ ezekre a kérdésekre.

James Grippando legújabb regényének középpontjában tehát egy rég eltűnt lány áll. Olyannyira fontos eleme az eseményeknek, hogy talán az ő jelleme van legjobban megrajzolva, kidolgozva minden szereplő közül. A kezdeti ártatlan, elrabolt és nagy valószínűséggel meggyilkolt áldozat szerepe lassan átalakul, ahogy felszínre kerülnek zabolátlan, problémás, sőt gonosz vonásai. Természetesen magyarázatot is kapunk viselkedésére, sőt így megértjük egy addig boldog, jól működő család kálváriáját is az örökbefogadás előreláthatatlan következményei miatt, amelyek végül annak széteséséhez vezetnek.

Grippando az eseményeket „ügyvédi szemmel”, a tárgyalások sorozatán keresztül vezeti végig, mindez a regény erősségét képezve. Természetesen a szereplőket is megismerjük magánéletük bemutatása révén, mindez pedig megteremti a regény egyensúlyát. Ami pedig a legfontosabb, a könyv ugyanolyan élvezetes azok számára is, akik hozzám hasonlóan eddig még egyetlen részt sem olvastak a sorozatból. Egyszer sem volt az az érzésem, hogy hiányosak az ismereteim egy-egy szereplőt vagy korábbi eseményt illetően, a Szökésben kerek egész önmagában is. Viszont felkeltette az érdeklődésemet az ügyvéd eddigi életével kapcsolatosan.

A teljes recenzió itt olvasható

2017-05-31 11:45:54
Fordította: Fügedi Tímea
Amikor Wren rájön, hogy a vőlegénye másba szerelmes, úgy érzi, a meghasadt szíve sosem forr össze többé. Wren azt reméli, hogy az apja és a mostohaanyja indianai farmján töltött nyár majd...
Fordította: Tóth Bálint Péter
A szerelem istene végre méltó ellenfelére talált? Pszükhé, a mükénéi királylány születésekor vészterhes jóslatot kap: majdan legyőzi azt a rémet, amelytől még az istenek is tartanak....
Fordította: Kajsza Krisztina
Nincs holttest? Nincs nyom? Bűntény sincs? Ez a vasárnap is ugyanolyan, mint a többi. Niall és Eden kirándulni megy, hosszan kocsikázik a környéken, és hazafelé megáll a helyi szupermarketnél....
Fordította: Gieler Gyöngyi
A Padavano nővérek nem csupán testvérek, hanem egymás legjobb barátnői is, akik érzelmekkel és energiával töltik meg az 1980-as évek Chicagójának egy színes szegletében álló házukat....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ