LUCINDA RILEY
Lucinda Riley Írország - ban született, karrierje kezdetén színésznőként több mozi- és tévéfilmben, illetve színpadi darabban szerepelt, majd huszonnégy évesen megírta az első regényét.
Lucinda Riley Írország - ban született, karrierje kezdetén színésznőként több mozi- és tévéfilmben, illetve színpadi darabban szerepelt, majd huszonnégy évesen megírta az első regényét. A könyveit eddig harminchét nyelvre fordították le, és negyvenmillió példányban keltek el világszerte. A regényeit számos nemzetközi elismerésre jelölték. A Sunday Times és a New York Times bestsellerszerzője. A világszerte népszerű és műfajteremtő A hét nővér-sorozatból várhatóan egy hétévados tévésorozat készül. A The Guardian Angels című gyerekkönyvsorozaton a fiával, Harry Whittakerrel közösen dolgozott. Bár négy gyermekét az angliai Norfolkban nevelte fel, 2015-ben teljesült az álma, amikor házat vásárolt az írországi Nyugat-Corkban, amit mindig is az otthonának érzett. Az utolsó öt regénye már itt született. Rákbetegségét 2017-ben diagnosztizálták, 2021. június 11-én, családja körében érte a halál.
A szerző kiadónál megjelent művei:
Fordította: Fügedi Tímea
Amikor Wren rájön, hogy a vőlegénye másba szerelmes, úgy érzi, a meghasadt szíve sosem forr össze többé. Wren azt reméli, hogy az apja és a mostohaanyja indianai farmján töltött nyár majd...
Fordította: Tóth Bálint Péter
A szerelem istene végre méltó ellenfelére talált? Pszükhé, a mükénéi királylány születésekor vészterhes jóslatot kap: majdan legyőzi azt a rémet, amelytől még az istenek is tartanak....
Fordította: Kajsza Krisztina
Nincs holttest? Nincs nyom? Bűntény sincs? Ez a vasárnap is ugyanolyan, mint a többi. Niall és Eden kirándulni megy, hosszan kocsikázik a környéken, és hazafelé megáll a helyi szupermarketnél....
Fordította: Gieler Gyöngyi
A Padavano nővérek nem csupán testvérek, hanem egymás legjobb barátnői is, akik érzelmekkel és energiával töltik meg az 1980-as évek Chicagójának egy színes szegletében álló házukat....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ