Az étkezés ártalmasságáról

Fogyibirodalom vagyunk, se szeri, se száma a hatékonynak kikiáltott fogyókúrás készítményeknek, poroknak, piruláknak, labdacsoknak. A magyar ember ugyanis mindent bevesz, csak megmozdulnia ne kelljen. És naná, hogy mindig akad olyan is, aki erre alapoz, pénzt, paripát, profitot remélve belőle.

Ilyen figura Parti Nagy Lajosé is, ez a „szaknévsorképes természetgyógyász” Fibinger, aki azért érkezett a tömpemizséri kultúrházba, hogy némi észosztás keretében rásózza a nagyérdeműre az „amerikai és magyar tudósok több évtizedes közös munkájának kvintesszenciáját”, a fiatalos külsőt és méregtelen belsőt ígérő Emese Acapulco Diabetikus Gyógyírót.

Már a neve is csudálatos.

Emberünk azonban kevésbé, hiszen már az indításnál bunkó, egy igazi sutyerák, és ez csak egyre rosszabb lesz. Kellemetlen, öntelt, tudálékos, modoros alak, aki előszeretettel döngöli a földbe alkalmi és tartós ismerőseit. („Margitka, ha jól értettem a becses nevét. Ha nem jól értettem, akkor pardon. Bár erre az elpontpontpont két órára úgyis mindegy, hogy hogy hívjuk egymást.”) Senki és semmi nem tetszik neki, ami annyira nem nagy baj, hiszen rajta sincs semmi, ami nekünk tetszhetne.

Szabadulni azonban nem tudunk tőle, körbefon minket is ez az őrült monológ, minden panaszával, jajával, pikírt beszólogatásával. Ott toporgunk mögötte, miközben a sötétben elbotorkál a színpadig („Speciel élő állattal is fogok találkozni? Nem szemrehányólag kérdem, csak hogy felkészülhessek, tisztelettel.”), és ott feszengünk a nézők között, miközben a magyarok zabálási szokásairól, és általában az evés ártalmasságairól papol a tömpemizsérieknek.

És miközben arról beszél, hogyan sózzuk agyon az ételeinket, miképpen meszesítjük el a csontjainkat, gyilkoljuk a gyomrunkat, és burkolózunk súlyos hájfodorba, magáról is mesél: a megaláztatásokkal súlyosbított gyerekkorról („Velem folyton disznóvágásost akartak játszani a sovány kis városi társaim”), vagy félrement kapcsolatáról az evészavaros Ilikével, akivel egy léböjtkúrán ismerkedett meg annak idején, és aki már az előadás kezdetén faképnél hagyja őt.

Parti Nagynál a kövérek nem joviális, vicces alakok („Amit ő érez, az, kérem, a tele bőrzsák szomorúsága.”), hanem magányosak, megalázottak és kirekesztettek. Fibinger és Ilike számára az evés nem örömforrás, gasztronómiai tobzódás vagy a létfenntartás szimpla eszköze, sokkal inkább birtokba vétel, menekülés és vigasz. A nézők egy része idővel feladja, és sebbel-lobbal távozik, de van olyan is, aki kitart a végsőkig. A káröröm kényelmesen megül a székeken.

Nyomasztó is lehetne a szöveg, ha  nem nyüzsögne, hemzsegne, tobzódna a partinagyizmusok tömkelege benne, rajta, általa. Az író incselkedik, játszik a nyelvvel, kiforgatja-beforgatja, hogy időnként tényleg röcög a háj, ám talán éppen ez a végletekig feszített játék az, amitől az olvasó a végén már-már úgy érzi magát, mint egy zsírkarikás húslevessel megalapozott, tenyérnyi rántotthús-szeletekkel megkoronázott, majd egy brutál krémessel lefojtott vasárnapi ebéd után. Jó volt, de a végére már azért egy kicsit sok is volt.

Hanem csak szúrt és bökött és szaggatott a világ, és valamivel ki kellett párnázni a lelkemet, úgy, ahogy mondom. Én csupán enni akartam, nem hízni. A legbiztosabb, legintimebb helyre eltenni magamban az örömöt, oda, ahol mindig megtalálom, a csecsemőkori számba, a nyammogásomba, a csecs emlékezetébe, melynek pólyás kannibáljai vagyunk mindannyian.” (Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról, Magvető, 2011.)

 

Forrás: gerincre vágva

2011-08-26 12:12:21
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ