kiadvány oldalanként
Szálasi Ferencet már kortársai többsége sem értette, és személye, rendszere köré a világháború után is számos legenda és félreértés szövődött. Aki meg akarja érteni Szálasit, az embert és a politikust, annak el kell olvasnia naplóit, amelyeket a második világháború idején kezdett papírra vetni, és kivégzése napjáig, 1946. március 12-ig nagy szorgalommal írt. Az 1942-44-es naplófüzetek eddig csak folyóiratban láttak napvilágot, az 1945-46-os börtönnaplók pedig most jelennek meg először nyomtatásban. Az utóbbiak izgalmas, mindeddig sehol nem publikált mozzanata Szálasi saját népbírósági peréről napról napra nyújtott részletes elemzése-értékelése, valamint végrendelete. A szöveget Karsai László bevezető tanulmányával és jegyzeteivel, továbbá életrajzokkal kiegészített névmutatóval közöljük. A naplóhoz tartoznak Szálasi ábrái, táblázatai és térképei. A kötetet számos fénykép illusztrálja, köztük kevéssé ismert képek is felbukkannak.
856 oldal
6490 Ft
Csáth Géza naplóinak az életműsorozatban megjelent első kötete (,,Méla akkord: hínak lábat mosni") a tízéves gyermek feljegyzéseivel indult és a pályaválasztás dilemmáival, az orvosi egyetemre való beiratkozással fejeződött be. Habár 1904 decemberében felhagyott a naplóírással, s úgy döntött, ,,életének minden nevezetes mozzanatát nyomtatásra adja", két évvel később újra elővette a félbehagyott füzetet.
A jelen kötet, a második, az újrakezdéstől, 1906 januárjától 1914 első feléig kíséri Csáth életének alakulását. Időközben neves író és zenekritikus lett, befejezte az egyetemet, elmeorvosi szakkönyvet adott közre, s minden jel arra mutatott, hogy komoly klinikai karrier előtt áll. 1910-től azonban fokozatosan az orvosként könnyen elérhető morfium rabjává vált, 1913-ban pedig - noha nem volt meggyőződve döntése helyességéről - megházasodott.
A most először a teljesség igényével összegyűjtött feljegyzéseiben, amelyek jelentős része korábban nem jelent meg nyomtatásban, jól nyomon követhető az állandó kétségekkel, az impotenciával, a hipochondriával, a morfiummal való vívódása. A legszerencsétlenebb megoldásokra jutott, amelyek néhány év leforgása alatt tragédiába sodorták életét. Az életút és az életmű alakulásának megértése szempontjából naplóinak ez a legfontosabb kötete, amelyben ugyanakkor meg-megcsillan a szépíró Csáth írásművészetének különös szépsége is.

472 oldal
3990 Ft
,,lehunyom a szemem, és Pisti azt hiszi, hogy nem látom, és tényleg nem látom" Minden gyerek költő, mert másképp látja a világot. Ezt mutatja meg nekünk Oravecz Imre kisgyerekeknek és a körülöttük élő felnőtteknek szóló remek kötete, a Máshogy mindenki más. Igazi 21. századi könyv, szinte hihetetlen, hogy majd negyven éve született. Az új kiadáshoz Szalma Edit festett csodálatos képeket.
48 oldal
2490 Ft
Az Inkognitó a kortárs irodalom egyik legizgalmasabb bemutatkozása volt néhány éve. Sikerének titka kettős tétje. A könyv egyszerre megindítóan személyes vallomás arról hogyan találja meg a fociimádó külvárosi srác saját személyiségében és testében az idegent, a másik nemet, hogyan talál rá egy másik, szabad énre és mindezt miképpen fogadtatja el önmagával s az idegentől félő, a szabadtól pedig még jobban tartó külvilággal. Hogy hogyan talál egy másik igent. Emellett pedig minden pillanatában igazi epika. Nagyszerű szépprózai teljesítmény, ahogy a témához, az ének gyarapodásához melankolikus ritmust, érzékeny, gyöngéden erős epikai nyelvet és eredeti, hajlékony nézőpontot talál. Az Inkognitó nem csupán egy egzisztenciális fordulat, egy bátor coming out története a kilencvenes évekből, hanem egy nagyszerű regényíró indulása is.
148 oldal
2690 Ft
,,Minden élethelyzetben egy történetben vagyunk - s ha szerencsénk van, ez a történet a sajátunk. A bajok akkor kezdődnek, ha mások történetét kezdjük el irigyelni, és az ő történetüket akarjuk a sajátunkként megélni. Vagy akkor, ha saját mesénkben kimerülnek a továbblépési lehetőségek, netán eltévedünk benne, nem ismerjük fel segítőinket és ellenfeleinket, sőt össze is keverjük őket... Ilyenkor átírhatjuk a történetet vagy átléphetünk egy másikba. Szabadságunkban áll dönteni arról, hogy melyik történetet akarjuk mintaként, követendő példaként magunk elé állítani. Mint ahogy arról is szabadon dönthetünk, hogy milyen legyen a mi történetünk: reprodukáljunk és kövessünk egy már meglévőt vagy létrehozzunk egy sajátot? Mindkettőben sok lehetőség rejlik. A meseterápiában úgy segítjük ezt a folyamatot, hogy több síkon is kapcsolatot keresünk a hagyományban fennmaradt szövegekkel: élővé, sőt mindennapi gyakorlattá tesszük a történetekbe zárt üzeneteket. Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mindenki a >>személyes meséjével<< találkozhasson, s ennek segítségével bontsa ki az életútjában rejlő lehetőségeket. A cél nem más, mint megtalálni az egyetemes szellemi tanításokban azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek az egyént saját mintázatai alapján vezetik a rendezettség állapotához."
Boldizsár Ildikó
432 oldal
4499 Ft
Költészet, alkotás, hit, színház, zene a legfontosabb témái a Pilinszky-életműkiadás újabb kötetének, amely a költővel készített interjúk, beszélgetések gyűjteménye. A Beszélgetések huszonkét év után jelenik meg újra Hafner Zoltán gondozásában, bővített jegyzetekkel.
480 oldal
3490 Ft
Santiago Nasar kedves, dolgos fiú volt, ezért mindenkit kicsit kínosan érintett, hogy meg kell halnia. De nem volt mit tenni, a tisztességen esett foltot csak vérrel lehet tisztára mosni, ezért a falu népe együttes erővel bólintott rá a kimondott ítéletre.
Az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája 1981-ben jelent meg spanyolul és 1982 óta olvasható Székács Vera kitűnő fordításában.
Gabriel García Márquez (Aracataca, Kolumbia, 1927. március 6. - Mexikóváros, 2014. április 17.), a huszadik század egyik legvarázslatosabb írója. Pályafutását újságíróként kezdte, a világ a Száz év magány (1967) megjelenése után ismerte meg. 1982-ben kapott Nobel-díjat.
112 oldal
2690 Ft
A Tizenkét vándor novella helyszíne Európa: Barcelona, Genf, Róma és Párizs - de leginkább García Márquez világa. A kötetté összefűzött történetek spanyolul 1992-ben jelentek meg, magyarul 1998 óta olvashatóak Egry Katalin, Scholz László, Székács Vera és Szőnyi Ferenc remek fordításában.
Gabriel García Márquez (Aracataca, Kolumbia, 1927. március 6. - Mexikóváros, 2014. április 17.), a huszadik század egyik legvarázslatosabb írója. Pályafutását újságíróként kezdte, a világ a Száz év magány (1967) megjelenése után ismerte meg. 1982-ben kapott Nobel-díjat.
200 oldal
3290 Ft
Krasznahorkai visszament Kínába. Az urgai fogoly olvasói úgy búcsúzhattak el tőle a regény utolsó lapjain, ahogyan ő búcsúzott el akkor ,,az utolsó ókori birodalomtól": szomorú emelkedettségben és illúzióktól megfosztottságában is gazdagon, s abban a hitben, hogy a Nagy Kaland, melyben a főhősnek szembesülnie kellett egy gyökeresen más világgal, véget ért. Ez a könyve azonban mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy a Nagy Kaland sokkal több volt, mint egy utazás története, s így nem is érhetett véget: hisz a szembesülés helyszíne bár Kína volt, tárgya és alanya megkerülhetetlenül az európai ember, a saját civilizációját krízisként megélő menekülő, akinek elsősorban saját szép új világát kell megértenie. Krasznahorkai a Rombolás és bánat az Ég alatt című dokumentumregényben 2002-ben tett újabb útjáról adott lélegzetelállítóan izgalmas beszámolót. A főhős a klasszikus kínai kultúra forrásvidékén, a Yangce-torkolattól délre elterülő tartományokban, Nanjingtól Ningpóig, Yangzhoutól Putuoshanig, Jiuhuashantól Shanghaig keresi e magasrendű civilizáció nyomait. A hajdani Írástudók mai leszármazottaival beszél: költőkkel és szerzetesekkel, festőkkel és kertművészekkel, divattervezőkkel és muzeológusokkal, irodalomtörténészekkel és könyvtárosokkal, s mindenkinek ugyanazt a kérdést teszi fel, hogy ugyanis hová lett, miért omlott össze ez a klasszikus kínai kultúra, s mit kezdhet e veszteség súlya alatt a modern ember. A Krasznahorkaitól megszokott rendkívül szuggesztív előadásmód a régi. Az azonban merőben új, ahogy a szerző eme önkínzó, kilátástalannak tetsző utazás labirintusában a kínai kert világhírű helyszínén, Suzhouban, egy filozófussal történt találkozás nyomán végül a remény esélyének megfogalmazásáig jut el.
288 oldal
3490 Ft
Lila Dahlt egy kérdés foglalkoztatja: miért történnek a dolgok úgy, ahogy történnek? Lila nem ismeri a szüleit, egy Doll nevű nő neveli fel, aki valószínűleg elrabolta őt a családjától. Később egy bordélyházba kerül, de onnan is el tud szabadulni: a magányt találja a túlélés egyedüli lehetőségének. Egy nap egy Gilead nevű város határában talál menedéket egy lakatlan kunyhóban, és nemsokára megismerkedik a kisváros idős özvegy lelkészével. Vajon két mélyen magányos ember között létre tud-e jönni valódi találkozás?
A Lila Robinson önállóan is olvasható regénye, amely a Pulitzer-díjas Gilead és a Home című regényekkel együtt a kortárs amerikai irodalom egyik legkülönlegesebb trilógiája: elmélyült és érzékeny látlelet az emberi természetről. Robinson nem mindennapi szerző: egy korai nagysikerű regény után évtizedekig ,,csupán" teológiai munkákat írt, míg 2004-ben a Gileaddal visszatért a szépirodalomhoz. Barack Obama egyik kedvenc írója, a Time magazin szerint a 100 legbefolyásosabb ember egyike látszólag korszerűtlen ember: mély vallásosságával, analitikus lélektani regényeivel szembemegy a trendeknek. Mégis a lehető legtöbbet tudja olvasóinak nyújtani: valódi vigaszt, a kérdésekre pedig válaszok helyett újabb izgalmas kérdéseket.
396 oldal
3490 Ft
Fordította: Scholz László
García Márquez eddig sosem publikált kisregénye
Gabriel García Márquez sosem publikált kisregénye a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul Scholz László fordításában. Az öt rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól,...
Fordította: Szávai János
Két rendhagyó szerelem története
Kötetünk a Nobel-díjas író két kisregényét tartalmazza, amelyeket harminc év választ el egymástól. Mindkettő egy-egy szerelem története: Az Egyszerű szenvedély narrátora az ötvenegy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ