Levelek Farkas Péterhez
A Beszélő legközelebbi levelezős Nyitott Estje január 29-én este 9-kor a Nyitott Műhelyben (XII. ker. Ráth György u. 4.). A levelezőtárs Farkas Péter, a Magvető Kiadó szerzője. Az esten közreműködik Scherer Péter. A kései kezdésre és a hideg időre való tekintettel a közönség minden kedves tagja a Beszélő vendége egy finom pálinkára! A belépés ingyenes. Pálinkás jó estét kíván és szeretettel várja a Beszélő! Az estet támogatja a MASZRE




A szerzőről:


1955-ben született, Budapesten. Érettségi után öt félévet végzett a csepeli tanárképző főiskola magyar–történelem szakán. A hetvenes évek végétől részt vett a magyar demokratikus ellenzék munkájában; önálló gazdálkodó Dömsödön. A Túlpartról (1979) című szamizdatkötet összeállítója. 1982-ben elhagyta az országot, és a Német Szövetségi Köztársaságban telepedett le. 1988 és 1990 között az Irodalmi Levelek című periodika szerkesztője volt Petri Györggyel és Tóth Gábor Ákossal. 1992-ben a kasseli documenta hivatalos programjához tartozó Piazza Virtuale egyik kölni szervezője volt. Ennek keretében tervezte meg és bonyolította le – Boris Nieslonyval – a The Virtual Diary című projektet. 1989-ben megalapította a Humane Gesellschaft für Geistige Nekrophilie nevű „pszeudotársaságot”, amely azóta is számos művészeti esemény kiindulópontja. Az 1997-ben megjelent Háló című kötetéért, Bródy-díjat kapott. Jelenleg Kölnben él.

A Magvető Kiadónál megjelent művei:

Törlesztés. Kivezetés a Gólemből (2004), Nyolc perc (2007)

Díjai:

Bródy-díj (1997)

Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ