Édes csábító - blogturné
(kiadvány: Édes csábító)
Mint legutóbb írtam, totál véletlenül történt, hogy Elizabeth Hoyt Maiden Lane sorozatát sikerült pont akkor elkezdenem olvasni, amikor egy újabb történetszál indult el. Persze még mindig lehet magában is olvasgatni a köteteket, de mivel a szerző annyira jól meg tudja festeni a karaktereit, már a fülszöveg alapján is tudtam, kikkel fogok találkozni és izgalmasnak tűnt, hogy köréjük milyen szerelmi történet fog kerekedni.

Harte Vigadója, amely éppen újjáépül, színház és szórakoztató park egyben, s alig egy hónap van már hátra a megnyitóig. De még mindig rengeteg a tennivaló, s mint mindenhez, így egy sikeres színház üzemeltetéséhez is, főleg pénz kell. A vigadót eddig Montgomery hercege támogatta, csakhogy az ő pénzügyeit féltestvére, Eve Dinwoody kezeli, akinek egyáltalán nem tetszik, hogy Mr. Harte feneketlen zsebnek gondolja a nemes vagyonát és megpróbálja szorosabbra fogni a gyeplőt, s odafigyelni a kiadásokra. Asa Makepeace-nek mindene a színház és tudja, hogy irányításával valami extra különleges lehet Harte Vigadójából, csak éppen meg kéne győznie a karót nyelt vénkisasszonyt erről. Mivel ő többnyire két végén égeti a gyertyát és mindenben különösen szenvedélyes, teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy Eve-t jobb belátásra bírja. Csakhogy nincs egyszerű dolga a lánnyal, akinek ugyan tiszta a feje ha számokról van szó, emberekkel és bizonyos állatokkal, egy kegyetlen gyerekkori trauma miatt nem igazán tud jól viselkedni. Hamarosan azonban kiderül, hogy mindkettejüknek érdeke: Harte Vigadója megnyíljon időben és szenzációs legyen, ugyanakkor úgy tűnik, hogy ha a pénzügyek rendeződnek is, valakinek mégiscsak igen szúrja a szemét az újjáépítés és szabotázs akciók sorával próbálja akadályozni az eseményt.

Hoyt megint jól építette fel a történetet, amelyet az erős karakterek visznek a vállukon. Eve ugyan visszafogott és intelligens, ugyanakkor teljesen leveszi őt a lábáról Asa életöröme és szenvedélyessége, főleg miután látja, hogy a férfi számára valóban a színház az első és egyetlen az életben. Asa vagánysága és nyílt szexualitása, ami ugyanakkor nem tolakodó, hanem a lényének egy része, lenyűgözi, pedig rendszerint a férfiasság bármilyen erőteljes fitogtatása pánikkal tölti el. Kettejük kapcsolatának bontakozása adja a regény gerincét: Asa elismeri a nő intelligenciáját és miután tapasztalja, hogy milyen hatással vannak rá bizonyos események, kimondottan óvatosan viselkedik a közelében, elfogadja a határokat és nem lépi át azokat anélkül, hogy erre engedélyt kapna. Kicsit talán azon lehetne vitatkozni, hogy mennyire gyorsan oldja fel Asa Eve gátlásait, milyen rövid idő alatt csalogatja elő belőle a szenvedélyt, ugyanakkor a mód ahogy azt teszi és ahogy Hoyt megírja egyszerűen lenyűgöző. Tényleg érezni lehet kettejük között a vibrálást és pattogó szikrákat és nagyon okosan vezeti a szerző és Asa a szex elfogadása felé Eve-t.

Mivel Hoyt regényei még nem a szokásos 19. század eleji Angliában játszódnak, jóval szabadabban tudnak mozogni a szereplők, nincs annyi társadalmi megkötés, mint a Régensség ideje alatt játszódó történelmi romantikusoknál. A karakterek mellett pedig még maga a korabeli színházi élet bemutatása is érdekes: képet kaphatunk, hogy mennyi minden kellett egy intézmény működtetéséhez már akkoriban is: túl a pénzügyeken az emberi tényezők is fontosak (megfelelő színészek, zeneszerzők kiválasztása, a munkakörülmények ideálisabbá tétele), s ezek megoldásában Eve és Asa igencsak jól kiegészítik egymást.

Szóval Elizabeth Hoyt szokás szerint hozta a formáját: kedvelhető karakterek, kapcsolatok hiteles alakulása és még extrának a 18. század színpadi világába való bekukkantás is leköti az olvasó figyelmét. Én jól szórakoztam és most már igazán kíváncsi vagyok Montgomery hercegének történetére is, azt hiszem itt annak a regénynek a főszereplőnőjét is megpillanthattuk: nagyon ígéretes.

http://olvasonaplo.net/olvasonaplo/2019/03/25/elizabeth-hoyt-edes-csabito/

2019-03-26 10:43:09
Fordította: Fügedi Tímea
Amikor Wren rájön, hogy a vőlegénye másba szerelmes, úgy érzi, a meghasadt szíve sosem forr össze többé. Wren azt reméli, hogy az apja és a mostohaanyja indianai farmján töltött nyár majd...
Fordította: Tóth Bálint Péter
A szerelem istene végre méltó ellenfelére talált? Pszükhé, a mükénéi királylány születésekor vészterhes jóslatot kap: majdan legyőzi azt a rémet, amelytől még az istenek is tartanak....
Fordította: Kajsza Krisztina
Nincs holttest? Nincs nyom? Bűntény sincs? Ez a vasárnap is ugyanolyan, mint a többi. Niall és Eden kirándulni megy, hosszan kocsikázik a környéken, és hazafelé megáll a helyi szupermarketnél....
Fordította: Gieler Gyöngyi
A Padavano nővérek nem csupán testvérek, hanem egymás legjobb barátnői is, akik érzelmekkel és energiával töltik meg az 1980-as évek Chicagójának egy színes szegletében álló házukat....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ