Csikófogat – Fiatal alkotók estje, a Magyar Írószövetség rendezvénye
2009. március 4-én 18 órakor Szálinger Balázsnak, a Magvető Kiadó szerzőjének estje a Magyar Írószövetségben (I. emeleti klub, 1062 Bp. Bajza u. 18.) A szerzőt Pécsi Györgyi kritikus, szerkesztő mutatja be. Az est moderátora: Erős Kinga.

Szálinger Balázs 1978. augusztus 1-jén született Keszthelyen. Szülővárosában töltötte középiskolás éveit előbb a Római Katolikus Gimnáziumban, majd a Vajda János Gimnáziumban érettségizett. 2001-ben szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem művelődésszervező szakán. 1999-ben jelent meg első verseskötete, Kievezni a vajból címmel.

Pályája elejétől törekszik a verstörténeti hagyományok megőrzésére, sőt megújítására, különösen a verses epika területén. Első ilyen műfajú könyve vígeposz volt: a Zalai Passió (2000). Ezzel a humorral átszőtt kötettel a szerző a Bródy Sándor-díjat és a Magyar Rádió Petőfi-díját is elnyerte. Majd következett az istenek és emberek harcáról szóló eposz, A sík (2005), egy monumentális történelmi látomás, amely többek közt Vörösmarty Mihály A Rom és Madách Imre Az ember tragédiája című alkotásaival mutat rokonságot. A százegyedik év a szerző új verses regénye, amely 2007-ben játszódik Budapest egyik kerületében, de történései megeshetnének bárhol Magyarországon: egy tehetséges fiatal újságíró, majd szóvivő, egy Hahóthy nevű életének egy évét meséli el a felemelkedéstől a bukásig. A Magvető gondozásában 2008-ban megjelent kötet tartalmazza a Zalai Passiót, A síkot valamint – a címadó – A százegyedik évet.

2008-ban Szálinger Kalevala című drámáját, a Nyílt Fórum jutalmazta Vilmos-díjjal, valamint elnyerte az ígéretes pályakezdő drámaíróknak járó Szép Ernő-jutalmat is.

A Magvető Kiadónál megjelent műve:
A százegyedik év (2008)

Díjai:
Sziveri János-díj (2000), Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2000), Petőfi-díj (2001), Bródy Sándor-díj (2001), Irodalmi Jelen költészeti díj (2002), a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíja (2007), Quasimodo-különdíj (2007), Vilmos-díj (2008), Szép Ernő-jutalom (2008), Junior Prima Díj irodalom kategória (2008)

Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ