Krómsárga szvit

„Életemre és írásmódomra közvetlenül és közvetve sem gyakorolt semmi akkora hatást, mint az, hogy két gyermekem van” — mondta egyszer Raymond Carver. Ám mielőtt összevonnánk szemöldökünket e mondat és a Carver-szövegek látszólagos ellentétén elcsodálkozva, hozzáteszem: arra utalt, hogy a család számára leginkább „nyomasztó felelősségtudatot és folyamatos zaklatást” jelentett.
 
De persze szó sincs arról, hogy Raymond Carvert akár írásai alapján család- vagy épp szaporodásellenesnek kellene gondolnunk. Sokkal inkább beszélhetünk a többirányú elvárások feszítéséről: a család felől érkező érzelmi és egzisztenciális követelményekről, a munkahelyen (bármilyen legyen is az) megfelelés szükségességéről; illetve ide számíthatjuk az irodalmi karrierépítés saját igényét is. Az első kettő pedig bízvást elmondható a Carver-sztorik szereplőiről is — hőst mondani finoman szólva is túlzás lenne —, mindannyian a modern, technicizált Amerika, a „minden egész eltörött” korszakának csendben tűrő átlagemberei.

Raymond Carver

 
Carver szinte „iskolateremtő” minimalizmusa is — mely legalábbis relatívvá vált a Beginners 2008-as, szerkesztői húzásoktól mentes kiadása óta (magyarul: Kezdők, Magvető, 2010) — ezt tükrözi mimetikusan: az olykor egészen kis események köré épülő, szikár, kopogós mondatokból összeálló rövid történetek leképzik a kisszerű életek még kisszerűbb fordulatait; az emberi nyomorúság, e novellák a sivár kilátások, az érzelmi kiüresedettség rezignált tudomásulvételét jelzik. Itt nincsenek lírai betétek vagy dühödt kirohanások, mint az úgynevezett beat-szerzőknél vagy épp Bukowskinál: csak a fásult, beletörődő történetmesélés van, mely mégis magával ragadja, majd persze korán befejeződve el is engedi, ki is dobja olvasóját. Persze a humor, a helyzetkomikum óvatos és takarékos felhasználása Carverre is jellemző, azonban végletesen mértéktartó formában, sőt leggyakrabban nem is reflektált módon — mintha a szerző és/vagy a narrátor maga sem venné azt észre. Másfelől Carver nem szerette a „minimalista” címkét, kínos mellékízt, kellemetlen felhangokat érezve benne, mely „valahogyan a látás- és írásmód silányságára utal”; illetve a rövid formához ragaszkodását így indokolta: „A regényíráshoz az kell, hogy az író egy érthető világban éljen […] Meggyőződéssel kell vallania, hogy ez a világ alapvetően igazságos, vagyis indokolt a létezése […] Az általam ismert világ, ahol éltem, nem ilyen volt.” (E Carver-vallomásokat Vajda Róza Kopogó mondatok című írásából vettem át, mely a Nem ők a te férjed címmel a Kalligramnál 1997-ben megjelent Carver-válogatás utószava volt.)

Raymond Carver: Befognád, ha szépen kérlek?

 
A Magvető Kiadó által tavaly indított prózai életmű-sorozat eme második darabja, mely eredetileg megelőzdte a Kezdőket, túl azon, hogy még a mostanság sokat kárhoztatott Gordon Lish szerkesztői-nihilátori kéznyomát (azaz gyaníthatóan komoly terjedelmű szöveghúzásait) viseli magán, két szöveggel kifelé mutat ebből a redukált világból. A Képzelje magát az én helyembe című novella a valóság és a fikció átjárhatóságára direkt módon utal, bár a felütéstől meglehetősen hosszan fenntartja a „Carver-sablon” látszatát: a fiatal pár meglátogatja az általuk korábban bérelt házat és annak tulajdonosait, s bár a kutya megvadul érkeztükre, sokáig csak egy műanyagba csomagolt, szépelgős-bájolgós, semmitmondó csevely tanúi vagyunk. A ház ura azonban elveszíti türelmét, amikor még frissnek nevezhető traumatikus külföldi útiélményüket elmesélve („A végzet Németországba, a mi nappalinkba, a mi kanapénkra küldte meghalni” az ausztrál asszonyt, aki az amerikai nő múzeumi vécében felejtett táskáját visszaviszi — persze a benne lévő pénzt eltéve) a  fiatal férfi, nem mellesleg író, nevetni kezd. S elmesél neki egy történetet, mely „történet itt van” — csak X, Y, Z kezdőbetűket használva, harmadik személyben, mintegy „kívülről” saját magáról mint kárvallott tulajdonosról, valamint a fiatal párról mint többszörösen szerződést szegő, kártékony és élősködő bérlőkről szól — „Hát ezt nevezem én valódi történetnek […] Ez a valódi történet, és csak arra vár, hogy megírják.” („És ehhez még egy Tolsztojra sincs szükség” — teszi hozzá felesége.) Az író pedig egyre inkább nevet, „Ha tényleg író volna, kedves uram, akkor ezt a történetet írná meg, és nem kozmetikázná!” — majd ezt újabb vádak követik ellopott hanglemezekről, ám erre a fiatal férfi ugyanúgy nem reagál, mint távozásuk után az autóban a felesége szavaira sem: „hallgatott és az utat figyelte. A legvégére ért egy novellának.”

Raymond Carver és Tess Gallagher

 
A kötetnek címet adó novellában pedig Carvertől szokatlanul hosszan olvashatunk a megcsalt férj pokoljárásáról: onnantól, hogy az eset után több évvel vallatja ki a részletekről feleségét, de a „lényegnél” szinte nincs is jelen, elkalandoznak gondolatat afelé, hogyan akadályozhatta volna meg ama egyszeri, „véletlen” alkalmat, s csak akkor eszmél fel, mikor felesége már csupán sír — mi sem tudjuk meg, mit mondott közben az asszony, a „mindent tudó” egyes szám harmadik személyű narrátor pusztán a férfi megkésett, csak a fejében megkonstruálódó határozottságát láttatja. Ezt követő céltalan, alkohollal jócskán átitatott lődörgésében (a novella második részében) szinte egy önálló, „klasszikusan minimalista Carver-sztori” jelenik meg, melynek végén leütik; míg a harmadik rész purgatóriumi ingerültsége után — és nem mellesleg a kötet legvégén — halványan ugyan, de valamiképpen mégis pozitív következmények lehetőségével zárul a szöveg: hozzá közeledni próbáló feleségével szemben előbb „tartotta magát, amíg csak képes volt rá. Aztán odafordult a feleségéhez. Megfordult, és valami döbbenetes álomféleségbe merült, és továbbra is csak forgott-forgott, és ámult, micsoda képtelen változások esnek meg vele.”

Komar & Melamid: Suite in Chrome Yellow (A Suicide in Motel) #4

 
A magyar kiadás borítóján Szilágyi Lenke fotója látható, s — nyilván a kötetegész hangulata miatt is — a vetetlen, üres ágy képe az orosz születésű, de Amerikában élő Komar & Melamid alkotópáros 1993-ban készült Suite in Chrome Yellow (A Suicide in Motel) című ötrészes sorozatát idézi fel. Mi tagadás, labilisabb állapotaiban az ember tényleg pengéért vagy pisztolyért nyúlna legszívesebben egy-egy Carver-novellát elolvasva, melyeknek nyomasztóan zárt világa, fullasztó légköre Barabás András pontos, átszellemült és felérzett fordításában is tökéletesen megjelenik.
 
Kiadvány:
Raymond Carver
Befognád, ha szépen kérlek?
Magvető Kiadó, 2011


Forrás:
prae.hu
k. kabai lóránt
2011. 05. 05
2011-05-10 14:23:41
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ