Dragomán György sikere Londonban
Január 22-én mutatták be Dragomán György A fehér király című regényét a londoni Magyar Kulturális Központban. A könyvet Tibor Fischer méltatta. Tibor Fischer író, újságíró, a Guardian kritikusa kiemelte, hogy egyedülálló, amikor nem az amerikai vagy a német megjelenés, hanem az angol könyvpiaci megjelenés indít el egy kötetet a siker felé.

A könyvről a Sunday Times, a Times irodalmi melléklete és a Guardian is közölt cikket.
 
A fehér király egy tizenegy éves fiú története, akinek édesapját munkaszolgálatra vitték: az író sajátos stílusa hatja át a főszereplő személye által összekötött történetekből összeálló laza szerkesztésű regényt, melyet a hatalmas lendülettel megírt egylélegzetű körmondatok jellemeznek. Az Erdélyben élő fiú apja elvesztésével úgy marad egyedül a felnőtté válás során megoldandó problémákkal, hogy édesanyja magányának terhén is könnyíteni igyekszik, a kisfiú-narrátor nézőpontja mégsem tragikus vagy depresszióra hajlamos, sokkal inkább játékos, a történeteket sajáttá átlényegítő.

A regény a szerző második regénye, első kötetét Bródy Sándor-díjjal jutalmazták, e regénye Márai Sándor-díjas. A fordítási jogokat huszonkét nyelvre adták el eddig; Nagy Britanniában a Doubleday adja ki.

Forrás: Litera.hu 

A 2022-es Petri-díjas kötet
,,Egész úton azt nézed, / mi mindent hagytál magad mögött" - szólítja meg az Utószezon című vers beszélője Rékai Anett első kötetének olvasóját is. Mintha az elszakadás és a felszabadulás...
Magzatpróza a szülésről és a születésről
Mit jelent életet adni, és mit jelent a világra jönni? Kiss Noémi különleges könyve magzatpróza. Az elbeszélések, monológok, jegyzetek és töprengések ritmikus sorozata a szülés-születés...
Fordította: Scholz László
García Márquez eddig sosem publikált kisregénye
Gabriel García Márquez sosem publikált kisregénye a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul Scholz László fordításában. Az öt rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól,...
Fordította: Szávai János
Két rendhagyó szerelem története
Kötetünk a Nobel-díjas író két kisregényét tartalmazza, amelyeket harminc év választ el egymástól. Mindkettő egy-egy szerelem története: Az Egyszerű szenvedély narrátora az ötvenegy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ