Anders de la Motte: Pokoli tél - Gabó olvas
(kiadvány: Pokoli tél)

Pokoli tél

Anders de la Motte: Pokoli tél 




                                                                   













Anders de la Motte üdítő jelenség a skandináv krimiszerzők között. Egyéni, szépirodalmi stílusával kiemelkedik a nagy átlagból. Feszült, múltba nyúló, sötét családi titkokról szedi le a pókhálót. Nem a véres borzongással, vagy az áldozatok számával lepi meg olvasóit. Lélektani hátteret kapunk, igazi drámák bontakoznak ki a történeteiben. Az évszakokra épülő sorozat harmadik, legújabb része a Pokoli tél.


A hangulat, a helyszínek, a múlt és jelen váltakozása, a szereplők közti viszonyok árnyalt bemutatása magával ragadott. Két szálon ismerjük meg az eseményeket, a bevált recepten nem változtatott Anders. A jelen és egy 30 évvel korábbi tűz áll a cselekmény hátterében. A mögöttes történet családon belüli erőszak, nyereségvágy és szerelem. Laura 1987-ben járt utoljára az álmos kisvárosban, ahol nagynénje élt. Most az ő halála miatt érkezik vissza a temetésre, mivel ő az örököse. Lassanként megannyi titok kerül felszínre, egyre több gyanús körülmény merül fel Hedda halálával kapcsolatban. Az egyszerűnek tűnő ügy csavaros és sejtelmes lesz. A szálak 30 évvel korábbra nyúlnak vissza, amikor a Luca-napi tűzeset borzolta a kedélyeket. A baleset áldozata a városka befolyásos családjának mintagyermeke, Laura barátnője volt. Nem csoda, ha Laura félelmei a tűztől ide vezethetőek vissza.


A szürke kisváros és lakói nem felejtenek, ami biztosítja az izgalmakat. A krimi erőssége az intrikák és a kisvárosi hangulat megjelenítése, a zárt kisközösség összetartása. Az elfojtott gyűlölködés, vélt vagy valós sérelmek, hazugságok további titkokat eredményeznek. A karakterek színes palettája jelenik meg. Ettől emberi az egész krimi.

Fokozatosan kiderülnek a titkolt kamasz-szerelmek, és egy szörnyű családi titok vezet el a borzalmas éjszakához. Laura és barátai életét örökre meghatározza az az éjszakai tűz. A barátság köteléke mellett ez az, ami egy életre összeköti ezeket a fiatalokat. Nem csak az átélt lelki traumák hatnak a későbbiekben, de Laura élete is itt vett éles kanyart. Most feltépve a régi sebeket izzik fel a szunnyadó parázs a mára már lepusztult üdülőtelep körül. Az elkeseredett fájdalom, a düh és a bosszúvágy pokoli dolgokra képes, elegye működésbe lép.




Lassanként le sem lehet tenni, Laura érkezése és a történések fellobbantják a régi tüzet. Szó szerint is. A krimi a lélektaniságával üt, lehull a lepel a "tökéletes, mintacsaládról", ami további torz viszonyokat eredményez. A régi barátságok, kapcsolatok viszonyrendszere és Hedda néni múltja váratlan fordulatokat produkál. A titkok hálója egyre áthatóbb. Laura azonban nem ijed meg, le akar végre számolni a múltjával, tudni akarja kinek és miért állt útjában az idős nő. A sztori az egyre érdekesebb, tartogat váratlan dolgokat nem csak a vége. A gyilkos személye valóban váratlan, ilyen fordulattal ritkán találkozni még skandináv krimiben is.


A kisvárosi gyilkosság ad egy sajátos atmoszférát a történetnek. A beépített zenék remekül hozzák a nyolcvanas évek hangulatát. Egy élvezetes, jó krimit olvashattam, ahol eleinte lassabban fog tüzet a történet, sokáig izzik a parázs, mire igazán fellobbannak a lángok. Utána azonban perzsel, éget, egy olyan befejezéssel, ami többszörösen meglepi az olvasót.
Az utolsó fejezetekben tetőpontra hág az izgalom, Anders de la Motte még itt is tud valódi meghökkentő csavart beépíteni. A kirakós darabjai átrajzolják a múltat és a jövőt is. Nem csak a főhősnő, Laura életét változtatja meg gyökeresem a befejezés, de az egész történetet átírja.
Ez a krimi is megvett magának, ahogyan az előző részek. Várom az író következő könyvét, bízom benne, Halálos tavasz várható! Ami legalább ilyen jó lesz, mint az előző részek.




A skandináv krimi kedvelői most a sorozat első két kötetét (Végzetes nyár, Halálos ősz)
akciósan vásárolhatják meg: IDE katt!!

A Pokoli tél ITT rendelhető kedvezménnyel! 



Anders de la Motte (1971. június 19.)

Első regénye 2010-ben jelent meg, amely megnyerte a Svéd Krimi Akadémia "Első Könyvdíját, 2015-ben övé lett a legjobb svéd krimi díja.
Egykor rendőr volt, majd dolgozott nemzetközi biztonsági tanácsadóként is.

https://gaboolvas.blogspot.com/2019/11/pokoli-tel.html

2019-11-18 09:27:40
Fordította: Fügedi Tímea
Amikor Wren rájön, hogy a vőlegénye másba szerelmes, úgy érzi, a meghasadt szíve sosem forr össze többé. Wren azt reméli, hogy az apja és a mostohaanyja indianai farmján töltött nyár majd...
Fordította: Tóth Bálint Péter
A szerelem istene végre méltó ellenfelére talált? Pszükhé, a mükénéi királylány születésekor vészterhes jóslatot kap: majdan legyőzi azt a rémet, amelytől még az istenek is tartanak....
Fordította: Kajsza Krisztina
Nincs holttest? Nincs nyom? Bűntény sincs? Ez a vasárnap is ugyanolyan, mint a többi. Niall és Eden kirándulni megy, hosszan kocsikázik a környéken, és hazafelé megáll a helyi szupermarketnél....
Fordította: Gieler Gyöngyi
A Padavano nővérek nem csupán testvérek, hanem egymás legjobb barátnői is, akik érzelmekkel és energiával töltik meg az 1980-as évek Chicagójának egy színes szegletében álló házukat....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ