A vörös sárkány - Anarchia Könyvblog
(kiadvány: A Vörös Sárkány)

Thomas Harris: A ​vörös sárkány

 

 

Nos, ahhoz képest, hogy nagy krimi és thriller rajongó vagyok: még soha nem olvastam Thomas Harris könyveit, de még csak a filmeket sem láttam. Mivel egy 1981-es regényről beszélünk, így félve kezdtem bele, gondolván arra, hogy az én „igényeimnek” már nem fog megfelelni.  - Hatalmasat tévedtem. - A maga nemében egyedülálló klasszikus krimi, amelyet Harris pszichológiai thriller vonallal bolondított meg. Megvan az a nyomasztó bája, amit én igazán szeretek egy ehhez hasonló történetben.

Fogalmam sincs miért maradt ki eddig az életemből, de az biztos, hogy hiba volt. Kronológiai sorrend szerint A vörös sárkány a sorozat első része, mivel nem ismeretes a történet számomra, - csak hallomásból - nagyon vártam Dr. Lectert. Azonban Hannibál ebben a kötetben inkább szellemként/gondolatként él a szereplők fejében, mint valóságos személyként jelenne meg előttünk. Természetesen közvetett módon szerepel benne, mint egy harmadik személy, aki a rács mögött csücsülve „segíti” az egyik nyomozót.

Érdekes volt belelátni így, egy pszichopata elméjébe, és ez mindenképpen Harris zsenialitásának köszönhető, illetve annak, hogy bűnügyi szakértőként is dolgozott, így közelebbi kapcsolata is lehetett ehhez hasonló esetekhez. Borzasztóan látszik mindez a története kidolgozottságán, igényességén, - ez mindenképpen egy plusz pont részemről.

Will Graham éppen lábadozik egy súlyos sérülésből, amit Hannibal Lecter okozott neki, amikor elkapta őt. Nehezen veri ki a fejéből, éjszakánként rémálmok gyötrik, ezért is hagyta ott az FBI kötelékét, hogy mind lelkileg, mind pszichésen helyrejöjjön. Viszonylag már jó úton tart, azonban megjelenik Jack Crawford, hogy a segítségét kérje. Graham nem szívesen vállalná el az ügyet, de Crawford olyan nyomást gyakorol rá, amivel nem ad más lehetőséget a volt profilozónak. Mindketten tudják, hogy Graham kivételes a munkájában, talán az egyetlen, aki képes arra, hogy a bűnözők szemével lásson. Nem egyszer volt elgondolkodtató a karaktere, hisz a szemlélete és az intelligenciája miatt, akár ő is lehetne pszichopata.

„Molly gyanakodott. Miután leoltották a villanyt, egyetlen szót sem váltott Grahammel. Súlyos, félelmetes léptekről álmodott, amelyek alakjukat váltogató szobákon át közelednek felé.”

Egy családot öltek meg brutálisan az otthonukban, ahova Graham elmegy és próbálja úgy rekonstruálni az esetet, mintha ő maga lenne az elkövető. Bármennyire is alaposak voltak az elődei, így is sikerül olyan dolgokat találnia, amit mások nem vettek észre. A rendőrség és az FBI összefogása után elindul a hajtóvadászat, amely teljes lelki káoszt okoz az olvasónak.

A történet másik fontos szála: Francis Dolarhyde, a pszichopata. Érdekes ember ez a mi gyilkosunk, és Harris még érdekesebbé tette azzal, hogy képes volt belőlem sajnálatot kiváltani. Valahol mélyen együtt éreztem az elkövetővel, és ténylegesen, igazán megsajnáltam őt. Egy olyan háttérrel és gyermekkorral rendelkező ember, mint amilyen neki volt, az lett volna a csoda, hogy normális felnőtt férfivá ér. De nem csak ekkor éreztem szomorúságot vele kapcsolatban, de aki olvasta/olvassa, az megérti, mire utalok. Azért félreértés ne essék, tisztában vagyok azzal, hogy a Vörös sárkány kicsoda és milyen beteg dolgokat művel, ezért is írtam, hogy Harris egy igazi zseni.

„Azt mondta, hogy én, aki többet látok magánál, őrült vagyok. Én, aki a világot annyival előbbre lendítettem, mint maga, őrült vagyok. Többet merészeltem tenni, mint maga.”

Mint, ahogy már az elején írtam, Dr. Hannibal Lecter ebben a részben nem sokat szerepel, azonban végig ott van. Erős karaktert építhetett fel az író a többi könyvében, ha még így, ismeretlenül is beleivódott a személyisége a bőröm alá. Talán pontosan ezért örülök, hogy eddig a filmeket sem láttam, mert sikerült magamban felállítanom egy mércét, amit nagyon remélem, hogy mind a sorozat többi része, mind a film is hozni fog. Kíváncsian várom, mit tud még mutatni nekem Kannibál Hannibál.

„Dr. Lecter úgy bújt bele a kényszerzubbonyba, mintha estélyi öltözéket venne fel.„

Minden krimi rajongónak ajánlom – egy kiváló, örökéletű klasszikust olvashat. Ijesztő és magával ragadó egyben

 

 

Fülszöveg:

Thomas Harris méltán híres regényének, a krimiirodalom felejthetetlen klasszikusánakjavított kiadásában dr. Hannibal Lecter első ízben lép a színre.
Will Graham csaknem az életével fizet, amikor elkapja a veszélyes őrültet, a ,,Kannibál Hannibal" néven elhíresült dr. Lectert, ezért úgy dönt, hogy otthagyja az FBI-t, és teljesen új életet kezd. Egy szigeten, Marathonon tölti a mindennapjait, amíg Jack Crawford, az FBI különleges ügynöke fel nem keresi, hogy a segítségét kérje. Birminghamben és Atlantában az otthonukban, azonos körülmények között gyilkolnak meg két családot. A gyilkos összetöri a házban lévő tükröket, és annak a darabjait használja fel a tettéhez. Crawford tisztában van vele, hogy ha valaki, akkor a különleges képességekkel megáldott Will lehet az, aki el tudná kapni a pszichopatát. Ő ugyanis akár a legapróbb nyomokból is képes megfejteni, hogyan gondolkozik az elkövető. Will képtelen nemet mondani. Kisvártatva már a halott család üres házában áll... és a gyilkos helyébe képzeli magát. Megkezdődik a hajsza az idővel, hiszen a Vörös Sárkány már kiszemelte a soron következő áldozatát. Ráadásul ahhoz, hogy célt érjen, Willnek dr. Lecterrel is együtt kell működnie.
 
2019-06-21 11:37:24
Fordította: Pejkov Boján
Izgalmas, üde és észvesztően humoros elsőkrimis bemutatkozás egy csapat detektívvé avanzsáló kismamáról. Alice és a párja, Joe számára az álmos kis falu, Penton ideális helynek tűnik...
Fordította: Kajsza Krisztina
Nincs holttest? Nincs nyom? Bűntény sincs? Ez a vasárnap is ugyanolyan, mint a többi. Niall és Eden kirándulni megy, hosszan kocsikázik a környéken, és hazafelé megáll a helyi szupermarketnél....
Fordította: Tolvaj Zoltán
,,A világ valóban beteg. Erőszakhullám söpör rajta végig, akár egy vírus, és mindenkit megfertőz, aki kapcsolatba kerül vele." Egy forró nyári napon Elena Blanco felügyelő, a Speciális...
Fordította: Pejkov Boján
Még egy tiszteletes jóravaló lánya is hibázhat olykor... Charlotte Lamb pedig súlyos árat fizet egyetlen zabolátlan pillanatért. Hogy elkerülje a kíváncsiskodó és pletykára éhes ismerősök...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ