A Vámos Klub vendége március 19-én Szabó T. Anna
A Vámos Klub vendége március 19-én, csütörtökön 19 órakor az Alexandra Pódiumon (Budapest, V. Nyugati tér 5.) Szabó T. Anna, a Magvető Kiadó szerzője.

A szerzőről:

1972. június 4-én született, Kolozsváron. A mai Báthori István Líceumba járt tizenhat éves koráig. 1987-ben családjával áttelepült Magyarországra. A gimnáziumot Szombathelyen végezte. 1991-ben Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–angol szakos hallgatója, 1997-ben szerzett tanári és előadói diplomát, majd elvégezte az Angol Reneszánsz és Barokk PhD-programot. Tagja, majd később néhány fél évig tanára az Eötvös József Collegiumnak. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, verseit eleinte elsősorban a Holmi és az Új Ember közölte; azóta több lapban is publikál verseket, esszéket, rövidprózát. Első kötete – A madárlépte hó – 1995-ben jelent meg a Belvárosi Könyvkiadónál. Szabadúszó író, műfordító (többek között William Shakespeare, James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike, Stuart Parker, Cliwe Wilmer írásait fordította), dolgozott a Cinema magazinnak, tanári és szerkesztői munkát végzett a British Councilnak, Hungarian Quarterlynek és a Magyar Könyv Alapítványnak, cikkeket és kritikákat ír. Sycorax címmel operalibrettót írt Shakespeare A viharjából és Üdvözültek címmel drámát Szabó Lőrincről. Jelenleg Shakespeare szonettjeinek új fordításán dolgozik.

Legutóbbi kötete a Kerge ABC, amely Tóth Krisztinával és Varró Dániel közös munkája, az óvodás és kisiskolás gyerekeket segíti az ábécé elsajátításában: a kötetben szereplő állatok neveinek kezdőbetűi megegyeznek a magyar ábécé 44 betűjével.

Férjével, Dragomán György íróval és két kisfiukkal Budapesten élnek.

A Magvetőnél megjelent művei:
Nehézkedés (1998), Clara Györgyei: Molnár Ferenc - fordítás (2001), Fény (2002), Rögzített mozgás (2004), Elhagy (2006), Szabó T. Anna–Tóth Krisztina–Varró Dániel: Kerge ABC (2008)

Díjai:
Petőfi-díj (1996), Soros-ösztöndíj (1997), Déry-díj (2000), Móricz Zsigmond ösztöndíj (2001), József Attila-díj (2002), Vackor-díj (2003), Kavics-díj (2003), Zelk Zoltán díj (2004), Arany János ösztöndíj (2005), a Tokaji Írótábor díja (2005), Babits Mihály műfordítói ösztöndíj (2006), az Akademie der Künste Berlin – Junge Akademie ösztöndíja (2006), a Mozgó Világ Nívódíja próza kategóriában (2006), az ULNÖ Krems ösztöndíja (2007)

Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ